Tavaly több mint 2 millióan keresték fel az auschwitzi emlékhelyet

2019. Január 07. / 16:05


Tavaly több mint 2 millióan keresték fel az auschwitzi emlékhelyet

Rekordszámú, 2 millió 152 ezer érdeklődő kereste fel 2018-ban az egykori auschwitz-birkenaui haláltábort, ahol 1,1 millió embert, köztük csaknem egymillió zsidót pusztítottak el a nácik a második világháború alatt.

auschwitz_muzeum.jpg
Az emlékhely igazgatóságának közleménye szerint a látogatók száma 50 ezerrel haladta meg az ugyancsak rekordnak számító 2017-es év látogatottságát.

A látogatók között 405 ezer lengyel, 281 ezer brit, 136 ezer amerikai, 116 ezer olasz, 95 ezer spanyol, 76 ezer német, 69 ezer francia és 65 ezer izraeli volt. A magyar látogatók száma nem szerepel a múzeum közleményében.

A legnagyobb arányban, 36 százalékkal a portugálok száma nőtt 2018-ban. A kínai és az izraeli látogatók száma 21, illetve 23 százalékkal csökkent.

Az emlékhely és múzeum honlapját több mint 27 millió alkalommal keresték fel, a Twitteren 275 ezer, a Facebookon 265 ezer követője van az intézménynek.

Az emlékhely Auschwitzcal és holokauszttal kapcsolatos felvilágosító programjain tavaly 17 ezer ember vett részt. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A hét műtárgya: Alkalmi imakönyv
2024. Március 08. / 14:39

A hét műtárgya: Alkalmi imakönyv

Zsidó világ
Schőner Alfréd kapta idén a Scheiber Sándor-díjat
Mazsihisz hírek
A francia nagykövet a Mazsihisz elnökénél