„Amikor megnyitottam a kórházat, tudtam, hogy a zsidóknak megfelelő ellátást kell nyújtanom”.
A németországi Türingiában található Waldkliniken Eisenberg ortopédiai kórház első pillantásra inkább hasonlít egy elegáns szállodára, mint egészségügyi létesítményre. A környék egyik legzöldebb és legszebb helyén található, és belül ugyanolyan lenyűgöző, mint a kívülről nézve. A kórház nemrégiben kiérdemelte az ország legjobb ortopédiai kórháza címet.
A kórházigazgató, David Ruben-Thies számára ez egy olyan életmű, amelyhez egy lenyűgöző történet is tartozik. Ruben-Thies egyik nagyapja náci volt, aki a második világháborúban részt vett Lengyelország lerohanásában. Másik nagyapja zsidókat rejtegetett kereskedelmi hajóin, hogy kijuttassa őket az országból. Az izraeli Maarivnak adott interjúban Ruben-Theis elmondta, hogy szokatlan múltja inspirálta arra, hogy zsinagógát építsen a kórházban, és egy kóser konyhát is kialakítson a létesítményben.
„Zsidó nevem van”
„A szüleim azt akarták, hogy az emberek a zsidókra gondoljanak és az emberek közötti jogegyenlőségért dolgozzanak. Gyermekkoromban Olaszországban éltem, ott éreztem először szükségét, hogy megismerjem a zsidóságot. Amikor megnyitottam itt a kórházat, tudtam, hogy a zsidóknak megfelelő ellátást kell nyújtanom”. Ruben-Thies nem sokkal azután adott interjút, hogy a kórház megnyitotta zsinagógáját. A Tóra-tekercs megvásárlásához a környék, többségükben nem zsidó lakosai adták a támogatást. A résztvevők között volt a regionális tanács vezetője is, aki saját pénzét adományozta a projekthez.
A kórházban kóser ételeket szolgálnak fel
A kórházban megnyílt kóser éttermet Tim Foller német séf vezeti, állandó kásrut felügyeleletét Moti Weizman rabbi látja el. A Maarivnak adott interjúban Weizman kifejtette, hogy „ez egy hihetetlen dolog. Ön és én egy ínyenc kóser étel mellett, héberül és jiddisül beszélgetünk egy kórházban, Németország közepén. Ilyen hely nincs egész Európában. A kórház igazgatója csodálatra méltó módon dolgozik az itteni zsidók integrálása érdekében. Ragaszkodott a szigorú kásruthoz, akár Meá Seárim-ból származó hászidok is nyugodtan fogyaszthatnak itt”.
Alexander Mayerhofer, a kórház ügyfélkapcsolati menedzsere szerint a hely olyan, mint egy szálloda.
„Az embereket itt nem betegeknek, hanem vendégeknek hívjuk” – mondta. „A kezelés minden szakaszában olyan élményt kapnak, mintha négy- vagy ötcsillagos szállodában pihennének Az egyetlen különbség az, hogy minket nem fog látni egy szállodai foglalási weboldalon.
„A judaizmus támogatása számomra egyszerre vezeklés az
egyik nagyapám bűnei miatt és büszkeség forrása a másik révén”
„Minden vendégnek van saját szobája, és vannak kollégáink, akiknek az a dolguk, hogy vendégeink és családjaik számára kényelmes repülőjáratokat szervezzenek. Egyszer egy vallásos zsidó vendég jött hozzánk egy diagnózis miatt, és elmondta, hogy ő csak kóser ételeket ehet. Nagyon örült, amikor bemutattuk neki a kásrut-felügyelőt, és világossá tettük, hogy itt a kóserságot nagyon szigorúan vesszük”.
„Arra bátorítom a zsidókat éljenek Izraelben, vagy a világ bármely pontján, hogy jöjjenek hozzánk, itt kényelmes áron kaphatnak kezelést. Berlin és Lipcse között vagyunk, így vonzó a helyszín is”.
