Egy izraeli startup cég lombikhúst állított elő az űrben  – reméljük, kóser!

2019. Október 11. / 09:53


Egy izraeli startup cég lombikhúst állított elő az űrben – reméljük, kóser!

Egy élelmezéstechnikai startup cég, az izraeli Aleph Farms marhából vett sejteket növesztett fogyasztható hússá, méghozzá az űrben. A lombikhús ugyanúgy néz ki, mint az eredeti, sőt, állagra, ízre és illatra is ugyanolyan. A cég azt reméli, ez a technika megoldja a túlnépesedett Föld élelmezési válságát.


Az Aleph Farms lombikhúst – más néven mesterséges- vagy tiszta húst – állított elő az űrben. Az állati sejtekből speciális technológiával növesztett termék semmiben sem különbözik az eredetitől, azt a lényeges különbséget kivéve, hogy egy állatot sem kellett hozzá levágni.

lombikhús.jpg

A cég azt vallja, hogy a bolygónk élelmezési válságba került, s erre a mesterséges hús jelenthet megoldást. S azért állítottak elő műhúst éppen a Nemzetközi Űrállomáson, több száz kilométerre a Földtől,  hogy bebizonyítsák: az új technológia mindenütt elérhető, még olyan helyeken is, ahol erősen korlátozottak az erőforrások. 

Didier Toubia, az Aleph Farms társalapítója és vezérigazgatója azt nyilatkozta: az űrben nem áll rendelkezésre az a 10-15 ezer liter víz, ami normál körülmények között szükséges egy kilogramm marhahúshoz. Azaz a mostani kísérlet jelentős lépés annak az elképzelésnek a megvalósításához, hogy élelmiszert lehessen előállítani a természeti erőforrások kizsákmányolása nélkül.

Forrás: www.livekindly.co

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek