Díszdoktor lett Frölich Róbert az amerikai JTS egyetemen

2020. Január 27. / 16:07


Díszdoktor lett Frölich Róbert az amerikai JTS egyetemen

Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga közösségének vallási vezetője díszdoktori kitüntetést kapott New Yorkban a Jewish Theological Seminary of America (JTS) egyetemen. A főrabbi tegnap személyesen vette át a rangos kitüntetést az amerikai intézményben. Gratulálunk!



Az elismeréshez gratulált az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem vezetése is, amely közölte: az OR-ZSE számára is öröm Frölich Róbert kitüntetése, hiszen a főrabbi az intézményben szerzett diplomát, és jelenleg is az egyetem oktatója. 

Az OR-ZSE a közleményében azt írta: a JTS az amerikai neológ (konzervatív, maszorti) mozgalom szellemi központja. A társadalmi haladás iránt nyitott, ugyanakkor a halákhához, a múlthoz és a hagyományokhoz is ragaszkodó zsidóság új szellemi vezetőit – rabbikat, kántorokat, hittanárokat, világi vezetőket, kutatókat – neveli ki. A nyugati félteke legnagyobb judaika-gyűjteményével rendelkező könyvtára és informális oktatási rendszere szintén erősíti az amerikai zsidó közösségeket. 

Bár a JTS néhány évtizeddel fiatalabb az OR-ZSE elődjénél, a tengerentúli testvérintézmény dinamizmusa példaként szolgál számukra is – írják.

(Címlapképünkön a díszdoktori oklevél.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek