Demeter-ügy: Frölich főrabbi Orbánnak, az Izraelinfo egyik vezetője Rivlinnek írt

2020. November 29. / 14:53


Demeter-ügy: Frölich főrabbi Orbánnak, az Izraelinfo egyik vezetője Rivlinnek írt

Frölich Róbert  a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijaként nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek azt firtatva, hogy a kormányfő mit gondol a PIM vezetőjének írásáról. Ugyanebben a témában  Politzer Maymon Krisztina ügyvéd, az Izraelinfo főszerkesztő-helyettese Reuven Rubi Rivlin izraeli elnökhöz fordult, hogy az államfő tegyen diplomáciai lépéseket.


Nem akárki, egy miniszteri biztos, az állam képviselője közölt le egy olyan írást az elektronikus sajtóban, mely már nem kódol, nem ölt álcát, nyíltan és hangosan antiszemita, s talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, a Holocaustot súlyosan relativizáló, áldozatainak emlékét, a még köztünk lévő túlélőket és a leszármazottakat mélyen megsebző írás – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija írt ma Orbán Viktor miniszterelnöknek. A főrabbi a Facebook-oldalán közölt levelében így fogalmaz: 

Tisztelt Miniszterelnök úr! Ön többször is vallotta, hirdette, hogy az antiszemitizmussal szemben a kormányzat zéró toleranciát gyakorol. Fentiek tükrében kérdezem: Tisztelt Miniszterelnök úr, bár a szerző – remélve, hogy az Ön intenciójára – visszavonta, mégis, mit szól az írásban kifejtett gondolatokhoz?". 

Az Izraelinfo portálon ma egy másik nyílt levél is megjelent, ennek szerzője  Politzer Maymon Krisztina ügyvéd, az Izraelinfo főszerkesztő-helyettese, a címzettje pedig Reuven Rubi Rivlin, Izrael elnöke. Mint írja: Magyarországról alijázott izraeli állampolgárként fordul az elnökhöz azzal a kéréssel, hogy az államfő egyértelműen ítélje el és tegyen mielőbbi diplomáciai lépéseket a magyar állam tisztviselője által írt cikk kapcsán.

 Politzer Maymon Krisztina ezt írja: „a most elkövetett féktelen antiszemitizmusra, holokauszttagadásra és relativizálásra, mártírok emlékének meggyalázására még nem volt példa magyar kormánytisztviselő részéről, de valójában egyetlen, Izraellel diplomáciai kapcsolatban álló állam részéről sem”. 

A nyílt levél teljes szövege itt olvasható.

(Címlapkép: Reuven Rivlin fogadja Orbán Viktort az elnöki rezidencián Jeruzsálemben 2018. július 19-én – fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Két héten át emlékezhetünk Jávor Pál színművészre
Hírek, lapszemle
A középkori budai zsinagóga hamarosan feltárhatja titkait

Kommentek