A Süddeutsche Zeitungtól a CNN-ig: Balla Zsolt rabbi a világsajtóban

2021. Június 23. / 08:49


A Süddeutsche Zeitungtól a CNN-ig: Balla Zsolt rabbi a világsajtóban

Az elmúlt két napban a magyar, német és izraeli sajtón kívül a világ legnagyobb angol, amerikai és francia médiái is beszámoltak arról, hogy a magyar Balla Zsolt  június 21-én németországi tábori rabbi lett, s így az ő személyében – mintegy száz év óta először – újra szolgál zsidó lelkész a német haderőben.


A nagy német lapokon kívül a The Guardian, a CNN, a Daily Mail, az i24, de még a Los Angeles Times is tudósított róla, hogy az 1979-ben Magyarországon született, s hosszú évek óta Lipcsében szolgáló magyar rabbi, Balla Zsolt lett a német hadsereg első zsidó tábori rabbija. 

cnn.png

A lipcsei zsinagógában megrendezett beiktatási ünnepségen részt vett többek között Annegret Kramp-Karrenbauer (CDU) szövetségi védelmi miniszter és Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke. Köszöntőbeszédében Balla azt mondta: „történelmi súlyt érzek a vállamon, és minden kihívás ellenére mérhetetlen hálát azért, hogy egy olyan országban élhetek, amely szembenézett a múltjával, majd úgy döntött, hogy azon továbblépve jobb világot hoz létre”. 

i24.png

A  magyar rabbi egy újonnan létrehozott katonai rabbinátus élére kerül Berlinben, ahol a Bundeswehr keretein belül íz zsidó lelkész munkáját koordinálja majd. 

(Címlapkép: Hendrik Schmidt/AP)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek