Több osztálynyi gyerek jelentkezett az országos zsidó vetélkedőre

2019. Január 30. / 19:45


Több osztálynyi gyerek jelentkezett az országos zsidó vetélkedőre

Meghirdetése pillanatától fogva óriási érdeklődés kíséri az Országos Zsidó Zenei Vetélkedőt, már az első héten több mint húsz csapat jelentkezett a február 24-i döntőre az ország több részéről. 


A vetélkedő témája az általános iskolák első három évfolyamának készült zsidó hittankönyvek anyaga. A döntőben maguk a tankönyvszerzők, Dr. Róna Tamás főrabbi és Nógrádi Gergely főkántor vállalják a zsűrizést.

Január 28-án, hétfőn éjfélig lehetett jelentkezni a versenyre, végül hat csapat jutott a február végi budapesti döntőbe, többek között a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola csapata, az ugyancsak debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár csapata, de versenyzőkkel képviseltetik magukat a zsidó középiskolák is a vetélkedőn, amelynek során egy írásbeli és egy szóbeli fordulón kell számot adniuk tudásukról a 3. és 4. osztályos diákoknak. 

A többszázezer forint összdíjazású versenyt a MAZSIHISZ és a BZSH mellett a Nemzeti Kulturális Alap és a Joods Humanitair Fonds támogatja.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi az időbeli és térbeli szentségekről
Zsidó világ
Mi marad Isten kezében? - Jó szombatot!
2024. Április 19. / 17:14

Mi marad Isten kezében? - Jó szombatot!