A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár aktuális magazinjából egy különleges tárgyat, a közelgő pészách ünnepéhez kapcsolódó a Herendi porcelángyárat alapító Fischer Mór fiának, Fischer Vilmosnak a kolozsvári gyárában érdekes, keleties díszítéssel ékesített, 1881-ben készült szédetálat ismerhetük meg.
A szédertál talpán és a tálon kék keretben fehér és piros téglalap sorok váltják egymást. Mindegyikben kis aranyozott virág. Kerek, domború talpának szélén dúsan aranyozott vörös sáv két nagyobb és két kisebb fehér, virággal díszített medallion. A talpon elől és hátul egy-egy széder jelenet. A tál fenekének közepén héber nyelvű szöveg látható. E körül egyre nagyobbodó téglalapokból álló sorok. A perem közelében nyolc fehér mező, ezeken héber felirat. Peremén a talp vörös-aranyvirágos sávja megismétlődik, amelyen héber felirat van. Talpának fenekén: Fischer Vilmos porcelán festészetéből. Felirata: Ez a sanyarúság kenyere... kezdetű haggadai rész.
Pészach: A kivonulás ünnepe, amely széderestével kezdődik, a zsidó nép születésének ideje, küldetésének megtalálása, hogy a népek fénye legyen. A kivonulás útja a történelmen át a megváltásig vezet, a fáraók uralta világból Izrael valódi királya, Isten uralmához. Megérkezett „szabadságunk ideje” Niszán, a tavasz havában.
A Zsidó Múzeum gyűjteményében további szép szédertálak láthatók / IDE KATTINTVA
