Barbra Streisand, világhírű
színésznő és énekesnőnek ítélték oda 2023-ban a zsidó Nobel-díjként is
emlegetett Genezis-díjat. A nyertesek általában jótékonysági célra adományozzák
az egymillió dolláros pénzjutalommal járó díjat. Az elismerést idén októberben adják át ünnepélyes keretek között Los Angeles-ben.
A Genesis-díj
korábbi nyertesei közé tartozik Anish Kapoor művész, Itzhak Perlman
hegedűművész, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester Albert Bourla, a
Pfizer vezérigazgatója és Michael Douglas színész-rendező. 2018-ban az Egyesült
Államok Legfelsőbb Bíróságának bírója, Ruth Bader Ginsburg életműdíjat kapott
az alapítványtól.
A rangos
elismerést minden évben olyan személyeknek adják, akik kiemelkedő szakmai
teljesítményükkel a zsidó nemzedék következő generációjára inspirálóan hatnak,
és elkötelezettek a zsidó értékek és a zsidó nép iránt.
A díjat 2014 óta
minden évben kiosztják, és a magán Genesis Prize Foundation és az izraeli
kormánnyal szoros kapcsolatban álló nonprofit szervezet, a Szochnut elnöki
irodájával együttműködésében működtetik, az alapítvány által létrehozott 100
millió dolláros támogatásból finanszírozva.
A díj célja a
zsidó adakozás ösztönzése azáltal, hogy konkrét szükségletekre hívja fel a
figyelmet. Barbra Streisand az 1 millió dolláros díját négy olyan csoportnak
ajánlja fel, amelynek célja a környezetvédelem, a nők egészségének
előmozdítása, a médiában megjelenő dezinformáció elleni küzdelem és az ukrán
nép megsegítése – olvasható a Genezis Díj alapítványának sajtóközleményében.
Barbra Streisand mindent
megnyert és mindent többször: a legnagyobb, a legsikeresebb, a legbátrabb és a
legszebb, a szabálytalan és semmilyen szépségeszménynek megfelelni nem kívánó
zsidó női szépség ikonja, a páratlan hangú, nagyszájú dívakirálynő: Barbra
Streisand. Mindkét ágon zsidók az ősei, anyai oldalról Oroszországból, apai
oldalról pedig a ma Lengyelországhoz és Ukrajnához, akkoriban pedig az
Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Galíciából vándoroltak ki Amerikába.
