Az ember nem arra született, hogy legyőzzék– ma ünnepli102. születésnapját Keleti Ágnes

Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, az ötszörös olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, azaz Keleti Ágnes ma lett 102 éves. Szeretettel köszöntjük!

Keleti Ágnes története nem egyszerűen egy kivételes tehetségű sportoló élettörténete, hanem példázat és vigasz: az ember nem arra született, hogy legyőzzék, mindig több, nagyobb és erősebb lehet a körülményeinél.

Legyőzte a fizika törvényeit tornászként, a gyakorlataival, írták róla 1956 sötéten fénylő, nagy évében, és a biológia törvényeit, a telő időt is legyőzte. Már jóval elmúlt 35, amikor élete utolsó négy aranyérmét egyazon olimpián, Melbourne-ben begyűjtötte. Mögötte volt egy helsinki győzelem (ez volt minden idők egyik legsikeresebb magyar olimpiája az ország történetének mélypontján, Székely Éva, egy másik itteni győztes szépen dokumentálja önéletírásában, mi történt), mögötte voltak az elrabolt fiatalság, a bujkálás hamis papírokkal hónapokon át, az Auschwitzban meggyilkolt édesapa emléke, a „makacs sérülések”, amelyek miatt még később kezdhette meg igazi pályáját. És az, hogy tulajdonképpen a zene érdekelte, csellista akart lenni. Aztán úgy alakult, a fentebb vázolt körülmények hatására, hogy inkább valahogy mégis ötszörös olimpiai bajnok tornász lett 35 évesen, minden idők egyik legsikeresebb magyar sportolója. Melbourne-ről már csak azért sem akart lemaradni, mert ott élt a testvére, akit egyébként nemigen láthatott volna.

A történelem nem is annyira halk aláfestő zenéje nem halkult el Keleti Ágnes mögött ekkor sem, az olimpia a vérbe fojtott forradalom után zajlott, 1956 novemberében kezdődött. Ő sem tért haza a delegációjával, Ausztráliából Németországon át Izraelbe ment 12 évvel azután, hogy zsidóként meg akarták gyilkolni, közvetlenül a magyar színekben nyert ötödik aranyérmének megszerzése után.

Élete következő 64 éve eddig viszonylag csendesen telt el, az izraeli élsport, tornászképzés vezető figurája lett. 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt. Nemzetközi versenybíróként is dolgozott. 2002-ben került be az International Gymnastics Hall of Fame-be. Felnevelte két gyermekét és az ezredforduló után fokozatosan kétlakivá vált, lassan visszaköltözött a másik hazájába, Magyarországra, Budapestre. A szíve keleten volt, amikor itt élt, aztán végül visszahúzta ide újra. Két világ polgára volt és maradt.