Heisler András: Sinkó Ervin szívvel-lélekkel volt a magyar irodalom tudósa

---

Az alábbiakban Heisler Andrásnak a konferencián elhangzott beszédét olvashatják

Egy nagy zsidó filozófus és rabbi, Abraham Joshua Heschel azt tanította, hogy a zsidók voltaképpeni otthona nem a térben, hanem az időben van: a Szombat ideje ez, amely hétről-hétre megelőlegezi a megváltást. Az első zsidó, Ábrahám, azáltal lett zsidóvá, hogy elhagyta szülőhelyét és rokonait: azáltal lett zsidóvá, hogy idegenné lett, aki egy láthatatlan szólítást követ: az Örökkévaló Istenét. Így vagyunk mi, zsidók, mindannyian kissé idegenek a világban, amely hitünk szerint a Megváltás felé tart és mi ebbe, a megváltásba vetjük minden reményünket. Csak akkor lehetünk majd igazán otthon ezen a földön, ha minden és mindenki otthonra lel rajta.

Ma Önök egy kereken 50 éve meghalt, hontalan zsidó Messiás-hívőről fognak beszélgetni, aki kicsúfolt, megvert zsidó kisgyerekként döntött úgy visszaemlékezése szerint, hogy az univerzális szabadság, a világszabadság ügyéhez csatlakozik. És akárhányszor kiábrándult: először, 16 évesen, a szociáldemokráciából, amikor az első világháború híveivé lettek, aztán bő 20 évvel később a sztálinizmusból a nagy koncepciós perek idején, amelyeket Moszkvában közvetlen közelről nézhetett végig, új erőt és okot vagy ürügyet talált a további hithez. Egy olyan országban reménykedve halt meg, ahol a nemzetiségek mindenféle erőszak és elnyomás nélkül élhetnek együtt egy szocialista államban: hitt Jugoszláviában. Az államokat, a határokat eltűnni remélte, de a nemzetek szellemi közösségét érvényesnek tartotta és ő szívvel-lélekkel volt a magyar irodalom tudósa, kritikusa, esszéistája, írója és költője. Írt az újrakezdés, a felvilágosodás irodalmáról, Csokonairól, Adyról, aki a legfontosabb szerzője volt kora ifjúságától fogva, de írt még, élete alkonyán a pályája elején lévő, alig másfél éve meghalt Juhász Ferencről is.

A nemzet szellemi közössége az ő látomásában bekapcsolódik egy nagy szellemi családba, a magyar irodalmat is a világirodalom tágas közegébe helyezve tartotta igazán megérthetőnek. Élete végén a messiási forradalmár intézményalapító lett, ő álmodta meg és harcolta ki az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének felállítását: a vajdasági magyar média, köz és felsőoktatás, kiadók, könyvtárak és művelődési házak dolgozóinak nemzedékeit nevelte és neveli ki máig ez az intézmény, amelynek jelenlegi munkatársai ma itt vannak velünk. Otthont teremtett, mert végre úgy érezte, hazaért: mi tudjuk, hogy ebben tévedett.

Élete nagy részében nincstelen hontalan volt, az Osztrák Magyar Monarchiában született, Jugoszláviában halt meg és alig élt közben Magyarországon. Az ő élete és műve a sokszoros kisebbségiség élethelyzetének legpontosabb kifejeződése. Ez a hagyaték pedig zsidó és nem zsidó magyarok értékes közös öröksége lehet, hála az Önök munkájának. Köszönöm szépen, hogy itt vannak, hogy együtt tudjuk most mindezt megbeszélni, szép és hasznos vitákat kívánok Önöknek.

A konferenciáról hamarosan részletesen beszámolunk.

---