Heisler András: Még az ördögi erő sem tudott elpusztítani bennünket, Izrael népe él

---

Hetven esztendeje történt esemény kapcsán gyűltünk össze. Hetven évvel ezelőtt szabadult fel a budapesti un. központi gettó. 1945. január 18-án mintegy háromezer temetetlen holttest fogadta a Vörös Hadsereg felszabadító katonáit.

A Mazsihisz és taghitközsége a Budapesti Zsidó Hitközség most hetvenedszer rendezi meg az emlékezés programját. Volt olyan, mikor a Dohány utcai zsinagóga előtti tér, most maga az épület, Európa legnagyobb zsinagógája ad helyszínt az eseménynek. Ennek kapcsán mi, világi vezetők mindig nehéz kérdés előtt állunk: vajon a résztvevők szemében megjelenő könnycseppek a halottaink feletti fájdalomnak, vagy a nácizmus borzalmaitól való megszabadulásnak a cseppjei. A fájdalomé, vagy az örömé.

A zsidó vallás nagy jelentőséget tulajdonít a különböző entitások szétválasztásának. Zsinagógákban a nők és a férfiak az I.tentiszteleteken elkülönítetten ülnek – itt a Dohány utcában a hölgyek a karzaton, a férfiak pedig itt lent foglalnak helyet. A kóser konyha talán legjellegzetesebb sajátossága a tejes és a húsos ételek elválasztása, a tradicionálisan öltözködők pedig nem keverik a len tartalmú anyagokat a gyapjú eredetűekkel. Fontos, hogy az örömet és a gyászt mindig szétválasszuk. Egy gyászoló család házában a szombat, a sabbat beköszönte öröm, ami megszakítja a gyász folyamatát: az öröm és a gyász itt is szétválasztódik.

Mai programunkat ez a kettősség fogja jellemezni. Az első óra az emlékezésé, halottaink felett érzett gyászé, a második rész pedig a felszabadulás, az öröm pillanatai lesznek. A kettőt egymástól, mint az egyik napot a másikétól elválasztó esthajnalcsillag, a Vörös Hadsereg veteránjainak és gettót túlélő hittestvéreinknek kézfogása fogja elkülöníteni.

Hölgyeim és Uraim!

Talán feltűnt Önöknek, fiatalok is vannak itt a zsinagógában. Nem holokauszt túlélők és nem első generációsok. Kötelezően, vagy saját akaratukból, de itt vannak velünk és sokan, ami két okból is fontos nekünk. Jelenlétük egy zsinagógában azt jelenti, hogy a hagyomány folytatódhat, tudásuknak részévé válik az, amit mi, az idősebb generáció mesélünk el nekik. Lödor vador, azaz nemzedékről nemzedékre, ahogy a Tóra tanítja.

De az esemény, melyről ma itt emlékezünk hallgatásra ítélte azok szereplőit. Hallgatásra, mert megölték őket, mert meghaltak, vagy mert olyan borzalmakat éltek át, melyekről beszélni sem akartak, vagy azért mert az ’50-es évek arról győzték meg őket, hogy jobb lesz, ha nem beszélnek róla.

A Tórai tanítás útja azonban mára megfordulni látszik: sokszor nem az idősebb nemzedéknek kell a beszédet elkezdeni, hanem a fiatalabbak teszik fel kérdéseiket. Azt remélem, hogy ti itt, kedves diákok, a mai megemlékezést követően megválaszolatlan kérdésekkel fogjátok elhagyni a zsinagógát, és nyitottan fordultok majd azokhoz, akik még mesélni tudnak. Majd mikor feldolgozzátok a hallottakat, ne a traumákra, hanem arra koncentráljatok, hogy még az ördögi erő sem tudott elpusztítani bennünket. Mert am Israel Haj!

Sokadszor mondok köszönetet a magyar zsidóság nevében mindazoknak, akik 70 évvel ezelőtt részt vettek a pesti gettó felszabadításában. Közös örömünk, hogy a szabadságot hozó erők két ma is élő veteránja személyesen is jelen van és osztozik emlékezésünkben.

Köszönet mindazoknak, akik munkájukkal, szavaikkal és művészetükkel emlékezetessé teszik számunkra ezt a különleges napot!

---