Heisler András: A zsidóság az élő hagyományok foglalata

Ros Hasonó, a zsidó újesztendő alkalmat ad arra, hogy a Jom Kippurig, azaz az engesztelő napig tartó időszakban a zsidó emberek lelkileg megtisztuljanak, bűneiket megbánják. Alkalmat ad arra is, hogy számvetés készüljön az elmúlt egy esztendőről, gondokról, sikerekről. Egy világi vezetőnek szinte kötelessége, hogy ezt a számvetést közösségével kapcsolatban megtegye.

A MAZSIHISZ előtti kihívások az 5776. zsinagógai esztendőt rendkívül izgalmassá tették. Egy furcsa versenyhelyzet bontakozott ki a magyar zsidó közösségen belül, ami megkövetelte egy új stratégia kialakítását. Új eszközök kellettek, hogy meg lehessen őrizni azokat a történelmi tradíciókat és értékeket, melyeket az elmúlt kétszáz évben a magyar zsidóság megalkotott. A legnagyobbak nincsenek már közöttünk. Nincsenek azok, akik történelmünk egy korábbi időszakában aktívan bekapcsolódtak Magyarország leghaladóbb zsidó irányzatának munkájába, s részt vettek a neológia arculatának formálásában. Forduljunk hát az ő bölcsességük felé, s idézzük Goldziher Ignác gondolatát: „az a hagyomány, amely szerves fejlődésre képtelen, amely a lényeget érintetlenül hagyva nem képes haladni a kor kihívásaival, a holt hagyomány birodalmába tartozik. A hagyományok nemzedékről-nemzedékre öröklődő láncolata nem merevedhet dogmává – egyetemes érvényű, egyúttal szankcionálható hittétellé. A zsidóság tartózkodik a dogmatikus megközelítéstől. A judaizmus a dogmát elutasítja, ám a normák – teológiai, rituális, morális alapelvek és iránymutatások – létjogosultságát elfogadja. A zsidóság mindenkor az élő hagyományok foglalata volt, nem pedig dogmák rendszere”.

A MAZSIHISZ többségét alkotó neológia legjobb hagyománya épp az, hogy a ”holt hagyományok” helyett a folytonos megújulást választja, a jelen igényeire válaszol és megőrzi nyitottságát a teljes közösség, minden zsidó iránt. A Magyarországon élő zsidók többségének elérése kizárólag ezzel az attitűddel lehetséges. Az új stratégia szerint mindenki közösségünkhöz tartozik, aki oda tartozónak érzi magát! Teológiai és rituális normáinkat megtartjuk, mindez nem vallási reformot, hanem közösségszervezési, közösségfejlesztési modellt jelent.

A változó világ iránti nyitottságot nem elég szlogenként használni, hanem a gyakorlatban is alkalmazni kell. Vallási és világi vezetők újszerű gondolkodására van szükség ahhoz, hogy a szervezet aktivitását minél többen észrevegyék, értékeljék és kapcsolódjanak hozzá. Ehhez következetes politizálás, egységes kommunikáció és hiteles cselekvés kell. Visszatekintve az elmúlt zsinagógai esztendőre, mindegyikre akadtak jó példák.

Következetes politizálás. Ki emlékszik már a tavalyi elnöki köszöntő mondataira? Bizonyára már csak az elnök. Mert egy éve még a Hóman szobor ügy közepette éppen annak örvendtünk, hogy „a szoborral kapcsolatban már három miniszter deklarálta, nem értenek vele egyet”. Azóta megoldódott, s lekerült a napirendről ez a kérdés sőt, Magyarország miniszterelnöke deklarálta, megszállókkal kollaboráló politikusok a jövőben nem kaphatnak szobrokat, és magát Horthy Miklóst is megnevezte. Egy a zsidó közösséget régóta frusztráló kérdésben tehát előrelépés történt. Volt aztán Donáth szobor ügy – felavatás helyett leszerelték, korábban pedig a Sorsok Háza kontrollálatlan megvalósítását sikerült megakadályozni. Ergo, a következetes politizálásnak hozadéka van. A MAZSIHISZ közéleti súlya megnőtt, érdekvédelmi képessége nagyobb lett. Mi másnak köszönhető, hogy a meglévő konfliktusok mellett és ellenére a hatalommal kiegyensúlyozott kapcsolatot tartunk.

A Szövetség elvtelen kompromisszumok nélküli, előremutató, minden tárgyaló fél számára előnyös kooperációkban érdekelt. Mert szervilizmussal rövid távú, következetes magatartással, szívós kitartással azonban tartós eredmények érhetők el. A MAZSIHISZ érdekvédelmi tevékenységének két dologtól távol kell tartania magát. Nem szabad pártpolitikai, ellenzéki szerepet felvállalnia és kerülnie kell a már említett szervilizmust. Ez utóbbit még akkor is, ha jól látható, hogy a szervilis magatartást a hatalom jutalmazza. Tudjuk, egy piacgazdaságban minden megvásárolható. Rádió, újság, épület vagy akár egyetem is. Egy dolog azonban biztosan nem: a közösség bizalma. Ezt csak hiteles, következetes magatartással lehet megszerezni, s a MAZSIHISZ ezen az úton kíván járni.

Egységes kommunikáció. Egy olyan szervezet esetében, amely évtizedekig monopolhelyzetben működött, amelyben a tudatos kommunikáció csak nyomokban jelent meg, s ahol annak szervezeti háttere teljesen hiányzott, nem könnyű megvalósítani az egységes kommunikációt. Pedig a MAZSIHISZ-nek nagy szüksége lenne rá. Tudatosság, következetesség és őszinteség. Ezzel tudunk a zsidó közéletben versenyben maradni. Az 5776-os zsinagógai évben először talán az 1%-os kampány időszakában sikerült áttörnünk saját korlátainkat. Korszerű eszközökkel, újszerű képi megjelenéssel, a közösségi médiában történő masszív jelenléttel szólítottuk meg a zsidó közösség legszélesebb rétegeit. Igen, a zsidó közösségét, hiszen meggyőződésünk, hogy az 1% felajánlása a zsidó közösség tagjai részéről alapvetően nem pénzügyi hozadékot, hanem bizalmat, elköteleződést jelent. Számunkra az 1%-os kampány a zsidó közösség fejlesztését jelenti. Mi a nehezebb utat választottuk. Másokkal ellentétben mi a zsidó közösség tagjait szólítottuk meg, s nem kívántunk 1%-os kampányunk során a társadalom egészéhez fordulni. A MAZSIHISZ új arculatával, kampányának őszinteségével, a befolyó forrás felhasználásáról szóló előzetes tájékoztatással új kommunikációjának alapjait mutatta be. Van még mit javítani, kell még sokat fejlődni, különösen a neológia identitásának kommunikálásában. De az út, amelyen elindultunk, helyesnek tűnik.

Hiteles cselekvés a hosszú távú versenyben maradás fontos záloga. A néhány esztendővel ezelőtti állapothoz képest a helyzet mára drámaian megváltozott. Bátorság nélkül állítható, a MAZSIHISZ pénzügyeinek és működésének transzparenciája lényegesen meghaladja versenytársaiét. Intézményei a zsidó közösséget szolgálják. Kóser ellátással, a magyar neológia mai napig érvényes üzeneteivel a hagyomány megőrzéséről, a kor kihívásaira történő válaszokkal, a megújulással. Működésünk javításának igénye nem titok, strukturális problémáinkról nyílt párbeszéd folyik. De minden intézmény esetében valós megújulási folyamatok indultak el. Nem fantom-intézményekről van szó, nem az ablakba tesszük ki őket mutogatni, hanem egy valódi közösség igényeit szolgálják. Iskoláink sok gyermeket nevelnek, a kórházban valódi betegellátás zajlik, szociális otthonainkban zsidó ápoltak időskorát teszik munkatársaink teljesebbé, óvodáinkban a tradícióinkat felvállaló családok apró utódait vezetik be játékosan őseik hitébe. Ezek az intézmények nem a semmiből teremtődtek, hanem hosszú, organikus fejlődés eredményeként működnek. Tradícióik vannak, s ezek a magyar zsidóság tradíciói. Erre büszkének kell lennünk.

Iskolánkban, óvodánkban évek óta túljelentkezést rögzítünk, ami azt jelenti, szolgáltatásaik, ha nem is hibátlanok, de a zsidó közösségben elfogadottak. Tudjuk, a zsidó kórház sem a 21. század legmodernebb egészségügyi intézménye, de a betegek ápolásának minősége miatt sokan éppen ezt az egészségügyi intézményünket preferálják. Megújult a levéltári munkánk, a Zsidó Múzeum pedig átalakítás alatt áll. Az ORZSE könyvtárában tavaly hetven éves intellektuális adósságunk felszámolása kezdődött el a könyvtár állományának rendezésével – első eredményei már látszanak.

A jövőben azonban minél kiterjedtebb kapcsolatokra kell törekednünk, minél több egymástól eltérő profilú civil szervezettel is. A formális, szerződéses kapcsolatok erősítik legitimációnkat, amire nagy szükségünk lesz. A zsidó szervezetek a MAZSIHISZ számára evidensen fontosak: egyrészt, mert ez a dolgunk, másrészt azért, mert ezzel jelezhetnénk mindenkinek, hogy mi – szemben mások törekvéseivel – nem akarjuk monopolizálni a zsidó életet. A valódi, a közösség igazi igényeivel foglalkozó munka hiányát intézményalapításokkal feledtetni nem lehet. A verseny győztese pedig az lesz, aki ezt nem csak felismeri, hanem el is kezd a zsidó közösség valós igényeivel foglalkozni.

A magyar zsidóság – sajnos nem kivételként – szenvedésben edzett, ütésálló közösség. Tudom, hittestvéreink között vannak, akik azt vallják: őket ne képviselje semmilyen hitközség. Ezzel már csak megválasztott tisztségem okán sem érthetek egyet. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy éppen sajátos diaszpórai létünk és a többségi társadalomhoz való bonyolult viszonyunk okán a magyar zsidó ember képes elválasztani a búzát az ocsútól. Azok a családok, melyek végigélték velünk az elmúlt évtizedeket, tisztán látják, melyik az a szervezet, amelyik ha kell, akár erős ellenszélben is védi érdekeinket. Láthatják, kik azok akik, ha nem mindig látványos gesztusokkal, de képesek elérni, hogy félelemérzet nélkül mehessünk szépülő zsinagógáinkba imádkozni, és a kipa normális része lehessen az utcaképnek. Ezért hiszem, hogy egyre többen felismerik, nem elég hangzatos marketinggel üzeneteket, vagy üzletet csinálni a vallásból. Ez a jelenség azért is életveszélyes, mert ráégeti az egész magyar zsidóságra a „megélhetési zsidó” bélyeget. Azt, ami eddig csupán nyelvi lelemény volt.

Az 5776-os zsinagógai esztendő a MAZSIHISZ számára egy reményteljes fejlődési folyamat fontos lépcsőfoka volt. Ezen a lépcsőn lehet tovább kapaszkodni, de a visszaesés, a hanyatlás veszélye is mindig ott lebeg fölöttünk. Egy biztos: szorgalom és munka nélkül nem tudunk előrébb jutni, s a „zsidó reneszánsz” kifejezés folytonos ismételgetése nem helyettesíti a valódi aktivitásokat.

Tudom, mai gondjaink nemsokára a feledhető történelem részévé válnak, de a zsidó hagyomány hiteles és örök marad. A MAZSIHISZ elnökeként és magyar zsidóként kívánom, hogy mikor a sófár hívószavára összegyűlnek zsinagógáinkban – akár értik, akár csak hallják imáink ősi szövegeit – teljesedjen be őseink könyörgése.

Valamennyi hittestvérem és családja, szerettei nevét írja be az Örökkévaló az Élet Könyvébe a beköszöntő 5777. zsinagógai esztendőre. Sáná Tová Mindnyájuknak

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség elnöke