Hazatértek a szörnyű pokolból

Megjelent: 2017. január 22. 22:21

A holokausztról, zsidó embertársaink elhurcolásáról, módszeres kiirtásáról – figyelmeztetésül, hogy ez soha többé ismétlődhessen meg – újra és újra beszélünk. De arról, hogy mi történt, amikor a soa után hazatért Magyarországra a maradék zsidóság – csak ritkán hallhatunk…

Pedig meg kellett tanulni a borzalmak után tovább élni – és az sem volt könnyű… A Megyei Művelődési Központban folytatódott a fehérvári zsidó hitközség szabadegyetemi sorozata, amelyen az Országos Rabbiképző tanára, Szántóné Balázs Edit előadását hallhattuk erről. A témának aktualitást ad, hogy a héten emlékeztünk arra: 75 évvel ezelőtt a wannsee-i konferencián döntöttek a végső megsemmisítésről, ami világszerte 6 millió embertársunk meggyilkolásához vezetett.

Szántóné Balázs Edit bevezetőül Ember Mária írásából olvasott fel – hogy rávilágítson, miként teltek a táborokból hazatértek napjai. Semmijük sem maradt, javaikat széthordták. Ember Mária arról írt, a pletykák nyomán miként találtak rá az egykori deportáltak saját bútoraikra a szomszédjuk padlásán.

Szántóné Edit az irodalom mellett a statisztikát is segítségül hívta: eszerint a magyarországi zsidóságból – mintegy 825 ezer emberből – 255 ezer élte túl a soát. Egy részük (69 ezer) a budapesti gettóban, védett házakban (25 ezer), munkaszolgálatosként (20 ezer) menekült meg, és mintegy 116 ezer ember tért haza a haláltáborokból. Ami a nemek szerinti megoszlást illeti: ezer férfira 1370 nő jutott. Sokan elveszítették az egész családjukat. Szántóné Balázs Edit a saját szüleinek históriáját is megosztotta a hallgatósággal: apja a munkaszolgálatból, anyja pedig Auschwitzból tért haza – a családjából egyedüliként. Sokan nem tudták bizonyítani, hogy a férjük, feleségük nincs többé: a nácik nem adtak papírt arról a borzalomról, amit elkövettek. A zsidó vallási bizottság, a Bész Din ezért a háború után igyekezett elhárítani az újraházasodók előtti akadályokat.

Az öregek ráadásul túlsúlyba kerültek a maradék zsidóságban, hiszen a gyerekeket a válogatásnál a gázkamrába küldték, a kicsiket az anyjukkal együtt… Szántóné Edit elmesélte: az édesanyja egész családja szomjan halt – beleértve a kislányt, a hároméves Katókát. Ha Katóka, az ő nővére a vonaton életben marad, az édesanyjával küldik a gázkamrába. Így viszont az anya megmenekült – így születhetett meg a háború után Szántóné Edit. Az előadó hozzátette: a soa után hazatérő asszonyok sokáig nem voltak a gyerekvállaláshoz megfelelő fizikai állapotban sem, így az egykori deportáltak gyerekei csak 1947-48-ban kezdtek megszületni. Ugyanakkor a vidéki zsidóság elpusztítása révén az ortodox, sokgyerekes zsidó családok vesztek oda. A neológ asszimilációra hajló zsidóság Budapesten élt…

Az előadó hangsúlyozta, a zsidóság körében tapasztalt negatív demográfia mellett a háború után a tárgyi, anyagi veszteség is óriási volt, a zsinagógákat lerombolták, a zsidó iskolák fele elpusztult. A családszerkezet is teljesen átalakult, felértékelődött a távoli rokon. A fiatalok körében erős asszimiláció indult, elsősorban a vegyes házasságok miatt.

A háború után azonnal megsemmisítették a zsidóellenes törvényeket. A koalíciós időszakban, 1945-től 47-ig a maradék zsidóság visszakapta a polgári egyenjogúságát. Ettől kezdve az antiszemitizmus minden formáját szankcionálták. (Szántóné hozzátette: a magyar közigazgatás közreműködése nélkül a németek persze nem tudták volna a borzalmakat elkövetni.) Mindenesetre új korszak kezdődött, amit sokan lóden-korszaknak is neveznek, hiszen mindenkit egyformán sújtott a szegénység. A fordulat éve után a vallásgyakorlás is egyre nehezebbé vált. A zsidóság kivándorlása 1945 után is érezhető volt. Akiknek nem maradtak rokonaik, eleve Izraelben és másutt kezdtek új életet – olykor távoli rokonok után utazva…

A fordulat éve után is fel-erősödött a kivándorlás – a vallásgyakorlásnak nem is igen kedvezett a következő időszak. De ez már egy másik, érdekes történet…