Betöltés...
  /  

Generációk párbeszéde: Verő Tomi rabbi a Szódában

Jó eséllyel pályázhatna a legkedvesebb magyar rabbi címére a 40-es éveiben is mindenkitől csak „Tomiként” emlegetett Verő rabbi, aki tegnap egyszerre volt felkészült előadó és figyelmes hallgató a Szódában.


Beszélni kellett a túlélésről és beszélni kellett az ostromról, az ostromlott városban lévő „nagy” gettón belüli és kívüli eseményekről is tegnap, a gettófalak lerombolásának 72. évfordulóján. Az évtizedek telnek és ha még itt is marad velünk, reméljük, minél tovább, a túlélők maradéka, az esemény egyre kevésbé a múltról és egyre inkább a jövőnek szól majd: az emlékezet átvezet majd a reményhez. Mert a halottak nem tűnnek el egészen az életünkből, akkor is velünk vannak az életünket befonó elbeszélésekben, ha nem is ismertük őket: az ő emlékezetük a mi jövőnk.

Ezért beszélt egy ’45 után hosszú évtizedekkel született rabbi a szabadulás emléknapján a magyar zsidóság holokauszt utáni életéről, vagyis legvégső soron a jövőről. Elmondta ő is, hogy mi mind, akik itt maradtunk túlélők gyermekei, unokái és immár dédunokái, magunk is az ő túlélésük örökösei vagyunk, amíg világ a világ. Hogy a gettóban megmaradt több tízezer ember jelentette a magyar zsidóság „tömegtartalékát”, hogy végeredményben majdnem mind a gettóban „születtünk”, a gettófalak leomlásának köszönhetjük az életet. Nem maradt azonban említetlenül a vidékre visszatérő zsidó családok némaságra ítélt magánya sem, hogy ez, tudják „az”, nem volt téma, illetve tabutéma volt, de azért mindenki tudta mindenkiről. A hangtalan tudás benne volt a levegőben, a társas kapcsolatokban, ha nem is ellenségesen, de számon tartották.

Tomi rabbi felváltva beszélt és hallgatott és mind a kettőben nagyszerű volt, mint mindig. Az emberek megnyíltak és mesélni kezdtek, a túlélők és a közvetlenül háború után születettek is. Kollégánk, Répás Péter az édesapja történetét mesélte el, aki a Strasshofi táborban született Ausztriában és mivel ez nem megsemmisítő tábor volt, ezért életben maradhatott, még ha neki magának nincsenek is emlékei természetesen ebből az időből (Strasshofról egyébként Ember Mária írt híres regényt Hajtűkanyar címen).

A rendezvény hosszan eltartott, végképp átalakult figyelmes beszélgetéssé és mindenkit meggyőzött ismét arról, hogy többek között „Tomi rabbinál” sincsen rossz kezekben a magyar zsidó jövendő.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek