Feledhetetlen soproniak: állandó tárlat nyílt az Új-zsinagógában

Szenkovits Péter / ALON.hu

Lelkiismeret Csarnoka – Lehessünk mások, de ezért senkit se rekesszenek ki!

Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok / családok, tárgyak, hagyományok címmel állandó kiállítás nyílt Sopronban, az Új-zsinagógában (Új utca 11.).

---

A tárlat kurátora, dr. Tárkányi Sándor építész: „A 2014-ben nyílt, immár állandó kiállítás az 1944 előtt Sopronban és környékén élő magyar zsidó családoknak, személyeknek állít emléket, az ő történetüket meséli el, idézi meg. A családhistóriák mellett – több mint százötven tárgyat tartalmazó – judaika gyűjtemény is látható, amely soproni és környékbeli zsidók használati és kegytárgyaiból, valamint személyes eszközeiből áll. A helyi, emberi emlékezet egy újabb dimenzióval, a tárgyak emlékezetével bővült.”

Az állandó kiállítást megnyitó, soproni gyökerű prof. dr. Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Emlékközpont igazgatója azt a mondatot idézte, amely az egyik soproni temető sírfelirata (is): „Csak az hal meg, akit elfelejtenek”. Arra bíztatott, hogy ne felejtsük el azokat, akik e belvárosi utcában dolgoztak, szerettek. Itt élni, halni kell… S az egykor itt élőket begyömöszölték tehervagonokba, de: közöttünk vannak! S nem tűrjük, hogy még egyszer ilyen előforduljon! Szégyelljük, bevalljuk – megtagadjuk! Egészségesebb magyarság alakuljon ki; mindezt már az óvodásoknak, az általános iskolásoknak is el kell magyarázni. Lehetsz te más, de ne rekessz ki! Ezt hirdeti a tízparancsolat is. (VIII. „… mások becsületében kárt ne tégy!” – szp) Ha ilyen a légkör, akkor kevesebb lesz a gyűlölet Európában, Magyarországon, Sopronban. S akik eljöttek (a megnyitóra) s eljönnek (megnézni az állandó tárlatot), azok szolidaritást vállalnak, s amíg élnek, megőrzik ezernyolcszáz soproni emlékét. Például Frischmannékét is, akik mily’ izgalommal mutatták be a Várkerületen anno a benzinpumpájukat. Aztán „elkezdtük” irigyelni, utálni, kiszorítani őket. Mondván: minek az nekik? Hiszen az nekünk: jár! Már a Vereckei-szorosnál is „járt”… Becsülni kellett volna őket!

Mi mindent köszönhetünk zsidó honfitársainknak – s a velünk élő németeknek! Akiket aztán szintúgy kitelepítettünk. Az a bökkenő, fűzte tovább a gondolatsort Szita Szabolcs, hogy mindez velünk ugyanígy megtörténhet és, hát, meg is történt. Itt, ott, amott. S a kormányok… Hm.
Holott „te ugyanolyan magyar vagy, mint én”! El kell bírni egymást viselnünk Európában, a Kárpát-medencében.
Soha többet nem akarunk gyűlöletet, emberirtást! Ám nem is oly’ rég mi minden zajlott Horvátországban, Szerbiában… ?
1945. május 9-dikét nemrég ünnepeltük – vigyázzunk egymásra!

sopronmegnyito_2.jpg

Úgy lehetünk jó magyarok, soproniak, ha az elhurcolt zsidó honfitársaink emlékét megőrizzük! Hozzuk ide az iskolásokat, bíztatott Szita Szabolcs, meséljük el nekik, hogy az a kislány/kisfiú ugyanolyan volt, mint te, s csak azért ölték meg, mert zsidó volt.
Szép zalai, Bak községi példát hozott fel, ahol ráleltek egy dobozkában két zsidó kislány kendőjére, terítőjére; milyen szépen cseperedhettek volna fel ők is a saját otthonukban/házukban, hazájukban… A ma ott élők fölbuzdultak, s felkutatják az egykori, helybéli zsidó családok emlékeit; megszólalt a lelkiismeret, van (még) becsület!
Ellenpéldát is felhozott a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Emléktáblát szerettek volna elhelyezni hozzátartozók, leszármazottak egy budapesti ház falán, hogy így fejezzék ki hálájukat az egykor zsidó felmenőiket ott bujtató, rejtegető honfitársai(n)knak. A mai lakók némelyike ekképpen reagált e nemes szándékra: „hagyjuk ezt a zsidó ügyet!”.
Nem, ez magyar és nem zsidó ügy! No, bizony, szégyellhetik magukat, akik az említett módon álltak hozzá…
De visszatérünk még oda. S végigmegyünk ezen az úton! – hangsúlyozta Szita Szabolcs. Akkor leszünk európaiak, magyarok, jó keresztények.

A teljes írás ide kattintva olvasható el

---