Fekete György: Árt-e a holokausztra emlékezés zsidóságomnak?

Az alábbi cikket a Kritika című folyóirat 2016. május-júniusi számából vettük át. A honlapunknak küldött változatot vitairatnak jelöli a szerző, s így függetlenül a szerkesztőség álláspontjától, úgy döntöttünk, hogy közreadjuk. Vitairat, tehát várjuk a hozzászólásokat, véleményeket.

---

Az Örökkévaló tudja, mi bölcsebb ebben a dologban. Hallgatni vagy megszólalni. Ha tévedtem, büntessen meg érte.

Zsidó nőtől olvasom: „… ahogy én élem meg a holokauszt szó értelmét: nekem az anyám maradt egyedül, nekem csak fizikai és lelki fájdalmat jelent, mert ilyenkor mindig magam előtt látom a rokonaim ki nem érdemelt haláltusáit, akiket soha nem ismerhettem meg. Mert ez fáj, nem megyek el emlékezni. Ha látok ilyen filmet, inkább kikapcsolom, mert magamat érzem ugyanabban a tehetetlen, kivégzés előtti helyzetben, ami a családommal megtörtént. Nekem felejteni kéne, de a többiek tudják meg, hogy mi miért történt, mert akkor a gyűlölködés is elmúlhat…”

Torokszorító. Még inkább nem értem, hogyan volt képes a minap egy sajtónevezetes zsidó egyházi személy – Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Status quo Ante) = EMIH vezető rabbija – címbe fogalmazva ezt írni: „A Biblia népének nincs szüksége Auschwitzra” (értsd: Auschwitz emlékének őrzésére; akárhogyan forgatom, e tétel szerintem – végső soron és történelmi kontextusunkban – mást nem jelenthet, még ha kiötlőjétől is igazából távol áll…).

Növeli Köves tételének problematikusságát, amikor kiterjeszti a zsidók jogára, hogy létezhessenek: „A Biblia népének nem egyszerűen nincs szüksége Auschwitzra saját legitimációjához, de lassan el is veszti ezt a legitimációs bázist.” Kijelentése egyértelműen csúsztatás. Bizony, hogy csúsztatás, ugyanis azt követelni, hogy „Soha többé Auschwitz!” és azt képviselni, hogy a zsidók ugyanannyira jogosultak saját államba szerveződött nemzetként élni, mint bármely más nációba tartozók – nem ugyanaz. Mire jó ez a csúsztatás, mit szolgál? Kevésbé lesz a zsidó a nem zsidók szemében szálka?

Köves Slomó a kétségtelenül létező/növekvő megértési-átérzési-beleélési nehézségeket is felsorakoztatja, amikor a zsidóság szempontjából kivitelezhetetlennek és terméketlennek tekinti a holokauszt emlékének soha véget nem érő őrzését („Egyre kevesebbet jelent a holokauszt mint erkölcsi hívószó, semmitmondóbbá és jelentéktelenebbé válnak a holokauszttal kapcsolatos emlékezések, politikai kinyilatkoztatások. […] És ez így is van rendjén, feltéve ha létezik új, konszenzuális erkölcsi bázis.” – miféle, teszem hozzá, új erkölcsi bázis, s az mit tartalmaz?), valamint meghajolni tűnik az ősi-új Izrael Államot agresszornak bélyegző antiszemita vélekedés előtt („Izrael egyre nehezebben tudja fenntartani az áldozati szerep képét, és az áldozatnak kijáró legitimációt mindinkább ellene fordítja a kevéssé értő, de annál harciasabb pro-palesztin propaganda.”). Előfordulhat, vélem én, hogy az egész mögött – az azonosulás a támadóval szomorú pszichológiai jelensége mellett – az a megkérdőjelezhető ortodox felfogás áll, amely szerint a Soá a Mindenható által a zsidókra mért büntetés volt – asszimilációs törekvéseikért.

Egyértelműen vitatni szükséges Köves Slomó rabbi nézetét a holokauszt történelmi „vegyértékéről”. Ragaszkodva ahhoz (Köves rabbi állításával szemben), hogy a holokauszt ugyanannyira sarokpontja a zsidó történelemnek, mint a Babilonba volt elhurcoltatás, és a Soát túlélők felszabadulása, újrakezdési öröme/fájdalma – hiába tagadjuk – Eszter történetéhez hasonlóan része a zsidó identitásnak. (No meg, nem lehet elégszer ismételni, a holokauszt vízválasztó az általános – nem csak zsidó – történelemben.)

A holokausztot – oktatásstratégiai gondolat – az emberi kultúra, az erkölcs teljes csődjeként kell tanítani. Zsidók és nem zsidók számára egyaránt. A Gonosz, a Negatívum abszolútumaként. Hozzámérhetjük emberségünket és embertelenségünket. A jó tanár (értsd: szereti hivatását, továbbá gazdag és adekvát pedagógiai metodikát birtokol) megleli módját, hogy az akárhányadik nemzedéknek eredményes emocionális és kognitív közelítéssel átadhassa a holokauszt morálfilozófiai és történeti ismereteit. Akár a Tóra értékei esetében.

A teljes írás az Új Élet 2016. október 1. számában olvasható el.

---