Fejezd be a pánikolást és hívj meg egy Trump-hívőt a következő Sabbatra

Donald Trump megnyerte a 2016-os elnökválasztást, úgyhogy van 24 óránk sírni, gyászolni, üvöltözni, pánikolni és azért könyörögni a kanadai barátainknak, hogy házasodjanak össze Velünk és meneküljetek együtt innen. És ezután, ha lehet, menjünk vissza dolgozni.

Most, hogy Amerika megválasztott egy rasszista nőgyűlölőt, aki felbátorította a „fehér felsőbbrendűség” híveit és az antiszemitákat, igenis meg kell rettennünk és ennek az irtózatnak arra kell sarkallnia Bennünket, hogy nekiálljunk és kemény munkával meggyógyítsuk az országunkat, hogy ez soha, soha többé ne történhessen meg újra. Nem hagyhatjuk ezt a munkát a politikusokra. Ha valóban meg szeretnénk győzni azokat a (többnyire fehér, férfi, alacsony iskolázottságú) szavazókat, akik Trump mögé álltak, ideje összekapnunk magunkat – most.

Az ötletet, hogy mit tehetünk, a Washington Post egy roppant népszerű, ragyogóan megírt, októberi cikkéből vettem. Az írás egy olyan fiú, Derek Black életét meséli el, akinek az apja hozta létre a Stormfornt nevű neonáci honlapot és akinek David Duke (a Ku Klux Klan egykori vezetője) a keresztapja. Kezdő rasszista vezetőként Derek Black már saját náci honlapot működtetett kortársai számára és édesapja rádióműsorában a „fehér népirtást” népszerűsítette. Amikor egyetemre ment, próbálta elrejteni rasszista vonzalmait: félt, hogy kiközösítik, de egyik társa rájött, hogy kicsoda ő és lebuktatta, így valóban nemkívánatos személlyé vált a campuson.

Miközben mindenki azzal foglalkozott, hogy megszégyenítse Blacket, egészen pontosan egy olyan hallgató volt, aki valami mással próbálkozott. Matthew Stevenson, egy ortodox zsidó, meghívta a páriát egy sábeszi vacsorára – és Black elfogadta. Aztán kapott egy újabb meghívást a következő péntek estére, majd megint a következőre, teltek a hetek és ő folyamatosan ment vacsorázni péntekenként.

Ezeken a péntek estéken összebarátkozott a zsidó dikákokkal, akik lassan elkezdtek embernek látni, olyan embernek, akinek visszataszító nézetei vannak. Black szintén kezdte felfedezni, hogy a zsidók tulajdonképpen nem is különböznek tőle annyira. A közeledés fokozatosan oda vezetett, hogy Black 2013-ban szakított a fehér felsőbbrendűség eszméjével.

Kivételesen inspirálónak találtam ezt a történetet egy olyan választási kampányban, amely semmi egyebet nem hozott, csak cinizmust. Eszünkbe juttatja Margaret Mead (egy tekintélyes amerikai értelmiségi- a szerk) régi mondását: „Egészen bizonyos, hogy értelmes, elkötelezett polgárok kis csoportja képes megváltoztatni a világot; sőt egyes-egyedül ők képesek erre”. Igen, Trump visszavonhatatlanul nyert, részben a fehér felsőbbrendűség hirdetőinek szavazataival, de ez nem változtat azon, hogy az a fiú is megváltoztatta a világot, aki annakidején meghívta a kiközösített Blacket az első sábeszi vacsorára. Ahogy később a barátai is közreműködtek a világ megváltoztatásában azzal, hogy nem zárkóztak el, hogy felvállalták egy rasszista meghívását és „megtérítését” egy tál sólet fölött. Ha nem szánják rá magukat, akkor akár maga Black is lehetne a következő Donald Trump-féle elnöke az Egyesült Államoknak. Ő lehetett volna Donald Trump 2.0-ás verziúja 2020-ban.

A zsidó hallgatók erőfeszítései, akik annyi figyelmet fordítottak Blackre, éles ellentétben állnak azoknak a viselkedésével, akik azzal töltötték az elmúlt hónapokat, hogy „unfriendelték” Trumpot támogató barátaikat a facebookon.

Ez aztán le is foglalta a médiát, a Buzzfeed még útmutató is készített, hogyan szabaduljunk meg Trump-hívő barátainktól, a Wahington Post ellenezte a dolgot, mondván, hogy így csak magunkat szigeteljük, a New York Magazine pedig megvédte, mivel így megóvjuk magunkat szerintük a lelki kellemetlenségektől.

Én egyetlen Trump-hívő barátommal sem szakítottam meg a kapcsolatot, mert nem akartam megfosztani magam attól a lehetőségtől, hogy megérthessem, mi motiválja őket. Egyetlen embert jelöltem csak ki, mióta felmentem a facebookra. A legutóbbi gázai háború idején történt, amikor gyakran írtam az izraeli-palesztin konfliktusról. Minden egyes alkalommal, amikor írtam valamit, ez az ember rögtön megtrollkodta, nem egyszerűen ellentmondva a véleményemnek (ez teljesen rendben van), de a palesztinoktól még az emberi méltóság minimumát is megtagadva (ez egyáltalán nincsen rendben). Miután hosszú évek próbálkozásai ellenére sem sikerült vele zöld ágra vergődnöm, betelt a pohár és elbúcsúztam tőle.

Amikor a Blacket megtérítő zsidó diákokról olvastam, megfordult a fejemben, hogy talán mégis hiba volt. Újra be kéne jelölnöm ezt az embert? Adnom kéne még egy esélyt a trollnak? Vagy csak kiszívná a mentális energiáimat, amelyeket kár erre elvesztegetnem?

Egy darabig tétováztam. Aztán, a választás éjszakáján, ahogy az inga egyre egyértelműbben Trump felé lendült, felmentem ennek az embernek az oldalára és ráklikkeltem az „add friend” ikonra.

Nem azért csináltam, mert nagy terveim vannak arra nézve, hogyan fogok vele vitatkozni a nyilvános facebook-profilomon. Megértettem, hogy valódi változás ritkán történik nyilvános online fórumokon, ahol az emberek főként jókat akarnak mondani és az érdekli őket leginkább, hogy „lájkokat” gyűjtsenek, úgyhogy nehezen tudunk kimozdulni a saját világnézeti kötöttségeink közül és odafigyelni a másik álláspontjára.

A sábeszi vacsorák azért működtek Blackkel, mert személyes találkozók voltak, mivel hús-vér emberek ültek egymás mellett a terített asztalnál, akiknek volt idejük és módjuk, hogy észrevegyék és megbecsüljék mindazt, ami emberként összeköti őket és alapos vitákon keresztül, lassan találják meg az utat egymás valamiféle megértéséhez.

Ez az a modell – a sábeszi vacsora-modell, ha tetszik –, amelyet megkísérelek követni most, Trump ijesztő győzelme után. Talán meghívom majd az ex-trollomat egy ebédre (jó, ne szaladjuk előre, legyen egyelőre egy kávé vagy egy sör), amikor legközelebb egy városban leszünk. Talán dumálok egyet néhány Trump-szavazóval.

Ha mostanában gondolkoztál azon, hogy (szó szerinti vagy átvitt értelemben) sábeszi vacsorát rendeznél mostanában, akkor tudd: itt az idő.

Sigal Samuel írása alapján / Forward.com