„Én szent vagyok, legyetek Ti is szentek”

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:37 óra, az ünnep kimenetele: 18:43 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:43 óra után.

A Tórából ezen a héten az „Vájikrá” (Mózes 3. 1:1-5:26.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat a hetiszakaszból:
„Szólította Mózest és szólt hozzá az Örökkévaló a gyülekezés sátorából, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Ha valamelyik ember közületek áldozni akar áldozatot az Örökkévalónak, a baromból, a marhából és a juhokból áldozzátok a ti áldozatotokat.”
(Mózes 3. 1.2.) Dr. Bernstein Béla fordítása

Vájákrá – És szólította

Elkezdjük Mózes harmadik könyvét, melyet általában – a szöveg első szavával egyezően – Vájikrá–nak (És szólította) nevezünk.

Legrégebbi elnevezése Torát Kohánim (A papok törvénye), mivel főként a papok tevékenységének bemutatásával, illetve kötelességeik leírásával foglalkozik. A könyv első két hetiszakasza (Vájikrá, Cáv) szinte kizárólag az áldozatok rendjével foglalkozik.

A hagyományos zsidó oktatásban megkülönböztetett helye van, mert egy a midrásban (Tanhuma, Cáv 14.) is olvasható gondolat alapján e könyvvel kezdik el a kisgyermekek tórai tanulmányaikat. „Rabbi Ászjá mondta: miért kezdik a gyerekek tanulmányaikat Vájikrá könyvével? Mert minden áldozat le van írva abban, és mert a gyerekek tiszták és nem ismerik a bűn és a vétek ízét. Ezért a Kádos Báruh Hu azt mondta, hogy kezdjenek elsőként az áldozatok rendjével, jöjjenek a tiszták és foglalkozzanak tisztaságot igénylő cselekedetekkel, ezért úgy számítom nekik, mintha ott állnának és áldozatokat mutatnának be előttem.

A midrás szavaihoz fűzi hozzá Rabbi Slomo Efrájim ben Aaron Luntschitz (1550-1619): „A Vájikrá szó utolsó betűje (álef) kicsi (a tóratekercsekben és a könyvekben egyaránt lényegesen kisebb az utolsó betű a többinél), ami arra utal: a kicsik kezdjék el itt a tanulmányaikat”.

Más magyarázat szerint az áldozatok bemutatásáról szóló részek visszavisznek a zsidó gyakorlat kezdeteihez, más szóval gyermekkorához, és ez indokolja, hogy a gyermekek e könyvvel kezdjék el a Tóra tanulmányozását. Szombat estig – reményeim szerint – más indokokat is találunk majd!

Az áldozatok kapcsán írja Mose Háim Luzzatto (1707-1746): „ha a Tóra csak azt adta volna parancsba, hogy énekeljük meg Isten dicsőségét, tanulmányozzuk figyelmesen a Tant, és hallgassuk meg a hozzá fűzött erkölcsi magyarázatokat, de nem lett volna parancsba adva az áldozathozatal, akkor a tömegek szívében nem mélyült volna el az Örökkévalóba vetett hit”.

Rabbi David Hoffmann (1843-1921) hozzáfűzi: „kétség sem férhet hozzá, hogy az áldozatbemutatás elsődlegesen a bálványimádás megelőzését célozta”. A midrásban (Jálkut Simoni) olvassuk: „Izrael hasonlít egy engedetlen, neveletlen herceghez, akinek az a szokása, hogy tiltott ételeket fogyaszt. Így szól apja, a király: egyen mindig az én asztalomnál, hogy megtanuljon uralkodni magán a saját akaratából. Mikor Izrael bálványimádó lett és démonoknak áldozott, megszólalt Isten: mostantól hozzák áldozataikat kizárólag a Találkozás Sátrába, így meg fognak szabadulni bálványaiktól”.

A midrás – jegyzi meg Rabbi Hoffmann, nem devalválja az áldozati kultuszt, hanem felemeli a legmagasabb szintre a parancsolatok hierarchiájában, mivel az a személy, aki áldozatot mutat be és eszik húsából, az „isteni asztalnál” foglal helyet. A szolgálat ezen módja nem egyszerűen a helytelen cselekedetek megelőzésére irányult – írja Nehama Leibowitz (1905-1997), hanem elősegítette az Örökkévalóhoz való folyamatos közeledést.

„Kellemes illatú tűzáldozat az Örökkévalónak”(1:9). Ebben a fejezetben hatszor található a kifejezés, amit Onkelosz (kb. 35-120) így fordít: „áldozat, mely szívélyes fogadtatást kap az Örökkévaló előtt”.

Rabbi Jákob Cvi Meklenburg (1785-1865) szerint „aki áldozatot mutat be, ne higgye, hogy ezáltal bűneire azonnal bocsánatot nyer, hanem gondoljon arra, hogy nem más az, mint jövőbeli cselekedeteinek kellemes illatú tűzáldozata csupán. Ha nem társul tettekkel, akkor a Jesája próféta könyvében (1:11) található kérdés vonatkozik rá: „minek nekem sok áldozatotok”? Miként egy már messziről érezhető kellemes illat, jó felvezetése lehet egy ételnek, ugyanígy az áldozat – és a funkcióját átvevő imádkozás – csak előfutára cselekedeteinknek.

„Bármely ételáldozat, melyet áldoztok az Örökkévalónak, ne készíttessék kovászosan, mert minden, ami kovász és minden, ami méz, ne füstölögtessetek el abból tűzáldozatot az Örökkévalónak” (2.11).

A bölcsek különböző módon magyarázták, hogy miért tiltotta meg a Tóra a kovász, illetve a méz áldozását. A kocki rebbe, Menahem Mendel Morgenstern (1787-1859) az istenszolgálat helyes módját látja a tilalom mögött: „Mindig járjon a „király útján” (derech hámeleh) az ember, ne legyen nála többlet sem kovászosból, sem édesből”.

Rabbi Joszef Saul Nathanson (1808 v. 1810-1875) hasonlóan érvel: „a méz és a kovász szélsőségesen különböznek, természetük, ízük egyaránt. Tilalmuk azt tanítja, hogy a szélsőségek az ember számára nem hoznak semmiféle jót, szerencsés eltávolodni azoktól és megmaradni az arany középúton (svil házáháv).


Szombaton három tóratekercsből olvasunk, a harmadikból ezt is: „Hét napig maceszt egyetek…” (2Mózes 12:15). Máshol (5Mózes 16:8) viszont azt olvassuk: „hat napig maceszt egyetek”.

Aki szereti a maceszt, annak mindegy, hogy hat vagy hét napig kell enni Peszáh idején, de vannak olyanok is, akik csak a micva kedvéért fogyasztják, arról nem beszélve, hogy valamit kezdenünk kell a tórai szöveg ellentmondásával is.

Rási a Talmud (Pszáhim 120a) alapján mondja: a „hat napig maceszt egyetek..” vers azt tanítja, hogy a macesz fogyasztása a hetedik napon opcionális (r’sut), és a hét napos („hét napig maceszt egyetek”) általános szabályból (klál) kiválva nem kizárólag önmagáról, hanem az általános szabályról is tanít, azaz a macesz fogyasztása hét napon át opcionális, és nem kötelező.

A Rámbám szerint (Hilhot Hámec umácá 6:1): „tevőleges tórai parancsolatmaceszt enni Niszán tizenötödike éjjel…de a többi napon opcionális…”. A Sulhán Áruh is hasonlóan ír: „nem kötelesség maceszt enni, csak az első éjszaka”.

A Baál háIttur (Rabbi Jichák bár Abba Mari, 1122-1193) és Rásbác (Rabbi Simon ben Cemáh Duran, 1361-1444) szerint hét napig tartózkodni kell a kovászostól, nehogy áthágjunk egy tiltó micvát, de a macesz fogyasztása opcionális, és nem micva.

Ezzel szemben a Ros (Aser ben Jehiél, 1250-1327) úgy véli, igenis micva, és félünnepen azért nem raknak tfilint, mert egy másik „jel” (ot), a macesz előírása van érvényben azok alkalmával.

Ibn Ezra (1089-1164) és a Hizkuni (Hizkijá ben Manoah, kb. 1250-1310) magyarázata szerint micvának számít a macesz fogyasztása a hét nap során, és a Gemárá „opcionális” kifejezését úgy értelmezik, hogy nem kötelesség (hijuv) a fogyasztása, de ha valaki mégis megteszi, az micvát hajt végre.

Ma este kezdődik el Niszán, az a hónap, melyről holnap reggel ezt olvassuk: „Ez a hónap nektek a hónapok kezdete, első nektek az év hónapjai közt” (2Mózes 12:2). Ennek kapcsán felmerült a kérdés mestereink között, hogy szabad-e nem zsidó dátumokat használni.

Nem meglepő módon a magyar zsidó hagyomány igen szigorú volt. A Hátám Szofer (1762-1839) szerint köteles az ember a levelét az adott nap sorszámával (vasárnaptól számolva) kezdeni, majd a hónap számát kell feltüntetnie (Niszántól számolva):

„Ez explicit figyelmeztetés (azoknak, akik nem a zsidó naptárt használják): minden általunk írt levélre és dokumentumra rá kell írnunk a nap sorszámát és a hónap sorszámát, azért, hogy tanúsítsuk: az Örökkévaló hat nap alatt teremtette a földet és a hetediken megpihent, és hogy emlékezzünk az egyiptomi kivonulásra, és ne – Isten ments – a népek dátumaira”.

Más alkalommal karcosabban fogalmazott: „azok, akik reformokat akarnak és leveleiket a keresztény Messiás születése szerint dátumozzák, azok az írásuk és aláírásuk okán elvesztik részüket az Eljövendő Világban”.

Ez természetesen túlságosan szigorú vélemény, de az reális cél kell legyen, hogy minden zsinagógába rendszeresen járó hittestvérünk ismerje a zsidó naptárt is.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---