Emléktáblát avattak az Érsekvadkerti zsidó áldozatok emlékére

---

Az Alábbiakban Bauer József a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnökének az eseményen elhangzott beszédét olvashatják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Megemlékezők!

Engedjék meg, hogy a MAZSIHISZ és a Balassagyarmati Zsidó Hitközség nevében szeretettel köszöntsem a mai rendezvényeken: az emléktábla avatáson, valamint a valaha itt élt zsidó közösség emlékházának avatásán résztvevőket.

Először néhány szót szeretnék szólni arról, hogy miért a mai napon kerül sor a rendezvényre. Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint minden évben április 16-án tartják hazánkban a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját, 1944-ben április 15-én kezdődött meg Kárpátalján a zsidók gettóba zárása, deportálása, munka- és megsemmisítő táborokba hurcolása.

Adolf Eichmann és néhány tucatnyi stábja, a magyar közigazgatás és csendőrség teljes apparátusának aktív közreműködésével alig három és fél hónap alatt a teljes vidéki zsidóságot, 437 ezer magyar állampolgárt vagoníroztak be, túlzsúfolt marhavagonokban – a végállomás: Auschwitz – Birkenau és a többi megsemmisítő tábor felé. Érsekvadkertről is, közel 70 embert pusztítottak el, egyetlen bűnük az volt, hogy zsidónak születtek!

A zsidók Érsekvadkerten először a Zichy család tulajdonában lévő Szentlőrincpusztán telepedtek le, az 1700-as évek végén. Az első levéltárban fellelhető említésük 1802-ből való. A betelepedéseknek is köszönhetően, lélekszámuk viszonylag gyorsan növekedett. 1870-re a 2364 lakosból 122 fő volt izraelita. A helyi zsidóság, mint a környéken a legtöbb helyen, a vallásos ortodox irányzatot követte. A hitközség alapítólevelét 1872-ben hagyták jóvá. A hitközség külön betegsegélyező és temetkezési egyletet is működtetett.

Érsekvadkerten 1944-ben ortodox anyahitközség működött, amelyhez 32 környékbeli község tartozott, mintegy 200 fő összlétszámmal. Élén Hirschfeld Ernő kereskedő állt, az anyakönyvvezető rabbi a nagyoroszi Pollák Zakariás volt.

A község gazdasági életében, áruellátásában, a helyi zsidóság kulcsszerepet játszott. Több jelentős földtulajdonos, bérlő volt Érsekvadkerten, illetve a környéken. Biztos ismerősen hangzanak a nevek: Öszterreicher Gábor és Mihály, Kertész Miklós, Pápa Zsigmond, a népes Fischer család – Jakab, Arnold, Miksa, Béla, Dr. Fischer József, akinek mezőgazdasági doktorátusa is volt – és nem utolsósorban ki nem emlékezne apósomra, Róth Józsefre, mindenki Józsi bácsijára és édesapjára, Róth Jenőre, akik Soóky Endre birtokát bérelték. Máig üzemel az Erzsébet malom, amely 1925-től Pollatsek Dezső tulajdonában volt és korában modernnek számított, hiszen saját motorikus villanyteleppel volt felszerelve. Ezek az üzemek és a többi zsidó család is, akik között megtalálható volt kereskedő, szabómester, kovács, tanító, sőt orvos is. A gyógyszertár Dr. Engel Ábrisné tulajdonában volt. Itt említeném meg a Nikolszburger családot. Nikolszburger Bertalan hentes és mészárosként tevékenykedett és tartotta el népes családját.

Ezek a zsidó családok, gazdasági súlyuknak megfelelően nagyon sok vadkertinek biztosítottak munkát és megélhetést. Az együttélés a felekezetek között példás volt. A településen élő, már említett Dr. Fischer József 1926-ban így írt erről: „A felekezetek közötti együttélés teljes, megbecsülik egymást, mint ember az embert” – megemlíti Bakos János kanonokot, aki hosszú munkássága alatt sokat tett a felekezetek közötti béke megteremtésében.

Most az emléktábla avatás kapcsán engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a templom építéséről.

1933. május 5-én, a balassagyarmati Szombati Értesítő újságban a következőket olvashatjuk: „Templom alapkőletétele volt múlt szerdán Érsekvadkerten, az összes hitközségi tagok jelenlétében. Az ünnepi aktust igen szép külsőségek között, kegyeletes jelmondatoktól kísérve végezte a fiatal rabbi, Deutsch Mendel, Balassagyarmatról (a későbbi vámosmikolai főrabbi, aki az utolsó balassagyarmati főrabbi, Deutsch Dávid ikertestvére volt). A tagok nevét, valamint az építkezés kezdetének pontos dátumát egy olyan pergamenre írták, amilyenre a tórák szövege is fel van vésve. A tekercs egy cserépedénybe lett helyezve és leszurkozva, az első alapkő alá tétetett örök emlékül.”

Az építés költségeit a hívők fedezték, anyagi lehetőségüktől függően. A templomépítés a helybéli mester, Réti István irányításával történt meg, és viszonylag rövid idő alatt, 1933 szeptemberére el is készült a zsinagóga. A Szombati Értesítő 1933 szeptember 8-i száma közli a templomavatás meghívóját.

1944-ben az érsekvadkerti hitközség sorsa is megpecsételődött. A zsidókat május 5- e és 10- e között Balassagyarmatra vitték, ahol az ún. kisgettóban helyezték el őket. A nógrádi gettók felszámolásakor, június elején az érsekvadkertiek a többi Balassagyarmat környéki zsidóval együtt a város határában lévő Illéspusztára kerültek, ahonnan a közösséget június 12- én előbb a balassagyarmati vasútállomásra vitték, majd onnan Auschwitz-Birkenauba hurcolták.

A munkaszolgálatból, a koncentrációs és megsemmisítő táborokból nagyon kevesen jöttek vissza, így megszűnt a hitélet. Itt kell megemlítenem, hogy apósom, Róth József, akit itt e körben azt hiszem nem kell bemutatni, nagy lokálpatrióta volt , szerette a falut és szerették is őt a vadkertiek. Először, mint említettem, gazdálkodott, majd a háború után a malomban dolgozott könyvelőként, egész a tsz megalakulásáig. Szükség volt a szaktudására főagronómusként és főállattenyésztőként dolgozott. Ha ő nincs, most nem tudnánk elhelyezni az emléktáblát, mivel a templom bontásra volt ítélve, és ezt ő akadályozta meg. Biztos vagyok benne, hogy ő most is itt van velünk és elégedetten veszi tudomásul, hogy a falu nem felejtkezett el meghurcolt, elpusztított gyermekeiről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnökeként, valamint a MAZSIHISZ nevében köszönetemet fejezzem ki régi álmunk valóra váltásáért a helyi Önkormányzatnak, Dr. Kovácsné Nagy Mária Polgármester Asszonynak, az emléktábla létrehozásáért, melyet most ünnepélyesen felavathatunk. Köszönet a példásan hosszú ideje rendben tartott zsidó temetőért, melyben nagy szerepe volt Nógrádi László volt polgármesternek is. Külön köszönöm Hustyava Lászlónénak áldozatos munkáját. Köszönet a temető bejáratánál lévő emlékház létrehozásáért, amely egyedülálló a megyében. A községben emlékmű őrzi a világháborúk áldozatainak emlékét. A felvésett nevek között ott találjuk a helyi zsidóság mártírjainak neveit is. Mint ahogy példaértékű és országosan egyedülálló volt néhány éve, amikor a déli harangszó műsorában elhangzott – „és szóljon a harang a hősi halált halt érsekvadkertiekért és az ártatlanul elhurcolt zsidó mártírokért is”.

Apósom, néha Róth József gondolataival zárnám beszédemet, melyet 1980 szeptember 1-én a világháborús áldozatok emlékművének avatásakor mondott:

„Mire figyelmeztet most e megható ünnepség? Ne feledkezzünk meg soha, – ne csak ma, később se, – a második világháború vérzivataros, embertelen napjairól és áldozatairól. Ha ezt tesszük és gyermekeinket e szomorú emlékek megőrzésére neveljük, méltók leszünk a meghalt kedves hozzátartozóinkhoz, kiknek életüket kellett adniuk egy már elveszett ügyért.

Kedves Érsekvadkerti Honfitársaim!

Köszönöm a községnek e szép – és számomra szomorú és felemelő – gesztust magam és hitsorsosaim, hitközségem nevében.

Isten áldása legyen a falun!”

---