Egy sorsdöntő gyilkosság évfordulójára: Jichák Rabin, a vezető, akitől mindent tanultam

---

Jichák Rabinra, az emberre, a katonára, a parancsnokra, az államférfire mindenekelőtt nagy vezetőként fogunk emlékezni. Akik találkozhattak vele, akik különleges személyiségének hatása alá kerültek és azok, akik társai voltak katonai és politikai vállalkozásaiban, azonnal észrevették ezt: képességét, hogy felelős, némelykor kegyetlen és életveszélyes döntéseket hozzon, gondolkodása mélységét, páratlan tapasztalatát.

Hidegfejű vezető volt, aki nem hazug fecsegésből, hanem az átgondolt cselekvésből, az egyedül általa elhordozni tudott személyes és nemzeti terhek súlyából és abból a tudásból merítette erejét, hogy olyan ügyet szolgál, amely nagyobb és fontosabb saját magánál és mindannyiunknál.

Szolgáltam Jichák Rabin alatt, amikor ő védelmi miniszter és miniszterelnök volt, én pedig a hadsereg egyik parancsnoka: olyan tekintély volt számomra és egész nemzedékem számára, olyan vezető, aki mellett nyugodtan alhattunk, és akitől mindent megtanulhattunk.

Tudtuk, magánemberként mennyire érzékeny: nagyon sok barátját veszítette el Izrael háborúiban és felismerte, hogy a háború csak a legvégső eszköz lehet. Katonaként és parancsnokként tudta, hogyan mutasson erőt, de pontosan ismerte ennek a stratégiának a korlátait is. Kereste a békét, de realista volt. Pontosan átlátta azt az összetett stratégiai helyzetet, amelyben Izraelnek helyt kell állnia és nem voltak illúziói.

Jichák egész életében a hazáját szolgálta és minden lépését a következő nemzedékek jövőjéért érzett felelősség vezérelte. A hadsereg volt a szeme fénye: „Büszkévé tesz és örömmel tölt el, hogy az Izraeli Véderőnél szolgálhattam, amely a legkiválóbb intézmény, amelyet Izrael állama létrehozott” – írta búcsúlevelében, amikor lejárt a vezérkari főnöki mandátuma.

Hosszú biztonsági találkozókon, különleges akciók előkészítésekor voltam együtt vele. Bevetések előtt mindent a legkisebb részletig menően átbeszélt velünk, tapasztalataival segített minket, éles volt mindig, mint a borotva, és épp a megfelelő kérdéseket tette fel. Ezért tudtunk nyugodtan elindulni: tudtuk, hogy van valaki, aki vigyáz ránk otthon.

De az egyik éjszakánk 1994-ben nehéz és fájdalmas volt és ekkor mutatkozott meg igazán vezetői nagysága teljes fényében azok számára is, akik nem ismerhették személyesen vagy ellenezték a politikáját.

Néhány órával azután, hogy a Sayeret Matkal harcosai betörtek egy Bir Nabala-i házba, hogy kiszabadítsanak egy elrabolt katonát, Nachson Wachsmant, de sajnos nem tudták teljesíteni küldetésüket, és Nachson és a csapatparancsnok, Nir Poraz kapitány nélkül tértek vissza a bázisukra, Jichák a tévékamerák és a gyászoló izraeli közvélemény elé állt. Leszögezte, hogy „én, mint az ország miniszterelnöke és védelmi minisztere, vagyok a felelős azért a ma esti akcióért, amely az áldott emlékű Nachson Wachsmant elrabló terroristák ellen irányult”.

Ezzel az egyetlen mondattal Rabin példaszerűen mutatta meg, mit jelent egy nemzet felelős vezetőjének lenni. Nem tolta másra ezt a felelősséget, nem keresett kifogásokat, nem mutogatott a hadsereg vezetőire és az akcióban résztvevő katonákra. Íme, egy vezető teljes jelentőségében.

Az élet visszatérhetett rendes kerékvágásába azóta a fekete Tel Aviv-i szombat este óta, de Izrael még azóta sem dolgozta fel ezt a gyilkosságot, amely alapjaiig rendítette meg azt a házat, az otthonunkat, amelyben felnőttünk és a világ számunkra – és ezt már az első pillanattól fogva tudtuk – soha többé nem lesz már ugyanolyan, amilyen azelőtt volt. Ez a sokk kényszerítő erővel parancsolja, hogy védjük meg értékeinket, harcoljunk értük, mert ezekben rejlik Izrael megmaradásának reménye népként és nemzetként, és mert egyedül ez tesz képessé minket arra, hogy megőrizhessük társadalmunk példaszerűségét, kivételes jellegét.

Ez a kötelességünk Izrael állammal és a jövő nemzedékeivel szemben. Ez 1995. november 4. rémes estéjének egyik legfontosabb tanulsága.

Moshe Yaalon

---