Egy ismeretlen zsidó nácivadász a Holokauszt idejéről: valóban léteztek a Becstelen Brigantik

---

Az olasz fasizmus hosszú időn keresztül nem volt antiszemita. Ezért, amikor 1938-ban megszülettek az olasz zsidótörvények, az olasz zsidók közül sokan úgy gondolták, hogy nem lesz komoly baj, majd valahogy elszabotálják, vagy idővel visszavonják őket, az egész csak azért kellett, hogy Hitlert megnyugtassák. Csalódtak: az olasz zsidóság jelenetős része koncentrációs táborokban fejezte be életét.

Akadt azonban mutatóba néhány reálpolitikus is. Elsősorban egy 17 éves római zsidófiú, Pacifico di Consiglio, aki a zsidótörvények kihirdetése után elkezdett bokszedzésekre járni a régi zsidó gettó közelében: valami azt súgta neki, hogy még szüksége lehet rá.

Moretto itt, a régi gettó területén született egy nagy és szegény zsidó családba és mindig is undorította a fasizmus. A zsidótörvények évében megszervezte a gettó véderejét, a fiúk az ő vezetése alatt vették fel a harcot a környék zsidó lakóit terrorizálni próbáló fasiszta bandákkal.

Amikor 1943 decemberében, Mussolini megbuktatása után Hitler megszállta Olaszország egy részét és kikiáltották a Salói Köztársaságot, még sötétebb napok virradtak Róma zsidóságára. Consiglio barátaival vidékre ment, hogy csatlakozzon a partizánokhoz, de nem jártak sikerrel. Amikor visszaért Rómába, a folyton nyüzsgő gettó utcái már néptelenek voltak: ezernél több embert deportáltak, a többiek, a közösség nagyobb része elbújt valahol. Később néhányan, akinek nem volt hová menniük, visszaszivárogtak és Consiglio – akinek lett volna búvóhelye – úgy döntött, hogy vigyáz rájuk, a megmaradtakra, akik mindenkinek ki voltak szolgáltatva a náci megszállóktól a feljelentős kedvű szomszédokig.

Akcióba is lépett, egy ízben rá is lőtt a helyi fasisztákra, aztán hatékonyabb megoldást választott: beépült közéjük az egyik római főfasiszta unokahúgának segítségével, aki szerelmes volt a fiúba, lehallgatta nagybátyja telefonbeszélgetéseit és mindig szólt időben, ha valami fenyegette a gettóban bújkálókat.

Így is többször elkapták és kivételes fizikai képességei nélkül nem élhette volna túl a háborút: egy ízben két emeletnyi magasságból kellett leugrania és törött lábú társát magával hurcolva menekülnie, máskor a sírja megásására kapott lapáttal kellett ártalmatlanná tennie fegyveres őrzőit és mozgó teherautóról leugrania: utóbbi esetben szerencséje is volt, társát eltalálta az utána küldött golyó, ő életben maradt ezúttal is. A szövetséges csapatok elébe ment és Róma felszabadításában már fegyverrel a kézben vehetett részt. A következő években is ő volt, ő maradt a római zsidóság „védelmi minisztere”.

Életéről, hőstetteiről nemigen beszélt, sokan emlékeznek nagy, hallgatag figurájára a romai zsidóság közösségi eseményeiről, de senki sem tudta róla, kicsoda. Csak most, halála után bő tíz évvel született meg az életéről beszámoló könyv egy újságíró és egy történész közös munkájaként, a holokauszt nemzetközi emléknapján mutatták be Izraelben.

„Nem hagyta abba soha, nem várt elismerést, csak a biztonságunkkal törődött. Csendben, nyugodtan dolgozott” – mesélte a Haaretznek Izraelben élő unokája, Daniel. „Nem beszélt sokat. Cselekedett”.

A Haaretz írása alapján

---