Címkék

Zsidó ünnepek

Zsidó világ / 2022. November 24. / 11:17

Ma este beköszönt kiszlév hava – jó hónapot minden hittestvérünknek!

A zsidó naptár szerint ma este köszönt be az ünnepi eseményekben és jeles napokban gazdag kiszlév (כסלו) hónap. A hanukia első lángját idén – a polgári időszámítás szerint – december 18-án, vasárnap napnyugta után kell meggyújtani. Az első lángra a következő három áldást kell mondanunk: lehádlik nér sel hanuka; seászá niszim; sehehejánu. A többi hét napon csak az első két áldást mondjuk el. Sábát-hanuka december 23-ra esik.

Ünnepek / 2022. Október 31. / 14:42

Ma este beköszönt az alija állami ünnepnapja Izraelben

Hesván hetedikét (Zajin Hesván) az izraeli törvényhozás 2016-ban nyilvánította állami ünnepnappá. Azóta ekkor van Jom HaAlija, vagyis az „alija ünnepnapja” (יום העלייה), így Izraelben ilyenkor – a kneszet döntésének értelmében – állami ünnepségekkel, rendezvényekkel és iskolai megemlékezésekkel tisztelik meg az Erecbe hazatérőket.

Zsidó világ / 2022. Október 27. / 11:11

Szerdócz Ervin: ,,A szivárványban Isten önmagát mutatja meg"

A XII. századi orleans-i rabbi, Joseph Ben Isaac Bekhor Shor azt tanította, hogy mivel a szivárvány az Isten és emberek között kötött szövetség jelképe, amikor feltűnik az égen, akkora szivárványban Isten önmagát mutatja meg – írja az újpesti főrabbi az e hét szombattól olvasandó hetiszakaszunk, a Noáh kapcsán.

Ünnepek / 2022. Október 08. / 20:46

Szukot, a sátrak ünnepe – szokások, hagyományok, történelmi háttér, az ünnep kellékei

A világon mindenütt megkülönböztetik az úgynevezett állami, nemzeti, továbbá a természeti eredetű, valamint a vallási ünnepeket. A zsidóság számára azonban, lényegében véve, minden ünnep egyben történelmi, természeti és vallási jelentőséggel is bír. Mindez érvényes a most vasárnap, este 17 óra 50 perckor beköszöntő, harmadik zarándokünnepünkre, a szukotra is.

Ünnepek / 2022. Október 06. / 10:33

De miért is „ülünk” a szukában? – vasárnap este beköszönt Szukot örömünnepe

A Szukot a három zarándok-ünnep egyike, amelynek mezőgazdasági vonatkozása is van. A betakarítás ünnepe. Sátorban lakunk, étkezünk, ha lehet, alszunk, az ünnep hét napján. Örülünk az ünnepnek. Ezért lengetjük az ünnepi csokrot, amely négy növényből tevődik össze: a pálmaág a lülov, az etrog, a citrusfa gyümölcse, a mirtusz három ága, fűzfaág.

Ünnepek / 2022. Október 04. / 15:36

Micsoda lista! Ezeket a számokat ajánlja Jicák Perlman a nagyünnepekre

Ünnepi összeállításában a Yourclassical.org zenei weboldal nem akárkivel és nem akármilyen tartalommal jelentkezett az engesztelés napja alkalmából. Felkérték Jicák Perlman világhírű izraeli hegedűművészt, hogy állítson össze egy listát az őszi nagyünnepekhez kapcsolódó, kedvenc zeneszámaiból. Íme, alant közöljük a remek listát, hallgassanak bele!

Ünnepek / 2022. Október 04. / 07:01

Ma este beköszönt Jom Kipur – az engesztelés napja

Azt mondták Bölcseink, hogy aki Tisri hónap kilencedikén (idén: október 4-én, kedden este), Jajm Kippur előestéjén eszik-iszik, az Írás úgy tudja be, mintha két napot böjtölt volna, kilencedikén is, meg tizedikén is, mert az van írva: Kínozzátok magatokat… a hónap kilencedikén, este. Akkor tehát Tisri kilencedikén böjtölünk? Nem tizedikén van a böjt?

Zsidó ünnepek / 2022. Szeptember 24. / 19:39

Zsidó ünnepek az 5783-as zsinagógai évben

Az 5783. zsinagógai év főbb ünnepeinek időpontjait olvashatják. Várjuk kedves hittestvéreinket zsinagógáinkban. Reméljük, hogy otthonra, közösségre lelnek majd nálunk mindannyian, hiszen: egy nép, egy szív. Jó beírattatást és bepecsételtetést kívánunk mindannyiójuknak.