Beszámoló a Schweitzer-lectures konferenciájáról

A konferencia keretében a Schweitzer család és a Magyar Hebraisztikai Társaság (a továbbiakban: MHT) által alapított Schweitzer József-emlékdíj is átadásra került, a díjazott alkotást: Turán Tamás „Akadémikus vallásosság: Goldziher mint tudós és zsidó” című, 2016-ban megjelent dolgozatát Komoróczy Géza, az odaítélő bizottság tagja méltatta.

A konferenciát Zsengellér József, az MHT elnöke, a Schweitzer-lectures egyik szervezője nyitotta meg, aki egyúttal a KRE HTK dékánjaként a házigazda szerepét is ellátta, mivel e tudományos rendezvénysorozat első alkalmának a KRE HTK (Ráday u. 28.) adott otthont.

Zsengellér József először is köszöntötte a jelen lévő Schweitzer családot: Schweitzer József özvegyét, Ági nénit, Schweitzer / Vince Ágnest és férjét, Vince Mátyást, Schweitzer Gábort és feleségét, Török Petrát, és valamennyi egybegyűltet; majd elmondta: a Schweitzer-lectures gondolata a tavalyi Schweitzer József-emlékkonferencián merült föl, maga az elnevezés Biró Tamás (főmunkatárs, ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék) MHT-tagtársunktól származik. A Magyar Hebraisztikai Társaság fölkarolta e kezdeményezést, és vállalta, hogy útjára indítja a sorozatot, melynek állandó szervezőjeként az évenkénti megrendezésről is gondoskodik – mégpedig Schweitzer professzor úr halálának évfordulója (svát 17.) körül -, változó helyszíneken: az MHT különböző háttérintézményeiben (ELTE, OR-ZSE, PPKE stb.). Elnök úr beszélt a Schweitzer József-emlékdíj alapításáról is, amelynek jelentősége vitathatatlan a magyarországi hebraisztikai kutatások és kiadványok történetében.

Oláh János: A pécsi Hevrá Kádisá emlékező rítusai a 20. század elején

Az előadás rövid tartalmi kivonata: „A pécsi Chevra Kadisa 1909-ben újította meg alapszabályát, amelyet 1917-ben módosított. Ebben az alapszabályban pontosan megfogalmazza: (33. §.) »A Chevra Kaddisa az elhunytak lelki üdvére szolgáló és emléküket megörökítő kegyeletes szertartások teljesítésére kötelezi magát…« E szertartások tartalmát és azok vallási-néprajzi vonatkozásait kívánom ismertetni a konferencia hallgatói előtt, és azok értelmezéseit, történelmi- és néprajzi hátterét »megvilágítani«.”

Oláh János személyes témaválasztásáról a következőképp vallott: „Schweitzer József 34 évig volt Pécsett főrabbi és már 2 éve nincs velünk. Ezért gondolom, hogy Pécshez és az elmúláshoz kapcsolódó téma indokolt tőlem, aki az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tanára vagyok, amelynek a professzor úr 12 éven át volt főigazgatója és több mint 30 éven át tanára.”

Biró Tamás: Narratívák a status quo hitközségekről

Az előadás rövid tartalmi kivonata: „Schweiter József egy tanulmányának címében »különleges magyarországi zsidó közösség«-ként jellemzi a status quo ante irányzatot: azon közösségeket, akik nem csatlakoztak sem az 1869-ben megalakuló kongresszusi, sem a két évvel később felálló orthodox országos szervezethez, hanem „megmaradt[ak] abban a jogállapotban, amelyben az egyetemes gyűlés előtt a hazai hitközségek voltak” (Schweitzer, 2005:134). A valóságban nagyon sokfélék voltak azok a közösségek, amelyek ilyen vagy olyan okoknál fogva nem kötelezték el magukat.

Ezzel szemben a közfelfogás egy homogén, sem ortodox, sem neológ, hanem köztes irányzatként tekint a status quo ante közösségekre. Ők azok, akik mindkét irányzat előnyeit képesek voltak egyesíteni. Vagy akik egyik oldalon sem álltak ki elveik mellett? Ők azok, akik a szakadás két pártjával szemben a magyarországi izraelita hitközségek egységét képviselték. Vagy éppen azok, akik további szakadással súlyosbították a helyzetet? Emberarcú ortodoxia vagy tradicionális neológia? Számos narratíva született az elmúlt másfél évszázadban arra vonatkozóan, hogyan is határozhatjuk meg ezt a (nem feltétlenül meghatározható, és nem is szükségképpen meghatározandó) »különleges közösséget«.

A kérdés aktualitását a MAZSIHISZ és az EMIH közötti küzdelem adja a status quo örökségéért, és az ezzel járó közjogi státuszért. Schweitzer József emlékének ajánlom azt a gondolatkísérletemet, amelynek során amellett érvelek, hogy a status quo a neológ spektrum egyik végének tekinthető.”

Babits Antal: Samuel ibn Tibbon filológiai módszerei

Az előadás rövid tartalmi kivonata: „A 12. és 13. században Dél-Franciaország volt a zsidó vallásbölcselet egyik legaktívabb központja. Samuel ibn Tibbon egy itteni kisvárosban, Lunelben született az Ibn Tibbon-dinasztia második nemzedékének tagjaként. Apja volt az első tanára, aki rabbinikus ismeretekre oktatta, de tanult arab nyelvet, filozófiát és orvostudományt, valamint logikát, nyelvtant, matematikát és csillagászatot is. Az Ibn Tibbon-dinasztia tagjai nemzedékeken keresztül a legjelentősebb héber fordítók voltak, céljuk volt egy héber nyelvű filozófiai könyvtár létrehozása. Nem példa nélküli ez a törekvés a középkorban, hiszen az iszlám számára is nagyon fontos volt a könyvtárak használata. Kidolgoztak egy alapos fordítói módszert, és meghatározták a legfontosabb filozófiai szakkifejezéseket. A család tagjai olyan jelentős szerzőket fordítottak arabból héberre, mint pl. Szaadjá gáon, Ibn Gabirol és Halévi. Ezt a kiváló családi hagyományt folytatta Samuel is, és A tévelygők útmutatója fordításával ő lett a legjelentősebb. Fordítói tevékenysége mellett önálló kommentárokat és bölcseleti műveket is írt. Legjelentősebb Maimonidész-fordításai: a Misna kommentár, A tévelygők útmutatója, az Értekezés a feltámadásról, Maimonidész levele a fordítóhoz, Jemeni levél.”

Urbán Ilona Anna: Az ismétlés struktúrája az Énekek éneke Rabbában

Az előadás rövid tartalmi kivonata: „Az egzegetikai midrások körébe sorolt Énekek éneke Rabba egy különleges, ám viszonylag gyakran előforduló alakzata a több bibliai vers értelmezését magába foglaló homília, illetve annak olyan többszöri ismétlése, mely a homília egyes részeit újra előadja, csupán azokat a részeket változtatva meg, amelyek az új értelmezéshez szükségesek. Ez a fajta variálás egy olyan szövegstruktúrát hoz létre, melyben egyes „kitöltő elemek” megváltoztatása új homíliát produkál. Ezekre az – olykor konkrét rabbi nevében elmondott, máskor „más vélemény”-ként (dávár ahér-ként) bevezetett – homíliákra (drásákra) jellemző, hogy egy központi motívum köré épülnek. A konkrét rabbikhoz kötött drásák többségében egy történelmi esemény köré, mint az Egyiptomból való kivonulás, a Szinájon történt kinyilatkoztatás, a Jordánon való átkelés stb, a „más vélemény”-ként aposztrofált értelmezések esetében pedig elvontabb, kultikus vagy vallási mozzanat köré, mint a Szentély, az áldozatok, a kohanita áldás, stb.

Előadásom az Énekek éneke Rabba kilenc ilyen szakaszát mutatja be röviden, összegezve a közös jellemzőket, illetve eltéréseket. Megfogalmazom az Énekek éneke Rabba teljes szövegében betöltött szerepükre és a mögötte meghúzódó szerkesztői szándékra vonatkozó, további kutatások kiindulópontját jelentő feltételezéseimet is.”

A teljes beszámoló ide kattintva olvasható el