Barry Manilow – az ultraszoft pop királya

---

Barry Alan Pincus néven születik és a bár micvójára veszi fel édesanyja lánykori nevét, amelyen aztán megismeri a hálás közönség.

A ’70-es évek szívbe hatoló és fülbemászó szerelmes slágereinek királya, a slágerlisták örökös első helyezettje a karakteres frizurájú előadó, akit sokan nagyon kedvelnek (állítólag még Frank Sinatra is bírta), mások szerint nem olyan nagy baj, hogy nem exponálta magát különösebben zsidóként, mert így is van már épp elég bajunk.

De ne legyünk ünneprontók, inkább soroljuk szépen: Mandy, Can’t smile without you, Copacabana, Weekend in New England, Ready to take a chance again és így tovább, ez mind-mind ő.

A ’90-es években született meg az ő zenéjével és állandó szerzőtársa, Bruce Sussman szövegével musicalje, a Harmónia egy a 20-as, 30-as években példátlanul sikeres német férfi énekegyüttesről, a Comedian Harmonistról. Az együttes hat tagja közül hárman zsidók voltak és így a hitlerizmus értelemszerűen derékba törte karrierjüket: noha a legkülönbözőbb módokon és helyeken, de mindannyian túlélték a háborút, viszont soha többé nem álltak össze és a nevük is feledésbe merült. Egészen a ’70-es évek közepéig, amikor egy német dokumentumfilmes megszólaltatta a még élő tagokat: ekkor kezdődött meg az a szolíd revival, amelynek egyik kicsúcsosodása Manilowéknak a ’90-es években írt, nemrég újra bemutatott musicalje.

Manilow ezzel nem csak zsidóságához tért vissza, mint maga is hangsúlyozta, hanem a musical világába is, ahol a pályáját kezdte, és amelyet később hűtlenül elhagyott a popszcéna Múzsájáért. Aztán belátta, hogy musicalje hősei, a nácik által tönkretett Comedian Harmonist tagjai előlegezték meg az ő zenei pályáját is: a maguk idején szerinte „ők voltak a Backstreet Boys, ők voltak a Beatles”, ezért akart darabjával tisztelegni előttük.

Hiába, végül mindenki hazaér és szépen lassan újra zsidó lesz. Így megy ez és tudják, mit, nem is baj! Welcome home, Barry Manilow!

---