Az okos nő a történelem igazi szemtanúja

---

A bemutatón a szerzőn kívül részt vettek a Szántó T. Gábor kötetének címadó elbeszélése alapján készül 1945 című, új magyar játékfilm alkotói: Török Ferenc filmrendező, valamint a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter színészházaspár, akikkel Kőrössi P. József író, szerkesztő, a Noran Libro Kiadó vezetője beszélgetett. (A Mazsihisz.hu Szántó T. Gáborral készült interjúját A visszatérő maradékzsidósággal találkozva címen olvashatják honlapunkon.)

Maga a film április 20-án került a mozikba, ám ezt megelőzően már óriási szakmai- és közönségsikereket aratott: Török Ferenc nagyjátékfilmje Miamiból és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról is közönségdíjjal tért haza, sőt, a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is a közönségdíjjal jutalmazták. Többek között ez lehetett az oka annak, hogy a könyvfesztiválon tartott bemutatón – ahogy mondani szokás – még a csilláron is lógtak, sokaknak ülőhely sem jutott a több mint száz főt befogadni képes teremben. Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter azért volt jelen, mert a filmnek lényegében ők ketten a főszereplői – mármint azokon a zsidó férfiakon kívül, akik a Soá után visszatérnek egykori lakhelyükre. A történet egy kelet-magyarországi faluban játszódik, ahol a visszatérők azzal szembesülnek: a zsidók deportálása után a helyiek lecsaptak a meggyilkolt emberek javaira, s azokat nem is hajlandók visszaadni. A falu jegyzőjének szerepét Rudolf Péter kapta, míg filmbéli feleségét a házastársa, Nagy-Kálózy Eszter játssza.

A bemutatón Török Ferenc filmrendező elárulta: sokan megkérdezték tőle, hogy Rudolf Péter esetében miért kért föl egy sokak által komikus színésznek elkönyvelt művészt erre a drámai szerepre. A rendezőnek erre az a válasza: azt tartotta szem előtt, hogy a jellemábrázolás elmélyültebb legyen, és a filmbéli jegyző jellemének több szintjét föl lehessen tárni, be lehessen mutatni. A Rudolf Péter által megszemélyesített jegyző publikus, nyilvános arcát kedvelik a faluban, a férfi szimpatikus a helyi közösség számára, ám mit sem tudnak az otthoni, másik arcáról, amelyet csak a felesége ismer. Szerinte ezt a kettősséget a színészként nem egysíkú, hanem nagyon sokoldalú Rudolf Péter igen magas művészi színvonalon képes ábrázolni. Számára a film akár társadalmi tabló is lehet az 1945-ös Magyarországról, ezért ragaszkodott hozzá, hogy összetett, komplex figurák jelenjenek meg a műben, elvégre a valóságban csak egyfélék az emberek. Ezt próbálta ábrázolni Nagy-Kálózy Eszter szerepével, hiszen a jegyző feleségének alakja sem egysíkú: más arcát ismeri a falu, a saját közege, s intimitásaiban megint más jegyzőnét pillant meg maga a néző. Szerinte dramaturgiailag Nagy-Kálózy Eszter az egyik legfontosabb figura a filmben, hiszen mindenkinél többet tud, még a saját férjénél is, így válik a történelem igazi szemtanújává, akit nem csak a társadalmi helyzete, hanem az intellektusa is kiemel a közegből.

Szántó T. Gábor arra hívta föl a figyelmet, hogy a filmben milyen hosszú, de beszédes csöndek vannak. Mint mondta, a novellában sem beszélnek sokat a szereplők, mégis többet, mint a filmben, amelynek utolsó húsz percében alig hangzik el egy mondat. A film mégis feszes és intenzív, nem hiányzik belőle dialóguselem, a képek szavak nélkül is sodorják magukkal a nézőket.

Cikk_aljara_lila_.jpg

A novellából a bemutatón Nagy-Kálózy Eszter olvasott föl egy részletet, amivel kapcsolatban Rudolf Péter azt mondta: ritka, hogy egy belső monológ, ami látszólag nem kívánkozik filmre, tökéletesen adekvát azzal a képpel, amit a szövegből a film felmutat. Mint mondta, nem találkozott sem színészként, sem nézőként egy irodalmi szöveg ilyen pontos képi elbeszélésével, mint ebben a filmben. Mint fogalmazott, az rendítette meg Nagy-Kálózy Eszter felolvasásában, hogy a film képeit nézve belül az irodalmi szöveget magát hallja legbelül.

Kácsor Zsolt

---