Magyar zsidó arcképcsarnok: Rósa Izsó, aki tanácsnokként segítette a szegedi nagyárvíz utáni helyreállítást

2021. Október 10. / 18:34


Magyar zsidó arcképcsarnok: Rósa Izsó, aki tanácsnokként segítette a szegedi nagyárvíz utáni helyreállítást

Szegeden talán mindenkinek ismerősen cseng a Pick vagy a Kotányi család neve, ám más, kevésbé ismert zsidó személyiségek is hasonlóan jelentős tevékenységet végeztek a városért. Így Rósa Izsó (1842–1918) is, aki többek között ügyvédként, valamint ügyvédi kamarai és hitközségi elnökként alkotott maradandót. Kovács Anita írása a szeged.hu oldalról.

Rósa Izsó 1842. június 6-án született Szegeden Rósa (1881-ig Rosenberg) Jakab és Ausländer Minna gyermekeként. Tanulmányait a zsidó elemi iskolában kezdte, majd 1859-ben érettségizett a szegedi piaristáknál. 1859 és1863 között Bécsben és Pesten hallgatott jogot. Doktori címét 1866-ban (más források szerint 1867-ben) szerezte meg. Nevét 1881-ben változtatta Rosenbergről Rósára. Feleségétől, Engel Rózától négy gyermeke született: Lajos, Flóra, Ilona és Irén.

Szeged egyik legkeresettebb ügyvédje

A korabeli lapok és visszaemlékezések meglehetősen egyszerű, puritán, szerény és hallgatag emberként festik le. Egyéniségét a higgadtság, a tapintatosság és békesség jellemezte. Nyugodt jellemét a „keresztényi béketűrés és egy görög bölcs egyesült személyének egyesülésében” vélték felfedezni, máskor pedig egy olajághoz hasonlították. Többen dicsérték kitűnő memóriáját, mivel „mindent tudott és mindenre emlékezett”.

Löw Immánuel a temetési szertartásakor mondott gyászbeszédében hasonlóképpen festette le: „Nem voltál bizonykodó, pörlekedő természet, hanem csupa békeszerző hajlandóság. Ebben rejlett elnöklő művészetednek titka. Összeütközést kerülni, tengelyt nem akasztani: ezt volt jellemed legjellegzetesebb vonása.”

Mint zsidó származású ügyvéd ő volt az első, aki irodát nyitott Szegeden. 1883-ban választották meg először a szegedi ügyvédi kamara elnökének, a tisztséget egészen haláláig viselte. Szeged egyik legkeresettebb ügyvédjének számított, az ügyvédjelöltek háromnegyede az ő irodájában szerezte meg gyakorlatát. Jogi életpályájával párhuzamosan hamar bekapcsolódott a szegedi és országos közéletbe is, s ebből az 1879. évi szegedi nagyárvíz utáni tevékenysége emelkedik ki: 

beválasztották abba a 12 tagú királyi biztosságba, amely az újjáépítésért felelt. Később a királyi bizottság tanácsosaként segítette a rekonstrukciós munkálatokat. Munkájáért a király 1883. június 21-én nemesi címet adományozott, várhelyi előnévvel. Az előnév onnan ered, hogy a régi vár helyén Rósa kezdte meg az árvíz utáni újjáépítéseket saját palotájával.

rósa-izsó-szeged.jpg

A szegedi társadalommal való kapcsolatát a harmónia jellemezte: a város közbizalommal viseltetett iránta, Szeged egyik legkiválóbb polgárának tekintették; olyan mély nyomott hagyott a korszak társadalmában, hogy még a városi élet nyugodtságát és pártviszályoktól való mentességét is neki tulajdonították. Az országos politikába mélyebben 1904-ben kapcsolódott be, amikor a város kerületi mandátumának posztját őrá bízták. Az őszinte tisztelet és nagyrabecsülés jeleként a városi úriaszszonyok selyemzászlót adtak át neki a megválasztása alkalmából. Működése legfőbb garanciájának a korszakban a kötelességérzetét és hazafias érzelmét tekintették.

Mint gyűrű a drágakővel

Rósa Izsó a szegedi zsidó hitközség életébe is igen fiatalon bekapcsolódott, s tevékenysége 1882-ben az elnöki posztra juttatta, melyet egészen haláláig töltött be. Sokszínű elnöki munkálatai közül – amelyekkel többek között 

hozzájárult a zsidó iskola és temető bővítéséhez, és elérte a zsidók számára jutó városi segély felemelését – legkiemelkedőbb alkotásainak a szegedi új zsinagóga, a zsidó hitközség székháza és a zsidó temető kupolás ravatalozójának felépíttetése tekinthető.

A zsinagóga 1900 és 1903 között épült, Baumhorn Lipót építész, Löw Immánuel főrabbi és a Róth testvérek közreműködésével „Egybe van forrva Rósa Izsó neve – ugymond – e nagyszabású vallásos alkotás létesítésével, ugy, mint a gyürü a drágakővel, melynek nemes ércz és ásvány része kölcsönösen emelik és kiegészitik egymást; egybe van forrva a szegedi zsidó hitközség külső és belső életével, melyet már évtizedek óta erélylyel, tapintattal és mindig hazafias irányban vezet […]” – írta az Egyenlőség című zsidó hetilap. Rósa Izsót utolsó éveiben köszvény kínozta, enyhítésére többször utazott külföldi fürdőkúrákra. Utazásai nem segítettek rajta, életének utolsó hónapjait fekvőbetegként élte. Amikor 1918. május 25-én, 76 éves korában májzsugorodás következtében elhunyt, a városháza harangja fél órán át szólt érte. Sírja a Fonógyári út izraelita temető 24. parcellájában található.

A helyi napilap 1921. május 28-ai számában egész oldalon tudósított a temetés részleteiről, de sokan külön is megemlékeztekA helyi napilap 1921. május 28-ai számában egész oldalon tudósított a temetés részleteiről, de sokan külön is megemlékeztek

Kivételes tisztelet

Személyét már életében kivételes tisztelet övezte, melyről a jubileumaira írt köszöntők és irodalmi alkotások is tanúskodnak. Mikszáth Kálmán külön fejezetet szánt neki Tisza Lajos és udvara Szegeden című, 1880-as pamfletjében, Löwinger rabbi pedig Rósa 60. születésnapján a bibliai Nehemiáshoz hasonlította őt köszöntőjében. Véleménye szerint az ő lelke rezgett Rósában, hiszen csak így tudta a közösséget szilárd alapokra helyezni. Nehemiás volt az az előkelő zsidó férfi, aki hallva népe nyomorúságos állapotáról, a király engedélyével 52 nap alatt felépíttette a lerombolt Jeruzsálem falait a Kr. e. 5. században.  Nemcsak a falakat tetette rendbe, de a város házait és a templom helyiségeit is újraemeltette. Intézkedett az elnéptelenedett város betelepítéséről, a papok, leviták járandóságainak behajtásáról és a szombat betartásáról is. Párhuzamba állításuk nemcsak a hitközség szilárd alapokra helyezése miatt, de az árvízi rekonstrukciós munkálatok okán is megállja a helyét.

A teljes írás / IDE KATTINTVA olvasható el

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek