Vajda Mihály filozófus: „A zsidó igenis másképpen lát, mint mások"

Amint azt tegnap hírül adtuk: a Szombat folyóirat novemberi száma azt a témát járja körbe, hogy van-e modern zsidó irodalom. A lapban Vajda Mihály filozófus „Van-e modern zsidó irodalom? Van-e magyar zsidó irodalom?" címmel olyan izgalmas és gondolatébresztő kisesszét írt, hogy ebből – a folyóirat engedélyével – most egy hosszabb részletet közlünk. 

Vajda Mihály: „Van-e modern zsidó irodalom?
Van-e magyar zsidó irodalom?"

Nem tudom, hogyan értsem a kérdést. Érthetem úgy, hogy a magyar írók (szépírók) között vannak-e zsidók. (Úgy teszek, mintha a Ki a zsidó? kérdésre lenne egyértelmű válaszom, holott nincsen.) Vannak, szép számmal, s úgy vélem, hogy az utóbbi évtizedekben többen, mint korábban. És ha ez igaz, akkor a dolog abból adódik, hogy az urbánus kultúra és művészet területén sok a zsidó. S talán többen vannak ma már olyanok, akik vállalják is zsidóságukat. 

De vajon érdekes-e a mű szempontjából a szerző zsidósága? Mielőtt még határozott nemmel válaszolnék, fel kell tennem egy kérdést a művet illetően is. S ez úgy szól, hogy vajon másképpen ábrázolja-e a műben megjelenő világot valaki, aki zsidó, mint az, aki a többségi társadalomhoz tartozik. 

Amint megfogalmaztam a kérdést, máris érzem, hogy valami számomra nagyon elfogadhatatlan állítás búvik meg benne. Az ugyanis, hogy a magyar zsidó másként tekint világunkra, mint a környezetében élő nem zsidó. Pontosabban: Hogy attól látja másmilyennek a világunkat, hogy zsidó. Ezt valahogy nem akarom elfogadni; persze nagyon is megeshet, hogy az állításban valami burkolt antiszemitizmust vélek felfedezni. Ha azt mondják, hogy valamit egy bizonyos valaki persze, hogy másképpen lát, mint mások, hiszen zsidó, akkor ebben a mondatban én tényleg valami burkolt antiszemitizmust érzek, holott – s most előhalászom származásomtól független racionalitásomat (van ilyen?) – igenis van olyan, hogy zsidó tapasztalat; s ha ezt mondom, akkor nemcsak Bibóra hivatkozom; 

magam is úgy vélem, hogy az én kilenc-tízéves kori tapasztalataim igenis jelen vannak abban, ahogy érzékelem a világot; ez ellen nem tehetek semmit, s nem is akarok semmit sem tenni, hiszen megőrzött, feldolgozott és fel nem dolgozott, nem tudatosult tapasztalataim nélkül nem lennék az, aki vagyok. 

Az állítás természetesen mindenkire vonatkozik, de a soá idején már gondolkodó kisgyerekként megéltek valami nagyon sajátos élményt jelentenek, melyek zsidó kortársaimmal közösek. Tudom, hogy kamaszkori kortárs barátaim nagyon hasonlóan gondolkodtak, mint jómagam, holott a soában megélteket nem osztottuk meg egymással: a vészkorszakot mi is inkább elfelejteni igyekeztünk, a szőnyeg alá söpörtük.

Mit tegyünk hát? A zsidó igenis másképpen lát, mint mások; világlátását persze nemcsak zsidósága, hanem sok minden más is formálta, még zsidóságán belül is szerepet játszanak olyan tényezők, mint az életkor, a család zsidóságának mineműsége stb. Ha viszont a zsidó másképpen lát, mint mások, akkor a zsidó író is másképpen ábrázolja ugyanazt, amit mások ábrázolnak, ha van egyáltalában „ugyanaz”, s vannak „ugyanazt” ábrázoló művek. 

Így hát a fentebb megfogalmazott kérdésre: Vajon érdekes-e a mű szempontjából a szerző zsidósága? megelőlegezett „nem” válaszommal baj van. Mert a szerző zsidósága igenis érdekes, ha – természetesen – minden egyes zsidó szerző másképpen zsidó is, és zsidósága másképpen jelenik meg a műben. 

De hát minden szerző tapasztalatai különböznek, legföljebb azt mondhatjuk, hogy a zsidó szerzők tapasztalatainak vannak bizonyos közös – másokétól eltérő – vonásai, a zsidó szerzők művén átüt zsidóságuk; s ennek így is kell lennie.

S most ismét az az érzésem, hogy valahol eltévedtem. Fentebb feltettem a következő kérdést: Vajon másképpen ábrázolja-e a műben megjelenő világot valaki, aki zsidó, mint az, aki a többségi társadalomhoz tartozik? A nem-zsidónak ez az eufemisztikus megjelölése: a többségi társadalomhoz tartozik, egyszerűen nevetséges. 

A zsidóknak vannak közös tapasztalataik, még ha nem is igaz az az állítás, hogy a zsidóknak közösek a tapasztalataik. De egyazon társadalmon belül a nem zsidóknak miért lennének közösek a tapasztalataik, ha pedig vannak az adott társadalomban közös tapasztalatok, azok többnyire az adott társadalomhoz tartozó zsidók tapasztalatai is. 

A vészkorszakban a zsidók szükségképpen valami mást tapasztaltak meg, mint a társadalom többi tagjai. Azt azonban nevetséges lenne állítani, hogy a nem-zsidóknak, akiket nem közösítettek ki, nem üldöztek, a vészkorszakbeli tapasztalatai egységesek lettek volna. 

Valami baj van az itt használt „társadalmi tapasztalat” fogalmával. 

Úgy látom, azért tévedtem el, mert a zsidó tapasztalat létének elfogadásából arra a következtetésre jutottam, hogy van olyan, hogy nem-zsidó tapasztalat. Holott ha van ilyen, az csak a zsidó tapasztalatra, netán a zsidóságra vonatkozik. Egy társadalomban a társadalom tagjainak a társadalmat, a különböző társadalmi csoportokat illető tapasztalatait számos tényező határozza meg, olyan tényezők, melyek nem feltétlenül különböztetik meg a zsidókat és a nem-zsidókat. 

A teljes szöveg a Szombat e havi számában olvasható.

(Címlapkép: Vajda Mihály/Facebook)