Szerdócz Ervin: Az önteltség hübrisze szellemi sötétségben tart

– Bölcseink felhívják figyelmünket: a sötétség csapása nemcsak az egyiptomiakat sújtotta, hanem a zsidókat is. Voltak zsidók, akik elfogadták, megszokták a fizikális mellett a szellemi rabság „sötétségét”, és nem akarták elhagyni Egyiptomot – írja a következő hetiszakaszunk, a Bo kapcsán az újpesti főrabbi.

„…és lett sűrű sötétség Egyiptom egész országában három napon át”
(II.M. 10/22.)

„Ki a bölcs? Aki mindenkitől tanul” – nyilatkozták Bölcseink. (Ávot 4:1.) Az emberi értelem világában a sötétség a szellemi félelem forrása. A szellem gyarapodásához világosságra van szükség. Egészséges nyitottság és mindenekelőtt alázat szükséges. Képesség és bátorság, hogy fel tudjuk ismerni tudásunk és intelligenciánk korlátait ahhoz, hogy valami újat tudjunk befogadni. Az intellektuális gőg, az önteltség hübrisze megfoszt a megvilágosodás lehetőségétől és szellemi sötétségben tart. Olyan sötétben, amelyben a saját szűk és elfogult „én”-tudatunkon kívül semmit sem látunk.

Az Egyiptomot sújtó kilencedik csapás, a három napig tartó sötétség után valami történik a zsidókat rabszolgasorban tartó Fáraóval. Eltűnik önös „istenképe”. Ezután Fáraó, már nem „Istenednek” nevezi az Örökkévalót, a zsidók Istenét, hanem elismeri egyedüli Istenként. Abban a drámai feszültségben érezzük a felismerés pátoszát: „Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen EGY!” (V.M. 6/4.)

Bölcseink felhívják figyelmünket: a sötétség csapása nemcsak az egyiptomiakat sújtotta, hanem a zsidókat is. Voltak zsidók, akik elfogadták, megszokták a fizikális mellett a szellemi rabság „sötétségét”. Nem akarták elhagyni Egyiptomot. Isten így szólt: „ha nyilvánosan, mindenki szeme láttára büntetem meg őket, akkor az egyiptomiak majd azt hiszik: úgy bánik a zsidókkal, miként velünk”.

A háromnapos időszak alatt a zsidókkal is történik valami! Mint „szellemi sötétségben élők” elgondolkodhattak, mit jelenthet szabadnak lenni. Mit jelent kiszabadulni a „sötétségből”! Az addigi beszűkült, sötét világukban nem látták a világosságot: nem tudták feltételezni, hogy létezhet más, szellemi világosságban megélt élet. Megtörtént bennük a felismerés: ott van világosság, ahol Isten akarja. Az Isten közeli élet egyben szellemi világosság, szabad akaratból vállalt jóra való törekvés.

A zsidók vágyni kezdtek a szabadsága. Csakhogy nem elég vágyni a szabadságra. Tennie kell azért, hogy szabadok lehessünk. Szellemi szabadságért annál inkább. A fizikális sötétség megszűnik, ha meggyújtunk, felkapcsolunk egy világító alkalmatosságot. A szellemi sötétségből való szabaduláshoz azonban tudatosodás kell. Ez vezet a megvilágosodáshoz, majd Isten segítségével jön a szellemi szabadság is.

Az igazság és a szeretet harca

A XVII. század végén a pzyshai Szimche Bunem rabbi két tanítványa, a kocki Menachem Mendel rabbi és a worki Jichák rabbi testvéri barátságban élt, amit semmi sem homályosíthatott el. 

Híveik azonban nézeteikhez, szokásaikhoz való ragaszkodásukban szellemi sötétségbe éltek, és emiatt viszály és ellenségeskedés lett a két tábor között. Sehogyan és semmi áron nem tudtak megbékélni egymással. 

A két rabbinak híveik ellenségeskedése természetesen fájdalmat okozott.

Egy alkalommal mindketten egyazon városban tartózkodtak. Találkoztak az utcán, testvérként üdvözölték, megölelték egymást. A worki Jichák rabbi így szólt: „Van egy jó hírem számodra! Úgy látom embereink békét kötöttek, megbékéltek egymással”. De a kocki Mendel rabbi – ahelyett, hogy örült volna a jó hírnek – kivörösödött arccal, villámokat szóró szemekkel mondta: „Elhatalmaskodott a hamisság a földön, a Sátán ki akarja irtani a világból az igazságot!”.

„Miket mondasz nekem, barátom?!" – szólt zavarodottan Jichák rabbi. 

Mendel rabbi elgondolkodott, majd folytatta: „Gondold csak végig, barátom! Mit tanít a Midrás? (Genezis rabba7) Abban az időben, amikor Isten embert teremtett a földre, az ég angyalai két táborra szakadtak! Megszólalt a szeretet angyala és mondta Istennek: Ha embert teremtsz, szeretetet fog hozni az a világra. Mire az igazság angyala cáfolta: Ne teremtessél embert, mert csalásra képes! Az igazságosság angyala se hagyta szó nélkül: Teremtessék ember, hiszen igazságot fog hozni a földre. Mire a béke angyala: Ne teremtsél embert, mert viszályt fog hozni! Mit tett Isten? Megragadta az igazságot és levetette a földre". 

– Érted hát, barátom, a történet lényegét? – kérdezte rabbi Mendel. – Isten bölcsessége végtelen: az igazságot a földre vetette, hogy ne zavarja az ember teremtését. Tudod, barátom, hogy mit tett Isten a békével? 

A worki rabbi hallgatott meglepetésében.

– Nézd – folytatta Mendel rabbi. – Bölcseink azt tanították nekünk (Avot 5/20), hogy a viszály az igazság gyökeréből támad! Amikor Isten az igazságot a földre vetette, a béke megértette, hogy az igazság nélküli béke, hamis béke!

Majd hozzátette: „A béke öröme csodálatos. Általa még a legborzalmasabb körülményektől is megmenekülhetünk. Amikor az emberek megkérdezik tőlem: mit ne tegyenek, meg tudom mondani nekik, hogy mit ne tegyenek. De hogy mit kellene tenniük, hogy világosság és béke legyen önmagukban és a közösségükben, azt saját maguktól kell megkérdezniük”.