Szerdócz Ervin: Adományt csak az adjon, akit „szíve erre buzdít"

– A Talmud három „áldást” tulajdonít a jótékonyságnak: „bocsánatot hoz a bűnökre, megsemmisíti a rossz végzést és megment a haláltól!” – írja a soron következő hetiszakaszunk, a Trumá kapcsán az újpesti főrabbi. Magyarázatában kiemeli: a legmagasabb szintű jótékonyság az, amikor az adományozó nem is tudja, hogy kihez jut az adománya, így a rászoruló sem tudja, hogy az kitől származik.

„Hozzanak nekem szent adományt”
(II.M. 25/2.)

A „Teruma” (adomány) szót felajánlásként szoktuk értelmezni. Olyan adományt jelent, amit az ember a személyes tulajdonából ajánl fel, hogy azzal magasabb célt szolgáljon. Az adomány kifejezés a „felemelés” szóból ered. A kobrini Móse rabbi (1784-1858), úgy magyarázta, hogy az adományozó saját személyiségét emelte magasabb szellemi szintre.

Az emberek mindig anyagiasak voltak. Anyagi lehetőségük függvényében a lehető legtöbbet hajlandók költeni testi szükségleteik, becsvágyaik kielégítésére, ugyanakkor összeszorítják markukat, ha jó cél érdekében bármi keveset adniuk kellett vagyonukból. Róluk állítja a Talmud: „pénzük nagyobb fontossággal bír, mint testük!” (Szota 12.)

Rabbi Johanan ben Zakkai mondta: „A jámborok jótékonysága engesztelésükre szolgál, a bálványimádók jótékonysága bűn". Hogyan kell ezt érteni? Chaniná ben Doszá szerint a jámbor zsidók magáért a Törvényért (le-Sém Sumájim) jótékonykodnak, míg a bálványimádók (értsd: rómaiak) két okból jótékonykodnak. Vagy azért, hogy félelmet keltsenek a gyengékben, vagy azért, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak.” (Bává Bátrá 10b.)

Midrás Rabba Smot tanítja: „Igy szólott az Örökkévaló: ha adományt adsz, olyan, mintha engem fogadnál magadhoz, mert ha a szegény ajtódnál áll, ÉN is vele vagyok”.Erre utal: „az Örökkévaló mentsvára a szorultságban levőnek” (9.Zsolt. 10.).

A nagyünnepi imarend szavai szerint: „A megtérés, ima és adomány elhárít minden rossz végzést”. Máshol ez áll: „Nem használ a vagyon a haragnak napján (értsd: az ítélet, vagyis az ember halála napján), de az adomány megment a haláltól!” (Péld. 11/4).

A Talmud három „áldást” tulajdonít a jótékonyságnak: „Bocsánatot hoz a bűnökre, megsemmisíti a rossz végzést és megment a haláltól!” (Bává Bátrá 9a, 10a, Sábát 156b).

Rási, a nagy szentírás kommentátor (1040-1105 Troyes) hozzáteszi: „Az adományt jó szívvel kell adni”. A Példabeszédekben pedig ezt olvassuk: „A titkon adott ajándék elfordítja a haragot“ (Péld.21/14.). Ebből bölcseink azt a következtetést vonták le, hogy a legmagasabb szintű jótékonyság az, amikor az adományozó nem is tudja, hogy kihez jut az adománya, így a rászoruló sem tudja, hogy az kitől származik.

A Tóra szövegében ki van hangsúlyozva, hogy adományt csak az adjon, akit, „szíve erre buzdít” (II.M.26/2.).

A gyűrű, amely egy házat ért

Történt, hogy a nikolsburgi Smelke rabbihoz (1726-1878), azzal kopogott be egy szegény, hogy sem neki, sem családjának egy betévő falatra sem telik. Mivel a rabbinak sem volt pénze, odaadta felesége hozományát: egy értékes, briliáns kővel díszített aranygyűrűt. Elmondta feleségének, aki jajveszékelni kezdett:
– Mit tettél, Smelke! Odaadtad egyetlen vagyontárgyunkat, aminek egy ház az értéke?
Smelke rabbi erre a szegény után futott. Mikor visszajött,  felesége izgatottan kérdezte:
– Megtaláltad?
A rabbi kivörösödött arccal válaszolta:
– Szerencsére megtaláltam!
– És visszakérted? – kérdezte izgatottan a feleség.
Mire a rabbi:
– Dehogy kértem vissza... Felhívtam a figyelmét, nehogy elkótyavetyélje a gyűrűt, mert az megér egy házat!

A Jó és a Rossz harca

A lechowitchi Mordecháj rabbi (1770-1810) pénzt kérve egy nélkülöző szegény részére, felkeresett egy gazdag, de igen zsugori embert. A gazdag természetesen elutasította a rabbi kérését, a rabbi azonban nyugodtan a helyén maradt.
– Nem megmondtam, hogy egy lyukas garast sem adok? – kérdezte a gazdag.
A rabbi továbbra is csendben ott maradt.
– Kár az idejét rám pazarolnia – magyarázta az ember–, nem vagyok hajlandó a pénzemet szegényeknek adni. Kár tovább várakoznia.

– Nézze, barátom! – válaszolta a rabbi. – Egyáltalán nem kár! Az emberben két ösztön, a Jó és a Rossz tevékenykedik. A Rossz már születése pillanatában benne van az emberben. Ezzel szemben a Jó csak érettebb ifjú korában jelenik meg, amikor fel tudja fogni a jócselekedet értelmét. A rossz ösztön most még olyan hangos magában, és elnyomja a Jót! Megvárom, hogy a jó ösztön is szóhoz jusson.

Az ember elgondolkodott ezen, majd odaadta a kért összeget – és azután rendszeres adományozó lett!