Purim 1923-ban: „Csapjunk ma este egy kis dáridót!”

„A zsidó ajkra én mosolyt lopok, s felderítem a fáradt homlokot. Sokat szenvedtek? Sokat sírtatok? Mondjátok el... hiszen most itt vagyok!” Szabolcsi Lajos Purim című, száz évvel ezelőtt közölt bábjátékának sorait idézzük a ma este beköszöntő vidám ünnep alkalmából. Jó mulatást és örömteli purimot minden kedves hittestvérünknek!

Utánanéztünk az Arcanum Digitális Tudománytárban, hogy az Egyenlőség című zsidó lap 1923-ban mit közölt az ünnep apropóján. S kincsre leltünk: Szabolcsi Lajos Purim című bábdarabjának szövegére. Az alábbiakban ebből idézünk. 

Az Egyenlőség 1923. március 3-i számából. Forrás: Arcanum

Szabolcsi Lajos: Purim – bábjáték

(Pár taktus vidám zene. Egy függöny mögül hirtelen kidugja a fejét... majd teljesen kilép: a bohóc. A zsidó bolond. A zsidó mesék, a zsidó élc, a zsidó derű bolondja. Piros bársony sipkája van. Fekete bársonyba van öltözve. Olyan, mint egy kis ördög. De olyan is, mint egy kóbor cigány. És a függöny előtt már beszél is:) 

BOHÓC:

Purim! drága purim! Ma mindenki mulat…
Jó estét, hölgyek! Jó estét, urak!
Csapjunk ma este egy kis dáridót!
Ismertek még, ti szomorú zsidók?
Hogy ki vagyok?... Csitt, lassan. Tessék’ sorravárni,
Hogy én ki vagyok, könnyű kitalálni.
Vagyok könnyek árján elvesző mosoly,
Szivárvány, mely bús felhőben haldokol.
Vagyok örök derű, örök bánatokban,
Vagyok a szív, mely csendesedve dobban!
Az örök dal, mely szól, ha jő az este,
Vagyok a nap, ghettók ködébe veszve,
Vagyok a gyémánt, mely bányában ég –
Én kötözöm egy népnek száz sebét,
Vigasz vagyok, hol a bú könnyet ont –
Az örök mese... az örök bolond. 

Ismertek még? Eljövök néha én,
Átsuhanok a bánatok egén,
A tenger gondot magammal viszem,
S aztán sokáig nem lát senki sem…
A zsidó ajkra én mosolyt lopok
S felderítem a fáradt homlokot.
Sokat szenvedtek? Sokat sírtatok?
Mondjátok el... hiszen most itt vagyok!
Sokat üldöztek? Csúfolt a tömeg?
Szólott a hepp-hepp? Hulltak a kövek?
Kit a nagy tél bántott, ma felejtse el azt –
Mert én elhoztam nektek a tavaszt!

És hoztam nektek... sok országon át...
Egy kis játékot is... egy pár hajas babát.
Hol szedtem őket? Már nem tudom, hiába!
Vásáron loptam, fenn Galiciába!
Vagy Mainzban a ghettóból csentem én!
Vagy Rómában, a Tiber szigetén
 Velük játszottak ifjak, s farsangi kedvű nők!
Vagy Granadából hoztam kilencszáz év előtt!
És vittem őket – nincsen pihenés! –
Mint sípládáját a kóbor zenész,
Régi babák... és át minden koron
Én őket csak magammal hurcolom,
S ahol megállunk s játszani lehet,
Eljátszunk mi egy bús történetet.

(Feltárja a függönyt.)

Itt vannak ők... a széltül ki áll
E szép baba: az Ahasvér király!
Mellette, aki csillaggal van tele,
Ez Hámán, az ő főminisztere.
A szürke itt, ki oly szomorún áll,
Ez egy zsidó, a neve Mordecháj,
És ez a szép és ez a kábító:
Ez itt Eszter. Húszéves. És zsidó.

Mit szóltok hát? ez a drága trupp, mi szép!
Mindenki tudja itt a szerepét!
Mind jó színész és egy se ejt hibát,
Csak fel kell húzni a masinériát…
Kezdődjön hát... És senki se csodálja,
Ha a darabban új és régi: egy!
A történet, az nagyszerűen csinálja,
Csak egyszer ír zsidóknak szerepet.
És jő az idő, évezrek szállanak,
A zsidó szerep ugyanaz marad…
S új korban, új földön és új alakban
A szereposztás marad változatlan –
Mert a zsidó és aki bántja őt:
Csak azt teszik, amit évezrek előtt…
A kosztüm új csak és a ruha más..!
De most kezdődjék az előadás!