Hamarosan beköszönt elul hónap

2024. Szeptember 03. / 12:50


Hamarosan beköszönt elul hónap

Elul a megtérés, a bűnbánat, az irgalom hava, amely az őszi nagyünnepekre való felkészülés jegyében zajlik. Zsinagógáinkban rendszeresen felhangzik majd a sófár hangja, hiszen a hónap elsejétől (idén – a polgári időszámítás szerint –  szeptember 4-től) egészen a zsidó újévig (idén: október 2-ig) a szombati napok kivételével  minden reggel sófárt fújunk. Jó hónapot minden hittestvérünknek!

Az elul szó a tudomány szerint akkád eredetű, és az aratást jelentő elulu szóval rokonítható. A hónap nevét a Tanach (a héber Biblia) is említi. A hónap végén ünnepeljük a zsidó újévet, ezen kívül – talán annak érdekében, hogy testileg-lelkileg kellőképpen felkészülhessünk az őszi nagyünnepekre – elul havában nincsenek ünnepnapok, sem böjtnapok (ha a szombatok szent napját nem számítjuk).

Elul hónap elsejétől minden reggel megfújjuk a sófárt a zsidó újévig (ros hásáná ), amely a polgári időszámítás szerint idén október 2-án köszönt ránk. Ugyancsak elul elsejétől hosáná rábáig  (amely idén október 23-ra esik) minden reggel és este elmondjuk a 27. zsoltárt (LeDávid, Hásem ori vejisi).

Elul havában, de a zsidó újévet megelőző napokon különösen figyeljünk oda rá, hogy áhítatos érzéssel, a vallási előírások minél pontosabb betartásával készüljünk a „félelmetes napokra". Szeptember 29-től (elul 21-től) a reggeli ima előtt szlihot  – engesztelő, bűnbocsánatot kérő – imát mondunk a szombati napok kivételével egészen jom kipurig.

Hódes Tov! Jó hónapot minden kedves hittestvérünknek!

(Címlapkép: dr. Verő Tamás főrabbi)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról
2024. Szeptember 06. / 14:02

Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról

Hírek a zsidó világból
Ünnepelt a Komáromi Zsidó Hitközség: átadták a Kehila-díjakat