„Ekkor eléje lépett Jehuda”

„Szelíd szó csillapítja a haragot”, de van, amikor harciasan kell megvédenie az embernek önmaga és közössége érdekeit – tanítja a Vájigás hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.

Józsefet, az apja, Jákob az összes gyermekénél jobban szeretette. A testvérek emiatt gyűlöletet tápláltak iránta. Ezért Juda tanácsára eladták az ismaelita kereskedőknek. József Egyiptomba került. Sok viszontagság után a testvéreket összehozta a sors. Természetük az eltelt idő során megváltozott. A testvéreknek bűntudatuk volt, hogy eladták, József pedig vágyakozott apja és családja után. 

Júda és József vitatkozni kezdtek. Vitájukat a Talmud bölcsei (Brachot 66b) két király dialógusaként interpretálják. Hogy miért pont királyokét? József valóban Egyiptom alkirálya lett, Júdától pedig Dávid származott, Izrael ikonikus királya. Ezen túlmenően a király (melech) szó betűiből (m, l, ch) három fogalom következtethető ki: „moách” (agy), „lév” (szív), „choved” (tisztelet). 

Örök tanúság, hogy az ember helyes viselkedéséhez ész, szív és tisztelet kell. Jelen tórai történetben Juda és József dialógusában e három fogalom összessége szolgáltat békés megoldást.

A folyamat azzal kezdődik, hogy a kiszolgáltatott helyzetben levő Juda „előlépett”. Kezdeményezése asztrális értelemben két világ találkozása. 

József nevének jelentése: növekedés. József szimbolizálja a növényeket és az eget. Az élet fáját, ami az égig ér. Gyarapodást a tudásban, az elmélyülésben.

Jehuda nevének jelentése: dicséret (a kabbala értelmezésében beletörődés), de egyben a föld és élettelen tárgyak szimbóluma. Jelképes engedelmesség az örök és változatlan Isten törvényeinek. 

A szolgálattevő angyalok azt mondták: „Menjünk le és hallgassuk meg a bika (József) és oroszlán (Júda) beszélgetését” (uo.) Ezek azok az állatok, amelyek szerepelnek Jehezkiel próféta trónszekér látomásában, ami által részeseivé válnak Isten jelenlétének és hatalmának. A két meghatározó entitás József és Jehuda párbeszéde kontextusában mély tartalommal bíró dinamikus dialektika.

Minden élőlény közül csak az ember rendelkezik a beszéd képességével. A gondolat, a kimondott szó az „ÉN” megnyilvánulása, a karakter tükörképe. Az emberi gondolat eszköze a kimondott szó. A verbalitás a személyes érdek érvényesítése. Jehuda a bölcsesség hangján szól: „Szelíd szó csillapítja a haragot”. Ugyanakkor habitusánál fogva kész harciasan megvédeni önmaga és testvérei érdekeit. 

Az „előlépett” („vajigás”) szó után a „kérlek, uram” annak kifejezése, hogy mindenre kész: békés egyezkedésre, jogos védelemre, de harcias fellépésre is.

Egyszer az aptai Avráhám Jehosuá Hesel és a rymanowi Menachem Mendel mesterüknél, a lublini Jaakov Jichák rabbinál, a „Látónál” tartózkodtak Lancutban. Ellenségeik valamilyen hamis váddal bevádolták őket, így mindhármukat őrizetbe vették. Megegyeztek egymás között, hogy a kihallgatáson a rymanowi Menchem Mendel fog mindhármuk nevében beszélni, mert ő beszélte legjobban a hivatalos német nyelvet. A bíró megkérdezte: Mi a hivatásotok? A király szolgálata, válaszolta a rymanowi. Miféle királyé?, kérdezte a bíró. A Királyok Királyáé volt erre a válasz. És ti, két idegen, miért jöttetek Lancutba?, folytatta a bíró! Hogy ettől az embertől, mutattak a „Látóra”, a szolgálat iránti buzgóságot eltanuljuk. És miért viseltek fehér köntöst? Tisztségünknek ez a színe.

Erre a bíró kihirdette a végzést: semmi dolgunk ezekkel az igaz emberekkel. És szabadon bocsátotta őket.