Budapest 150: Belehúznak a zsidó civil közösségek is

2023. Február 27. / 18:54


Budapest 150: Belehúznak a zsidó civil közösségek is

Több mint egy tucat zsidó civil szervezet mintegy húsz képviselője vett részt a Zsidó Közösségi Fórum mai ülésén, amelyet első alkalommal tartottak a Mazsihisz-BZSH Síp utcai székházában. A résztvevők – Borgula Andrásnak, a Gólem Színház vezetőjének elnökletével – a Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezendő eseményekről egyeztettek. Az ülésen részt vett Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Horváth József, a Szövetség alelnöke is.

A Zsidó Közösségi Fórum azzal a céllal alakult, hogy a különböző zsidó civil szervezetek időről időre megosszák egymással tapasztalataikat, továbbá – az esetleges átfedések és „egymásra szervezések” elkerülésére – egyeztessenek azokról a programokról és rendezvénysorozatokról, amelyek az egész magyar zsidó közösséget érinthetik.

A résztvevőket Heisler András Mazsihisz-elnök köszöntötte, aki azt mondta: a Szövetség – a világra nyitott, sokszínű zsidóság szellemiségének jegyében – az elmúlt tíz évben igyekezett önzetlen segítséget nyújtani a zsidó civil szervezeteknek. 

A zsidó közélet aktualitásairól szólva ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, ami a minap a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az EMIH között történt, ugyanis a magyar zsidó közösségnek fel kell emelnie e negatív folyamat ellen, amely veszélybe sodorta a MAOIH függetlenségét és kiszolgáltatta a magyar ortodoxiát az EMIH-nek. 

Borgula András, a Gólem Színház vezetője egyetértett Heisler Andrással, s mint mondta: a napokban éppen egy ortodox zsinagógában volt, emiatt tisztában van azzal, hogy ami történik, az súlyosan hátrányos és káros a magyar ortodoxiára nézve. 

Ezután a résztvevők a Budapest 150 kapcsán Borgula vezetésével áttekintették a 2023-ra tervezett programjaikat annak érdekében, hogy összehangolják össze elképzeléseiket. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját idén ünneplő fővárosban ugyanis a Zsidó Közösségi Fórum tagszervezetei által számos olyan zsidó vonatkozású program szerveződik, amely beilleszthető a rendezvénysorozat keretei közé. 

ZS_K_F_1.JPGA résztvevők összehangolják az elképzeléseiket

Ilyen a Bálint Ház által tervezett Judafest, a Mazsihisz-BZSH által szervezett Zsidó Kulturális Fesztivál, de apropót szolgáltatnak az újévi vagy a szukkoti ünnepek is, amelyekre ugyancsak fel lehet fűzni sok-sok érdeklődőt vonzó eseményeket. Szóba került, hogy a szukkoti ünnepek előtt vagy után meg lehetne rendezni a „Zsidó Irodalom Éjszakáját” , amelyen nyolc helyszínen nyolc szerzőtől színművészek olvashatnának föl nyolc-nyolc szöveget. 

Borgula András kiemelte: a zsidó szervezetek számíthatnak a VII. kerület vezetésének támogatására, hiszen a kerületbe tervezett programokhoz a logisztikai hátteret az önkormányzat biztosítaná. míg a produkciókat és az erőforrást maguk a szervezetek. 

A programsorozattal kapcsolatos egyeztetések még folytatódnak a közösségi fórum szervezetei között, amelyek közül a mai ülésen a következők képviseltették magukat: Bálint Ház,  Bét Orim, Bné Brit, Centrópa Alapítvány, Kibic, Lauder iskola, Limmud Alapítvány, Maccabi VAC, Mazsike, MERKAZ (korábbi IKI).  

Fotók: Fejes Emőke/Mazsihisz.hu

Adományok az újpesti szeretetotthonnak

ZS_K_F_3.jpgCsomagolják az ajándékokat

A Zsidó Közösségi Fórum tagjai – kihasználva az együttlét alkalmát – az ülés végén ajándékcsomagokat állítottak össze az újpesti szeretetotthon lakóinak javára. Az adományokat egy, a Scheiber iskola által biztosított jármű szállította el a szeretetotthonba. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek