Orbán Viktor miniszterelnök a
magyarországi zsidó szervezetek vezetőinek, mások mellett Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének küldött levelében köszöntötte a hazai zsidóságot a fény ünnepe, a közelgő hanuka alkalmából. A pénteken
kézbesített levélben a kormányfő
úgy fogalmazott: az ősök
iránti tisztelettel és a jövőbe
vetett reménységgel meggyújtott gyertyák lángjai minden évben a fény diadalát
hirdetik a sötétség felett.
Az alábbiakban a levelet teljes egészében közöljük:
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Zsidó Honfitársaim!
Az ősök iránti
tisztelettel és a jövőbe vetett reménységgel gyertyák lángjai minden évben a
fény diadalát hirdetik a sötétség felett. Most pedig, amikor a közelünkben dúló
háború és annak gazdasági hatásai árnyékolják be a mindennapjainkat, még
erősebben vágyunk arra a csodára, amit az ünnep adhat.
Éppen ezért kívánom
azt, hogy hanuka időszaka idén az öröm és a szeretet mellett békességet is
hozzon a világba. Engedjék meg, hogy
Magyarország miniszterelnökeként tisztelettel köszöntsem Önöket a fény ünnepén!
