Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 18 óra 21 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 24 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten Vájéleh hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot minden kedves hittestvérünknek!
Mózes elbúcsúzik a néptől és külön is elbúcsúzik valakitől mindenki szeme láttára. Utódát, Józsuét maga elé engedi, átadja neki feladatát, és a híres szavakkal iktatja be: légy erős és bátor. Szóval, hogy menni fog. Egy apaszerep hibátlan beteljesítését látjuk.
Az emberi élet hosszát a héber Biblia 120 évben maximálta. Mózes hozzáfog, hogy utolsó ügyeit elrendezze, utolsó tanításait átadja és összefoglalja még egyszer. És külön is szól – miután vezetővé tette – pár rövid, de annál súlyosabb szót Józsuéhoz:
– Légy erős és bátor, Isten jár majd előtted.
Nem hazudik, nem szépít, nem akarja csökkenteni a felelősség súlyát. Józsuére sok, nagyon sok bízatik rá. Nagyon sok múlik majd rajta, szinte minden. Eljött az ideje, és Mózes pontosan tudja, senki nem tudja nála jobban, hogy amit átad, az teher. És világos, hogy ezentúl Mózes nem áll majd mellette. Hogy felnőtt, vagyis egyedül maradt. Társai lesznek, apja azonban nem lesz többé.
Mózes már a kezdet kezdetétől bevonta, foglalkoztatta Józsuét, terheit egyre növelte, nem akarta megóvni a feladatától, de mindvégig bízott benne.
Az évek múlásával az apák feladata egyre kevésbé a közvetlen védelem, egyre inkább a bizalom. A felkészítés arra, hogy ha ők már nem lesznek ott, akkor is menni fog. A belénk vetett bizalmuk lesz az, ami túléli majd őket. A híres szavak: légy erős és bátor.
Ezek a szavak lesznek Józsué legmaradandóbb apai örökségévé a New-York-i Jewish Theological Seminary oktatója, Sarah Tauber szerint, elhallatszanak egészen Bob Dylannak a fia számára írt híres daláig, a Forever Youngig is, amely dal apai áldás és Dylan éppúgy Isten áldását kéri benne a gyereke számára, mint Józsué számára Mózes:
Be courageous, Stand Upright and be strong.
Mózesnek voltak saját gyermekei, akiknek nem volt közösségi tisztségük, és akiktől bizonyára a Tóra szövegén kívül, tisztán személyesen búcsúzott el.
Józsué esetében azonban a következetes, a gyerekét „megfelelően” terhelő, őszinte, szükség esetén kemény, de mindvégig feltétlenül támogató, gyerekétől bizalmát soha meg nem vonó apa ideális modelljét hozta létre és mutatta be nekünk.
A búcsúzó mondatok hiteléért hosszú évtizedek kapcsolata szavatol. A történelem „másik végén” ezért szolgálhattak szavai mintaként a fiát megáldó Bob Dylannek is. És mi is segítségül hívhatjuk őket az ünnepek előtt. Van mit tennünk, csak legyünk erősek és bátrak. Menni fog.
Jó szombatot!
