Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 159. rész – Réthy Anny

2024. Szeptember 25. / 18:35


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 159. rész – Réthy Anny

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

omike-réthy-anna-cimlap.jpg

Az a színésznő, akiről ebben az írásban emlékezni kívánok, Réti Anna néven látta meg a napvilágot Budapesten, 1911. július 17-én. Amíg a pályán volt, meglehetősen sok névvel szerepelt a sajtóban. (Ezek a variációk – Réthy, Réty, Réti, Réthi és másfelől Anny, Annie, Anna – élete állomásainak felkutatásában nem kevés plusz munkával jártak.)

Réthy Anny Delibab_1934-1.jpg

Az így összevadászott hírek szerint 1930 és 1938 között szinte állandóan szerepelt, színpadon kevesebbet, pódiumokon annál többet.

Neve 1930-ban tűnt fel először a hírek között. Egy műsoros esten lépett fel, ahogy erről februárban több lap is tudósított. Ezt követően különböző rendezvényeken, teadélutánokon, bálokon, szilveszter esteken szerepelt; ilyenekre az említések gyakorisága szerint viszonylag sűrűn hívták meg. Egy példa ezek közül, a Magyar Hírlap 1931. márciusi 24-i számából:

„Jótékonysági teadélután. Dr. Heves Simonné és Ungár Lipótné kezdeményezésére nagy társadalmi akció indult a fővárosban a külföldön nyomorgó diákok segítésére. […] A teadélután hangversennyel és briddzsel lesz egybekötve. […] A prológot mondja Réthy Anny és Székely Jenő fog konferálni”.

Réthy Annie SzinhaziElet_1931_48-2.jpg

1938-ig rengeteg helyen, rengeteg, önmagában nívós rendezvénynek volt szereplője, sokszor a kor leghíresebb színészeinek társaként. Csak néhány példa a helyszínekre: Nyugat-Barátok Köre, Izraelita hitközségi rendezvények, Békeffí László estje, Művészetbarátok Klubja, Diplomás Club, Ady est, Karinthy szerzői est, Kodolányi János szerzői estje.

Illusztrációként álljon itt még egy tudósítás az Egyenlőség 1933. decemberi számából:

„A kőbányai izr. hitközség vasárnap délután rendezte ezidén első kultúrdélutánját, melyet dr. Révész Sándor kultúrelőljáró nyitott meg. Dr. Kálmán Ödön főrabbi tartott érdekes, szép előadást a talmud keletkezéséről. Hajdú Imre operaénekes kellemes, gyönyörű hangjával keltett feltünést. Réti Anny kedves szavalóművész, ismert művészetével, közvetlen előadásával mindenkit elragadott. Nagy sikere volt. A szép számban megjelent közönség hálás elismeréssel honorálta a magas nívójú előadást.”

Rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban. 1931-ben fellépett a Terézkörúti Színpadon, 1933-ban a Belvárosi Színházban és a Vígszínházban is, majd Ausztriában filmezett. 1934-ben megnyerte a Színházi Élet rádiókedvenc-pályázatát.

Réthy Anna SzinhaziElet_1933_19-3.jpg

Réthy Anny SzinhaziElet_1934_17-4.jpg

1933 és 1937 között 16 kisebb filmszerepben játszva, főként cselédlányok zseniális alakításával lopta be magát a nézők kegyeibe. Néhány példa a filmekből: Iglói diákok, Ez a villa eladó, Légy jó mindhalálig!, Fizessen Nagysád!, Életünket és vérünket, A szív szava, Mámi, Rákóczi induló, Zsiványbecsület.

Réthy Annie Delibab_1935-2-5.jpg

A Szent Péter esernyője című filmben Mravucsán Anni szerepét kapta. Ezzel kapcsolatban egy kis bulvár hírt idézek fel, a Függetlenség 1935. szeptemberi számából:

„Filmszínésznő, mint tűzoltó. A Filmirodában a Szent Péter esernyője című film felvételei közben az egyik lámpa meggyújtott egy ruhadarabot. A tűz Réthy Anna, a film kis női szereplőjének ruhájába is belekapott. Riadalom támadt, a segédrendező rohant a tűzoltóságnak telefonálni, csak a kis Réthy Anna őrizte meg a nyugalmát. – Gyorsan egy pokrócot! – kiabált oda az egyik munkásnak s a pokróccal egy-kettőre eloltották a tüzet. A tűzoltóságnak már nem akadt munkája. A hírek szerint Réthy Anna hősiességéért legközelebb főszerepet kap.” (Nem kapott.)

Réti Anni SzinhaziElet_1937_28-6.jpg

1938-ban zsidó származása miatt nem vették fel a Színészkamarába. Így azután Réthy Anny neve 1939-től, az előző évekkel ellentétben nem jelent meg, nem jelenhetett meg a színházi életről beszámolókat közlő újságok hasábjain.

Más forrásból viszont az adatok azt igazolják, hogy 1940-ben, annak is az első és utolsó hónapjaiban a Goldmark-terem színpadán, az OMIKE Művészakcióban lépett színpadra. Március és május között vidám estek szereplője volt, nagyjából a legnevesebb kabarészínészek társaságában. Decemberben pedig Fazekas Imre A cirkusz című vígjátékában szerepelt.

1941-ben házasságot kötött Déry Györggyel, Déry Tibor író testvérével, aki a Holokauszt áldozatává vált.

Réthy Annie SzinhaziMagazin_1941-3-7.jpg

Réthy Anny további sorsáról ezt követően két értesüléssel rendelkezem:

A Népszava 1945. augusztus 1-én – a korábbi (szociáldemokrata) pártnapok műsorát ismertetve – a fellépő szavalóművészek között megemlítette Réti Annie nevét.

A Kozma utcai izraelita temető sírfeliratai között megtalálható, hogy Réti Annát ott helyezték örök nyugalomba, 1981-ben.

Képek:

1.) Délibáb 1934. 1.
2.) Színházi Élet 1931. 48.
3.) Színházi Élet 1933. 19.
4.) Színházi Élet 1934. 17.
5.) Délibáb 1935. 2.
6.) Színházi Élet 1937. 28.
7.) Színházi Magazin 1941. 3.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 134: "Hillel legrosszabb diákja"
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a gyászról
2024. November 01. / 12:19

Jonathan Sacks rabbi a gyászról