Egy neológ hagyomány utolsó képviselője: 100 éve született Schweitzer József

A neológia lényege a vallás és a tudomány, zsidóság, magyarság és egyetemesség összeegyeztetése volt eredetileg. Az, amire utoljára Schweitzer József vállalkozott – aki száz éve 1922. október 13-án született.

„A zsidóság az egyetemes társadalom része, és mindenkinek a maga hagyományai szerint kell megélnie a hitét, mert az istenhit és a vallásos életmód olyan lelkierőt ad, amelyet mással nem lehet pótolni.” (Schweitzer József )

Családja művelt polgárok és rabbik családja, 

kettős öröksége neológ rabbinak szánja eleve. A neológia már a születésekor, a Bethlen-korszakban válságoktól terelt irányzat, amely nem tudja többé hinni, bár nagyon szeretné, hogy a magyar zsidóság magyarrá válása visszavonhatatlan és sikeres volt. A holokauszt után, amikorra szolgálata lényegileg elkezdődne, már végképp képtelen volna érintetlenül tovább vinni próbálni ezt a hagyományt, de ő hitelesen lesz a valódi integrációi, a magyar zsidóság ügyének és eszményének képviselője Pécsett és Budapesten egyaránt. 

Bölcs, szelíd, nagyvonalú ember, aki életével tanúsítja, hogy a neológia nem hagyományvesztés és megalkuvás, hanem sajátos hagyomány maga is, jelentékeny hagyomány.

Ezt a hagyományt ma a családja viszi tovább, lánya, tudós jogtörténész és zsidó közférfiú fia és a zsidó világban aktív unokái, és mindazok, akiket Schweitzer professzor úr szellemisége inspirált a zsidó közösségben és kívül, mert a magyar nyilvánosságban sokan figyeltek rá.

Ő olyan rabbi volt, aki, ahogy a Bölcsek tanításaiban áll, 

gyűlölte a hiúságot, a tekintély forszírozását, az önkomolyanvételt, a parancsolgatást és kizárást, ezért volt méltán tekintélyes, elismert és közszeretetnek örvendő országos főrabbi. Hiteles ember volt, jó és szeretnivaló ember volt, akitől jó volt tanulni, a TV-ből éppen úgy, mint személyesen.

Élete folytonos a miénkkel, emléke eleven.