Tanácskozott a rabbikar és a Mazsihisz vezetése

2024. Július 12. / 13:36


Tanácskozott a rabbikar és a Mazsihisz vezetése

Tanácskozást tartott a rabbikar és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése július 10-én a Szövetség székházában. 

A megbeszélésen dr. Frölich Róbert országos főrabbi, dr. Róna Tamás, a Rabbitestület vezetője és a teljes rabbikar mellett prof. dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke és a Mazsihisz alelnöke, dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke, valamint dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója vett részt.

20240710_rabbigyules04.jpg

Az egyeztetésen a Mazsihisz elnöke tájékoztatást adott arról, hogy az elmúlt egy évben a világi vezetés, együttműködve a rabbikarral, arra törekedett, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megerősítse a Szövetség vallási jellegét. Ennek érdekében számos intézkedést hozott meg, amelyek azt célozták, hogy a nyugalom és a konstruktív párbeszéd legyen az uralkodó a világi vezetés és a rabbiság között, illetve a rabbiságon belül is. Prof. dr. Grósz Andor pozitívan értékelte az elmúlt egy évben elindult folyamatokat.

A Mazsihisz vezetése emellett jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy a rabbikar Szövetségen belüli és kívüli megbecsültségét és méltó elismerését helyreállítsa.

A megbeszélésen a résztvevők véleményt cseréltek a Mazsihisz vallási jellegű kapcsolatairól, és nemzetközi legitimációja erősítésének lehetőségeiről. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a felekezeti célokat tekintve a megbeszélés előremutató volt.

Fotók: Ritter Doron

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek