Róna Iván: A Dohány-zsinagóga komplexumban megdupláztuk a tervezett bevételt

2023. Január 01. / 10:34


Róna Iván: A Dohány-zsinagóga komplexumban megdupláztuk a tervezett bevételt

Szerző: Kácsor Zsolt

Múlt évi számvetésre kértük Róna Ivánt, a Mazsihisz turisztikai igazgatóját, akitől megtudtuk: habár a Dohány-zsinagóga komplexum látogatottsága még messze nem éri el a 2019-es rekordév eredményét, a 2022-re tervezett, mintegy 950 milliós bruttó  bevételt sikerült megduplázni. Interjúnkból kiderül az is, hogy mi lehet a Rumbach-zsinagóga kitörési pontja a bevétel növelésére.

– Milyen turisztikai eredményeket könyvelhet el a Dohány-zsinagóga komplexum 2022-ben? 

– Még nincs meg a hivatalos kimutatás erről az évről, a pontos számokat január 5-én látjuk majd, az összes adat megérkeztével. De ön is láthatta, hogy a 2022-es év utolsó hetében mennyien voltak, például csak a december 26-i napon körülbelül ezerötszáz látogatónk volt. 

Ráadásul december 24-én és 25-én minden évben zárva tartunk, mert a turisztikai csapatban vannak keresztény kollégáink is, akiknek meg kell adni azt a gesztust, hogy megüljék az ünnepüket, hiszen nagyon is megérdemlik, remek munkát végeznek.  

Az említett ezerötszáz látogató téli időszakban kiemelkedően jó szám, és egészen szilveszterig növekedett. 2019 volt a pandémia és a háború előtti utolsó „békeév”, abban az esztendőben mintegy 550 ezer látogatónk volt, idén ennek a 60 százalékát értük el. A pandémiát követően 2021 augusztusában nyitottunk ki, mert  akkor már rentábilisan lehetett üzemelni.  És már nagyon nagy szükség volt a megnyitásra, hiszen másfél évig zárva voltunk, nem volt semmilyen turisztikai bevétel, ami érzékenyen érintette a Mazsihisz anyagi helyzetét.  

Róna_Iván.jpgRóna Iván turisztikai igazgató

– Honnan lehetett tudni, hogy 2021 augusztusától már rentábilis lesz a működés? 

– Onnan, hogy folyamatosan monitoroztuk a főváros valamennyi, turisztikai értelemben vett stratégiai helyszínét, és a belföldi, valamint a külföldi turisták számából lehetett látni, hogy nyugodtan megnyithatunk, lesznek látogatóink, nem fizetünk rá. Meg is nyitottunk a Forma 1-es autóverseny utáni hétvégén. 

– Külföldről 2022-ben honnan érkeztek turisták? 

– Elsősorban Európából. Sajnos a tengerentúli országokból, az Egyesült Államokból és Kanadából elmaradtak, de ezt előre megjósoltuk. Ugyanígy történt az 1990-es évek elején, a délszláv háború idején, amikor drasztikusan visszaesett az amerikai turisták száma annak ellenére, hogy nálunk nem is voltak harci cselekmények. 

Az európai turizmust a délszláv háború nem vetette vissza, az európaiak tudták, hogy hol húzódik a front, míg ha egy amerikai ránézett egy európai térképre, akkor annyit látott, hogy a régiónkban háború dúl, emiatt otthon maradt. 

Most ugyanez történik: az európai turisták ellátogatnak hozzánk, hiszen tisztában vannak vele, hogy tőlünk szerencsére nagyon messze zajlanak a harcok. Egyébként a turisztikai szakma előre tudta, hogy hogyan fog alakulni a látogatottság a pandémia után: először Európából fognak jönni, aztán Amerikából, és csak utolsó sorban a Távol-Keletről. Ez be is jött. Ráadásul a dél-amerikai csoportok is elmaradtak, ami nekünk azért lényeges, mert több dél-amerikai országban jelentős zsidóság él.  

Dohány_jan_26_2.jpgTuristák a zsinagóga előtt 2022. december 26-án

– S a háború miatt természetesen nem jöttek orosz turisták sem… 

– Így van, sem oroszok, sem ukránok nem jöttek. De ez nem jelenti azt, hogy oroszajkú látogatóink nem voltak, hiszen sok-sok orosz él Európában és Izraelben. Csak éppen oroszországi oroszok nem jöttek, s amikor 2021 végén megterveztük ezt az évet, és durván egymilliárdos bevétellel kalkuláltunk, a 2022 februárjában kitört háborúval még nyilván nem lehetett számolni. 

Az orosz-ukrán háború turisztikai bevételkiesést jelent, s mivel egyelőre lehetetlenség megmondani, hogy a konfliktusnak mikor lesz vége, nem tudható, hogy mikor jönnek majd oroszországi és ukrajnai csoportok. 

De az igazi, komoly kiesést nem az oroszok, hanem az említett amerikai, továbbá a kínai, koreai és a japán turisták elmaradása okozza. Korábban azt jósoltuk, hogy 2024-re érjük el a 2019-es szintet, most azt mondom, ez leghamarabb 2025-re következhet be.  

– Említette, hogy Európából jöttek a turisták. Őket milyen marketinggel szólították meg? 

– Profi szakemberek segítségével bevezettünk egy új elérési módot, az invitatív online marketinget, ami azt jelenti, hogy a külföldieket már a saját hazájukban érjük el és szólítjuk meg. 

Azaz nemcsak arról van szó, hogy a már Magyarországon tartózkodó turisták figyelmét hívjuk fel informatív  módon a Dohány-zsinagóga komplexumra, hanem kampányt folytatunk külföldön is. Ennek azért van jelentősége, mert az emberek ma már korszerűbben gondolkodnak és indulnak el világot látni, mint évekkel ezelőtt. 

Ma már sokkal tudatosabban tervezik meg az utazásaikat. Az úgynevezett „bakancslistájukra” már otthon, az utazás előtt felveszik a látnivalókat, így a mi kínálatunkat is, tehát akik az invitálásunkra a mi ajánlatunkat is felveszik a látnivalóik közé, szinte biztos, hogy ha ideutaznak, akkor el is látogatnak hozzánk. Ezt olyan sikeresen fölfejlesztettük, hogy a durván egymilliárd forintra tervezett idei bevételt megdupláztuk, ezt már most ki merem jelenteni. 

Elmarad a bevételünk a 2019-es rekordtól, ami csaknem 2,3 milliárd volt, de most 1,9 milliárdnál nagyobb lesz a bevétel. 

289099617_544127820480176_244852282805477720_n.jpgA Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár is része a komplexumnak (Forrás: a múzeum Facebook-oldala)

Ez nagyon komoly és tudatos marketing-tevékenység és munkaszervezés eredménye, ezért hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ebben az interjúban mondjak köszönetet minden egyes munkatársamnak a Mazsihisz turisztikai igazgatóságán. Kiválóan és fegyelmezetten dolgoztak, nekik köszönhető, hogy megdupláztuk a tervezett bevételt. Ennek az eredménynek köszönhető, hogy a Mazsihisz múlt decemberi közgyűlésén a küldöttek elfogadták azt az előterjesztést, amely a 2022-re tervezett turisztikai bevételhez képest 50 százalékkal magasabb turisztikai bevétellel számol 2023-ra. Nem állítom, hogy könnyű feladat lesz, hiszen a háború kiszámíthatatlansága mellett figyelembe kell venni az inflációt, valamint a 2023-as ggazdasági recesszió negatív hatásait. 

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy 2019-ben voltunk a csúcson, amikor egy tíz évig tartó gazdasági konjunktúra előnyeit élveztük, de ennek a fellendülésnek vége. 

A turisztikai szaksajtó már 2019 végén arról cikkezett,  hogy a következő években esni fognak a mutatók, hiszen abban a rekordévben lényegében túl voltunk a zeniten. Ráadásul 2023-ban előállhat egy olyan helyzet, amikor a külföldi és belföldi turisták úgy döntenek, nem utaznak, mert a jövedelmük ezt nem engedi meg. A turisztikai szakma azt a pénzt, amit az emberek a jövedelmükből pihenésre, utazásra, rekreációra fordítanak, idegen szakkifejezéssel úgy nevezi, hogy diszkrecionális jövedelemhányad. Ez kulcsfogalom a mi szakmánkban. 

Elképzelhető, hogy 2023-ban olyan recesszió alakul ki, s olyan magas marad az infláció, hogy ez a bizonyos diszkrecionális jövedelemhányad drasztikusan csökken. 

Ennek tudatában merész a 2023-as turisztikai tervünk, de ki merem jelenteni, hogy nem a mi csapatunkon fog múlni, mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy teljesítsük a tervet, és behozzuk a Mazsihisznek azt a bevételt, amelyre a szervezetnek szüksége van.  

– Ha már a közgyűlést említette, ott idő hiányában nem volt ideje kifejtenie a Rumbach-zsinagóga fejlesztésével kapcsolatos véleményét. Most azonban megkérném rá, mert igen lényeges intézményről van szó. 

– Kezdjük ott, hogy az állam a Rumbach újjáépítésére fordított 3,2 milliárdos felújítási támogatás egyik feltételének azt szabta meg: a Rumbach-nak nemcsak szakrális célokat kell szolgálnia, hanem multifunkciós létesítményként kell működnie. Egy lényeges elemet azonban az állam nem biztosított ehhez: forrást. A Mazsihisznek pedig nincs annyi saját szabad forrása, hogy rentábilisan működtesse a Rumbach zsinagógának a nem szakrális tevékenységen kívüli kötelezettségeit, gondolok itt színházi előadásokra, koncertekre, egyéb kulturális rendezvényekre stb. 

Rumbach_Bősze.jpgMúlt decemberben telt házas előadás a Rumbach-ban Bősze Ádámmal, az Umcacca című rendezvény házigazdájával

Az elmúlt másfél évben feketén-fehéren kiderült, hogy a turisták a Dohányon kívül nem néznek meg még egy zsinagógát, bármilyen közel is van a Rumbach a Dohányhoz. 

Mert egyszerűen nem fér bele az átlagosan két és fél vendégéjszakát Budapesten töltő utazóknak a „bakancslistájukba". Ez ugyanígy van a keresztény templomokkal is: aki megnézi a Szent István Bazilikát, az nem fog bemenni a Mátyás-templomba, mert a „bakancslistán” szereplő „híres budapesti keresztény templom megtekintése” című sor már ki van pipálva. Ugyanezen a „bakancslistán” szerepel „a híres budapesti zsinagóga megtekintése”, és a mi esetünkben ez a Dohányt jelenti. Nincs idő még egy zsinagógára. De ez nemcsak budapesti jelenség, más nagyvárosokban is így van, például aki Londonban megnézi a Westminster-apátságot, az vélhetően nem megy el a St. Paul székesegyházba, mert „a híres londoni keresztény templom megtekintése” ki lett pipálva a Westminsterrel. De ez ugyanígy van Rómában és a világ más városaiban is. 

A közgyűlésen azt akartam elmondani, hogy szakmai véleményem szerint a Rumbach esetében a kitörési pontot a turizmus világszerte legjövedelmezőbb üzletága, a konferencia- és rendezvény üzletág jelenti. 

A szakmában ezt röviden üzleti turizmusnak hívják, és a MICE betűszóval jelzik, ami azt jelenti, hogy Meetings (találkozók), Incentives (ösztönzők), Conferences (konferenciák), Events (rendezvények, események). A MICE-üzletág azért oly jövedelmező, mert nem az egyének fizetik a költségeket, hanem a cégek, amelyek ráadásul ezt dolgozói juttatásként le tudják írni az adójukból. Szerintem a Rumbach nagyszerű helyszín volna különböző 50-300 fő közötti szakmai konferenciák, hivatásrendi találkozók, egyéb események, rendezvények lebonyolítására.  Természetesen szigorúan alárendelve a szakralitásnak! Szakrális szabályokat még véletlenül sem szeretnénk megsérteni!

Rumbach_vasárnap.jpgVasárnap reggeli istentisztelet múlt decemberben a Rumbach-ban, az előtérben Radnóti Zoltán főrabbi és Deutsch Péter rabbi

– Az ilyen rendezvényeken mindig van étel és ital. A cateringben nem jelentene gondot, hogy a Rumbach-ban kizárólag kóser étel fogyasztható? 

– Ezt az előírást természetesen szigorúan  be kell tartani, viszont semmilyen problémát nem jelent példának okáért egy orvoskongresszus résztvevőinek, ha kóser felszolgálást kapnak. Össze lehet állítani olyan étel- és ital menüt, hogy ha nem volna pecsét a csomagoláson, talán észre sem vennék, hogy kóser ételt esznek. Azt gondolom, egy konferencia cateringje nélkülözheti a disznóhúst, a tehéntej helyett pedig a kávé mellé föl lehet szolgálni szója- vagy mandulatejet. 

A megrendelő cég számára a kóser étkeztetés persze többe fog kerülni, de ebben az üzletágban olyan cégek viszik a prímet, amelyek ezt meg tudják engedni maguknak. 

Ezeket az eseményeket a szakmában hat-tizenkét hónappal korábban kezdik tervezni és szervezni. Mi meg pontosan tudjuk, hogy mikorra, mely napokra nem vehetünk fel igényeket, mert azokon a napokon esetleg a Rumbach zárva kell tartson a turisták előtt.  Ugyancsak nem gond, hogy bizonyos napokon I.-tiszteleteket tartunk a Rumbachban, hiszen egy konferencia, egy esemény kezdési időpontját hozzá lehet igazítani az I.-tiszteletek befejezési időpontjához. Én még nem láttam konferenciát reggel 8-kor kezdeni.

– Mikorra lehet ebből bevételben mérhető eredmény? 

– Az a tervünk, hogy meghirdetünk egyelőre két állást profi szakemberek számára, akik jártasak és elismert szakemberek a MICE-ban, és már 2023-ban beindítjuk a Rumbach-ban a konferencia- és rendezvényturizmust. Kiváló a helyszín erre, hiszen részint gyönyörű és egyedi, másrészt technikailag nagyszerűen felszerelt ilyen jellegű tanácskozások megrendezésére. Előny az is, hogy az 50-300 fő közötti rendezvények szervezési ideje maximum fél év-egy év, tehát ha beindul a szervezés, akkor fél évre előre látni lehet majd a rendezvényeket. 

A zsidó ünnepek, a hétfő és csütörtöki istentiszteletek és a szombat alatt rendezvény természetesen tilos a Rumbach-ban, de a MICE-eseményeket minden további nélkül meg lehet szervezni úgy, hogy ne sértsünk vallási előírásokat. 

Ráadásul a legtöbb MICE-konferencia hétköznap van, azaz szombatra már amúgy sem maradnának a vendégek. Ha ezt 2023-ban sikerül beindítani, majd később felfuttatni, akkor a Rumbach fenntartása és működtetése nemcsak rentábilis lehet, de még nyereséges is. 

Az Év Legjobb Rendezvényhelyszíne

A  Turizmus Kft.  által működtetett Business Traveller Hungary Magazin  a hazai turisztikai szakma egyik legrangosabb orgánuma, amely igen nagy presztizzsel rendelkezik a magyar turisztikai üzletágban. Ez adta a jelentőségét annak, hogy a Dohány utcai zsinagóga-komplexum  és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga  2022 nyarán – a szakújságírók és turisztikai szakemberek szavazatai alapján – bekerült az Év Legjobb Rendezvényhelyszíne három esélyes jelöltje közé, majd kategóriagyőztes lett.
Forrás: Mazsihisz.hu

(Fotók: Mazsihisz.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Rekordáron kelt el a világ legrégebbi héber Bibliája
Zsidó világ
Ismeretlen zsidók nyomában Dux Adolf (1822-1881)