Ment-e a versek által a világ elébb?

2022. Április 11. / 11:17


Ment-e a versek által a világ elébb?

A híres Vörösmarty-sort parafrazeálva azt kell válaszolnunk a címben feltett kérdésre, hogy igen, igen, a világ ment a versek által elébb,  bármily borúlátó is volt (jogosan) Vörösmarty Mihály. Ma van a költészet napja, s habár ez milliók számára semmit sem jelent, jó, ha tudjuk: a költészet  csodája nélkül azoknak a millióknak is szegényebb volna az élete, akik utoljára az iskolában olvastak verseket.

A magyar költészet a magyar nyelv lenyűgöző hajlékonysága, ritmusa, időmértékes és ütemhangúlyos verselésre egyaránt alkalmas volta, kifejező szóképei és ősi-modern szókészlete okán a világirodalom egyik nagy csodája – milyen kár, hogy erről a magyarokon kívül nem sokan értesülnek a világon! 

Legyünk rá büszkék, hogy ezt a világirodalmi rangú költészetet a magyar zsidó költők örökbecsű költeményekkel gazdagították Kiss Józseftől kezdve Heltai Jenőn, Karinthy Frigyesen, Szép Ernőn és Radnóti Miklóson át Kántor Péterig és Balla Zsófiáig. Micsoda ragyogó névsor! S milyen ragyogó életművek! S milyen sokan vannak azok, akiket most föl lehetne sorolni – de a költészet napja alkalmából nem „listázni” szeretnénk a magyar zsidó költőket. 

Hanem méltatni őket, mindegyiküket, kivétel nélkül, azokat is, akiket a fönti névsorból esetleg kihagytunk. Hiszen hasonlatosak ők a világot fenntartó harminchatokhoz: a legtöbb esetben láthatatlan és észrevehetetetlen munkásai, művelői annak a paradicsomi szépségű kertnek, amelyet magyar költészetnek nevezünk.

S hogy mi értelme van verset olvasni? 

Éppen annyi, mint verset írni. Semmi értelme – és éppen ez benne a legszebb. 

A vers, mármint a jó és igazi vers nem az értelmünket szólítja meg, pontosabban szólva nemcsak azt, hanem az egész testi-lelki valónkat rázza meg, akár a földrengés, a szívünk is beleremeg egy-egy verssorba, ha az a verssor éppen a megfelelő pillanatban talál el minket. A jó és igazi verseket ugyanis nem mi keressük, hanem éppen fordítva: ők találnak ránk, méghozzá mindig a kellő pillanatban. 

Miért fontos a költészet?

A válasz egyszerű: egyáltalán nem fontos a szó hétköznapi értelmében, de minden pillanatban életfontosságúvá válhat. A Szentírás zsoltárai is éppen ilyen nélkülözhetetlenül „haszontalan” versek: mindig segítenek a túlélésben, mert gondoskodnak róla, hogy a kellő pillanatban a megfelelő szavak, válaszok és megoldások jussanak el a szívünkből az agyunkig. Mert ennyi a vers végtelenül rövid útja: a szívünktől az agyunkig, az agyunktól a szívünkig utazik, akár a vérünkben az oxigén. Igen, éppen olyan a vers is, mint az oxigén: észrevétlen, láthatatlan, színtelen, de nem lehet nélküle élni. 

Ha évezredekkel ezelőtt a zsoltárok nem születtek volna meg, aligha tudnánk értelmes szóra nyitni a szánkat, hiszen hiányozna beszédünkből az éltető erő. Ünnepeljük hát ezt a csodát, amit magyar költészetnek hívnak, s ha belefér az idejükbe, ma olvassanak el egy verset. Vagy egy verssort. Vagy ha ennyire sem futja az idejükből, hát idézzék fel maguk előtt Radnóti Miklós szelíd arcát, aki minden bizonnyal az élete utolsó perceiben is verssorokat mormolt – így lépett át lépett át az örökkévalóság világába és győzte le a halált. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek