„Nem kell aggódni" – üzeni a 110 éves  Reuben Sinclair

2021. November 12. / 08:41


„Nem kell aggódni" – üzeni a 110 éves  Reuben Sinclair

– Nem kell aggódni – ezt szokta válaszolni Reuben Sinclair arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka. Ő már csak tudja: 1911-ben született, immár 110 éves, és korához képest még mindig jó szellemi és testi épségnek örvend.  A zsidó családban született Reuben Sinclair Kanada legidősebb embere és egyúttal legidősebb veteránja, ugyanis a II. világháborúban a légierőnél szolgált.


A kanadai Talmud Torah elemi iskolában a héten rendeztek ünnepséget Reuben Sinclair tiszteletére, aki 110 évesen az észak-amerikai ország legidősebb embere és legidősebb veteránja. Hivatalos papírjai szerint Reuben Sinclair 1911. december 5-én született, de a családja szerint pár hónappal előbb látta meg a napvilágot egy liptoni farmon.

A II. világháborúban 3 évig szolgált a kanadai légierőnél, ahová eredetileg pilótának de lúdtalpa miatt nem repülhetett, így földi szolgálatra osztották be. A háború után a bátyjával autószerelő műhelyet és autóbontó vállalkozást indított. Az 1960-as években Kaliforniába költözött a családjával, jelenleg richmondi lakásában él.

Ha megkérdezik tőle, mi a hosszú élet titka, azt szokta mondani: „nem kell aggódni". S hozzá szokta tenni nevetve azt is: „a Jóisten azért tartott meg engem ilyen sokáig, mert egész életemben mindig találtam egy nálam szerencsétlenebbet, akin segíthettem".

A CBC News cikke nyomán

(Címlapkép: Sinclair a lányával, Nadine-nal. Fotó: Jon Hernandez/CBC)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A hét műtárgya: Alkalmi imakönyv
2024. Március 08. / 14:39

A hét műtárgya: Alkalmi imakönyv

Élet + forma
Bár micvó a Nagy Fuvarosban…
2024. Február 19. / 13:06

Bár micvó a Nagy Fuvarosban…