Érsekújvári tanulmányi kiránduláson az OR-ZSE hallgatói

2023. Március 14. / 11:48


Érsekújvári tanulmányi kiránduláson az OR-ZSE hallgatói

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) egyházi-felekezeti közösségszervező szakos hallgatókból álló csoportja a napokban tanulmányi kirándulást tett Érsekújvárra dr. Goldmann Márta vezetésével. A diákok megtekintették a helyi ortodox zsinagógát és a zsidó temetőt, továbbá – az áldozatok emlékére – tiszteletüket tették azon a helyen, ahol 17 munkaszolgálatos fiatal zsidó férfit lőttek agyon a nyilasok 1945 februárjában.

Az OR-ZSE honlapján Patakfalvi Márta, az egyházi/felekezeti közösségszervező szak első évfolyamos hallgatója számol be a diákok érsekújvári tanulmányi kirándulásáról. Mint írja, az úton elkísérte a hallgatókat dr. Hrbaček Magdaléna és dr. Balogh István, az OR-ZSE oktatói, valamint Szűcs József muzeológus. 

Érsekújváron a zsidó hitközségen dr. Lang Tamás hitközségi elnök, az egyetem egykori oktatója fogadta a csoportot. Elhangzott, hogy 2022 novemberében jelent meg dr. Lang Tamás legújabb, A kettős kereszt árnyékában című könyve, amely a szlovákiai zsidóság 1938 és 1945 közötti történetét dolgozza föl. 

A hitközség épületében látható helytörténeti kiállítás anyagában megtalálható a Szombat folyóirat egyik első lapszámának eredeti példánya is. A 1923. március 31-én Érsekújváron, Ujvári Péter szerkesztésével indult hetilap a mai, Budapesten megjelenő Szombat folyóirat elődjének tekinthető.

Dr. Lang Tamás megmutatta a csoportnak azt a helyet, ahol 1945 februárjában 17 munkaszolgálatos fiatal zsidó férfit lőttek agyon a nyilasok, miután sírjukat saját kezűleg ásatták meg velük. A helyszínen emlékezésre, gyertyagyújtására van lehetőség. 

Patakfalvi Márta írása teljes terjedelmében ezen az oldalon olvasható.

(Címlapkép: a hallgatók a helyi zsidó temetőben. Fotó: OR-ZSE.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Az emlékezés kövei a csanádpalotai zsidó temetőben
Zsidó világ
Izrael 75: a MERKAZ és a Bálint Ház kéz a kézben