Boldog születésnapot, Fenyő Miklós!

2023. Március 12. / 13:41


Boldog születésnapot, Fenyő Miklós!

A címben természetesen azt kellett volna írnunk, hogy „Boldog születésnapot, Fenyő Miki!", elvégre ő ebben az országban nem Miklós, hanem Miki, márpedig évtizedek óta az, és remélhetőleg még sok-sok évig a „Mikink" marad... Énekes, dalszerző, zeneszerző, billentyűs, többszörös együttesalapító, frontember, élő legenda, aki ma lett 76 éves – ám évei száma ellenére tegnap este is koncertet adott. Természetesen születésnapit. Isten éltesse az emberi kor végső határáig!

A magyar könnyűzene élő klasszikusa 76 éves, s milyen jó, hogy ma magyarul írhatjuk azt neki: boldog születésnapot, Miki! Hiszen alakulhatott volna másképpen is: ha marad Amerikában, akkor ma amerikai portálok százai írják angolul: Happy Birthday, Mick! 

Hiszen 1956-ban  ő is egy volt a mintegy 200 ezer magyar – közöttük sok-sok ezer magyar zsidó – közül, akik a szovjet hadsereg támadása, majd az '56-os forradalom leverése után elhagyták az országot. Az akkor 9-10 éves kisfiú az Egyesült Államokban élőben hallott eredeti, igazi amerikai rokczenét, ami egy életre meghatározta a sorsát. 

Nagy váltás lehetett a budapesti Pannónia utcai általános iskolából amerikai közegbe kerülni, de milyen szerencse, hogy a kis Fenyő éveket töltött ott, hiszen miután hazattért, általa „első kézből" tudhatta meg Magyarország, hogy miféle zene indult világhódító útjára az Egyesült Államokból. 

hung.jpgA Hungária együttes Rock 'n roll party című lemezének borítója. Ezen a korongon jelent meg először a Csókkirály és a Micsoda buli

Első zenekara a Syconor volt, majd megalapította 1967-ben a Hungáriát, amely rekordgyorsasággal vált egy ország kedvencévé, hiszen az együttes az alapítás után egy (!) évvel, azaz 1968-ban megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? versenyét. Fenyő akkor 21 éves, ma pedig 76, azaz a Csavard fel a szőnyeget és a többi sláger immár több mint 50 éve a magyar könnyűzene máig sokat játszott szerzeményei. 

Fenyő Miklósnak (bocsánat, Fenyő Mikinek) hosszú, sikeres és slágerekben gazdag pályája során a Hungária együttessel és szólóban több mint 30 lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- és aranylemezek, gyémántlemezek, több milliós (!) példányszámban. Az elmúlt évtizedekben a művész több mint 400 dalt írt, s ezek közül több tucatnyi azoknak a száma, amelyeket kívülről fúj az egész ország. 

A rock and roll magyar „fenegyerekét" szerencsére a szakma és az állam is elismerte, ami sok-sok díjban, kitüntetésben fejeződött ki. Fenyő Miklós 1990-ben megkapta a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és igazi hazája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, 2017-ben a Fonogram Életműdíjat

A Szent István-parkban és a Dunapark Kávéházban gyakran látni jellegzetes, mindig nevetősre álló szemét, és kívánjuk, hogy 120 éves koráig láthassuk őt az általa olyannyira szeretett, kedves helyein ilyen nevetős szemekkel. Közösségünk a születésnapja alkalmából szeretettel köszönti Újlipótváros nagy fiát.

(Címlapkép: Fenyőmiklós.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek