„Ne engedjük, hogy a hóhéré legyen az utolsó szó” – Lior Geller filmrendezővel beszélgettünk

Az igaz történeten alapuló, A világ beleremeg című nagyjátékfilm teltházas budapesti bemutatójára november 6-án kerül sor. Most Lior Geller izraeli-amerikai filmrendezővel beszélgettünk. INTERJÚ.

Új filmje a chełmnói megsemmisítőtáborból való szökést meséli el. Mi inspirálta arra, hogy ezt a témát válassza?
A chełmnói szökés történetéről akkor hallottam először, amikor a saját családom holokauszt-történetét kutattam. Bár ismertem Chelmnót és a gázautók használatát, nem tudtam, hogy az első szökés egy náci haláltáborból itt történt. Mélyen megérintett a két férfi, Solomon Wiener és Michael Podchlebnik rendkívüli bátorsága, akik eltökélték, hogy figyelmeztetik a világot arra, amit a nácik tesznek. Az ő tanúságtételük lett a holokauszt borzalmainak első szemtanúi beszámolója, és mégis, a történetük szinte teljesen feledésbe merült. Felelősséget éreztem irántuk – hogy hangot adjak bátorságuknak, és visszaadjam helyüket a történelemben.

Említette, hogy a film hosszú évek kutatásának eredménye: történelmi források, levéltári anyagok és tanúk bevonásával. Hogyan zajlott ez a folyamat, és milyen kihívásokkal találkozott közben?
A kutatás több mint tíz évig tartott, főként azért, mert rendkívül kevés információ maradt fenn Chelmnóról, különösen Wiener és Podchlebnik szökéséről. A nácik 1945 elején, a szovjetek előrenyomulása idején szinte minden bizonyítékot megsemmisítettek, hogy eltüntessék bűneik nyomait. Körülbelül háromszáz ezer zsidót deportáltak Chełmnóba 1941 és 1945 között, közülük mindössze négy túlélőt ismerünk név szerint. Ez rendkívül megnehezítette az események rekonstruálását.

Az évek során túlélők tanúvallomásait, bírósági jegyzőkönyveket és levéltári anyagokat dolgoztam fel, hogy a lehető legpontosabb képet kapjam. Nagy szerencsémre Dr. Na’ama Shik, a Yad Vashem szakértője segített a munkában, és támogatott néhány túlélő leszármazottja is.

A holokauszt témájú filmekkel szemben mindig különösen nagyok az elvárások – sőt, egyesek azt kérdezik, szükség van-e még újabb alkotásokra. Mit gondol, milyen felelőssége van a filmkészítőknek és művészeknek ezeknek a történeteknek a továbbadásában, különösen a fiatalabb generációk számára, akik gyakran filmen keresztül ismerik meg a történelmet?
Ahogy Elie Wiesel mondta: Úgy gondolom, a holokauszt történeteire ma nagyobb szükség van, mint valaha. A film páratlan erővel képes személyessé tenni a történelmet, empátiát és erkölcsi megértést ébreszteni, túl a puszta tényeken.

Egy olyan korban élünk, amikor maga az igazság is támadás alatt áll, amikor a tagadás és a torzítás gyorsabban terjedhet, mint a tények. Egy friss tanulmány szerint az amerikai fiatal felnőttek 22%-a nem volt biztos benne, hallott-e valaha a holokausztról, míg 62%-uk nem tudta, hogy hatmillió zsidót gyilkoltak meg. Az európai adatok sem sokkal jobbak.

A fiatal generációk számára a film lehet az a híd, amely összeköti az emlékezetet a megértéssel.

Lior Geller filmrendező

Van bármilyen személyes vagy művészeten alapuló kapcsolata Magyarországgal?
Nincs személyes családi kapcsolatom Magyarországgal, de a kutatás során számos magyar túlélő és embermentő történetével találkoztam, amelyek mélyen megérintettek. A színészeimet a szerepekre való felkészülés során arra kértem, hogy olvassák el Viktor Frankl „Mégis mondj igent az életre” című könyvét, és nézzék meg című dokumentumfilmet, amely magyar túlélőkről szól a háború utolsó évéből. Ez nem kapcsolódik közvetlenül Chelmnóhoz, de épp ezért akartam, hogy lássák.

Chełmno a tömeggyilkosságok hajnalán állt, ezért azt reméltem, hogy ez a film segít nekik megérteni az egész folyamatot – hogyan fejlődött a pusztítás gépezete az első áldozatoktól az utolsókig.

Budapestre is ellátogat a film vetítése alkalmából – milyen üzenetet szeretne átadni a magyar közönségnek? Mit vigyenek magukkal a film megtekintése után?
A Világ beleremeg végső soron az életről, az erkölcsi bátorságról és a remény feladásának megtagadásáról szól, még akkor is, amikor minden elveszettnek tűnik. Remélem, hogy a nézők tisztelettel emlékeznek az áldozatokra, és felismerik a saját felelősségüket az igazság megőrzésében.

Solomon és Michael hihetetlen ellenállása örök bizonyítéka annak, hogy a remény és a tanúságtétel ereje túléli a sötétséget – és hogy ez a felelősség ma éppolyan fontos, mint valaha.

Van még valami gondolat, amit megosztana a magyar nézőkkel?
Ahogy Solomon és Michael is tették, a holokauszt túlélői ránk bízták az igazságukat, hogy az emberiség soha ne feledjen. Most rajtunk a sor, hogy ezt az igazságot továbbvigyük.

Zucker-Kertész Lilla