„És a Tóra-tanulás mindenekelőtt” – elvileg ez a talmudi mondat minden jámbor zsidó reggeli imájában elhangzik. A Tóra tanulására mondott áldás után, még a reggeli ima legelején. És azért, hogy az áldás, benne az Örökkévaló neve ne mondassék hiába, gyorsan tanulunk is némi Tórát felkelés után, imádkozás közben. Írásunkat a Zsidó Múzeum aktuális magazinjából szemléztük.
A „Tóra” itt a teljes zsidó szöveghagyományt jelenti, a Tórát, a Misnát és a Gemarát, a Talmud két részét. Mindegyikből keresünk egy idézetet, a Gemárábelit arról, hogy vannak olyan jócselekedetek, amelyek igazi jutalmát majd az Eljövendő Világban nyerjük el. Apánk és anyánk illő tisztelete, az önzetlen jótettek, a vendégszeretet, a betegek látogatása, a halottak körüli teendők szükségképpen önzetlen elvégzése, a felebarátok közötti béke keresése mellett, pontosabban mindegyikükkel „szemben”, velük, mindegyikükkel egyenértékűként a Tóra tanulása. Ez áll a mérleg másik serpenyőjében, minden jócselekedetek együttes értékének azonos súlyú ellenértékeként. A zsidó vallás mértéktelen intellektualizmusának mementójaként.
Amikor Vespasianusszal beszél Jeruzsálem pusztulásának idején Johánán ben Zákkáj, ugyanezt kéri: Javnét, a tanulás színhelyét, ennyit csak a világ urától. Ahol Tóra van, ott van minden. A rabbinikus judaizmus bázisa, aranyalapja. Ennyi kellett mindig a zsidóknak: az iskola, a Tóra-tanulás talán még a zsinagógánál is fontosabb volt.
200 év zsidó oktatása: források
A Zsidó Múzeum csokorba gyűjtötte a gyűjteményünkben található izgalmas iskolával, tanulással, tanítással kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat az elmúlt 200 évből. A virtuális tárlat egyes darabjai kronológiai sorrendben követik egymást, így képet adnak a magyarországi zsidó oktatás változásáról, alakulásáról. A tárgyakon keresztül arról kaphatunk képet, hogy milyen héber nyelvkönyvből tanultak a diákok a 19. század közepén, milyen emléklapot lehetett kapni jó magaviseletért és szorgalomért, továbbá, hogy egy hímzésminta hogyan kapcsolódhat a héber nyelv tanulásához.
A gyűjtemény / IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Címlap: Országos Magyar Izraelita tanító Egylet tiszteletbeli tagsági oklevele / Forrás: Milev.hu
