A zsidó 1% – új verseny, új célokkal

Mit mutatott meg a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáért folyó kampány a zsidó egyházak rivalizálásában?

---

Általánosságban jellemző, hogy a magyarországi népesség jelentős része az egyházias vallásosságát illetően passzív. Ismerjük a jelenséget: a katolikus családok egy része fontosnak tartja ugyan, hogy gyermekeik részesüljenek a szentségekben, elviszik őket megkeresztelni, hangsúlyt fektetnek rá, hogy első áldozók legyenek, templomban kössenek házasságot és így tovább. Az élet nagy fordulópontjain ünnepélyesen ellátogatnak egyházukhoz, de mindennapi vallási igényeiket nem egyházuk szolgáltatásai biztosítják számukra.

Így van ez gyakorta a protestáns egyházakban és talán még fokozottabban a zsidó közösségben is. Ebben a tekintetben a „történelmi egyházak” egy cipőben járnak.

Ami a zsidókat illeti: születés, esküvő, aztán, Isten segítségével csak sok évtized múlva, búcsú a Kozma utcai zsidó temetőben. Közben év közben kétszer, az Újév és az Engesztelőnap előestéjén sok ezer ember fordul meg a zsinagógákban. A maradék 363 napon azonban viszonylag kevesekkel tudunk ott találkozni. Nem lehetne nagyobb ostobaságot elkövetni, mint sértődötten számon kérni mindezt a közösség tagjaitól. A felvázolt helyzet inkább feladatként jelentkezik a közösség vallási és világi vezetői számára.

Van kötődése a magyar zsidóság számottevő részének felekezeteihez, ezt azonban nem életmódjával, hanem csak gesztusokkal kívánja a többségük kifejezni. Az 1%-os kampány pedig éppen alkalmas arra, hogy lehetőséget biztosítson egy efféle gesztusra: kifejezze az érintettek elvi közösségét azzal a gyülekezettel, amelynek életében gyakorlatilag nem, vagy csak egészen kivételes pillanatokban kívánnak részt venni.

Ilyen módon a felajánlások száma, amelyekről úgy szoktuk gondolni, hogy valamiféle rangsort állít fel évről-évre a vallási szervezetek között, ennek a laza kötődésnek a kiterjedtségét méri.

Ezzel a helyzettel szembesülve az egyházként bejegyzett, nagyobb zsidó közösségek, a „piacvezető” Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a „kihívó” Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) eltérő, de egyaránt legitim kampánystratégiát választottak. Az EMIH, felismerve, hogy ezen a terepen gesztusokra kell vadászni, nem a közösség belső ügyeire, hitéletére, „vallási szolgáltatásaira”, vagyis nem a lazán kötődő hívek erőteljesebb megnyerésére koncentrált, hanem a lakosság legszélesebb rétegeitől kért támogatást. Kampányában a „zsidó” szót elkerülve gyermekotthonoknak nyújtandó támogatásról, általános társadalmi célokról szólt – vagyis lényegében kiiratkozott a „zsidó mezőből”, egy másik meccsbe kezdett, másik pályán.

A MAZSIHISZ a nehezebb utat választotta, amennyiben arculati kampánya kimondottan reménybeli híveihez, a zsidó közösséghez szólt. Nekik tett befogadási ajánlatot azzal az üzenettel, hogy „a magyar zsidóság sokszínű” és egyúttal magára is vállalta ennek a sokszínűségnek a kiszolgálását és képviseletét. A két eltérő stratégia, az egymástól teljesen eltérő célcsoportok végképp lehetetlenné teszik, hogy a napokban napvilágra került (nem végleges) eredményeket bármilyen módon egymásra vonatkoztassuk.

A MAZSIHISZ felismerte, elébe kell menni a reménybeli, vagy a csak lazán kötődő híveiknek. Szervezetünk létezésének értelme az, hogy az ő, az Önök legkülönbözőbb igényeinek is minél inkább meg tudjunk felelni.

A MAZSIHISZ idei 1%-os kampánya ezt kísérelte meg, ami egy távlati – és nem csak kommunikációs – stratégia integráns részeként egy valóban sokszínű és aktív közösség megteremtését, egy új, valóban kortárs magyar zsidó önazonosság és életforma szervezeti, intézményi kereteinek létrehozását célozza.

Köszönjük a gyarapodó felajánlásokat és azon leszünk, hogy kiérdemeljük a bizalmat.

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke

---