A megtért neonáci szeretetre tanított minket
Christian Picciolini bizonytalan, sokat gúnyolt kisgyerek volt, akiből Amerika első nagy siknhead-bandájának vezetője lett 16 évesen és most, 40 felett azon dolgozik, hogy kimentse sorstársait a gyűlölet karmai közül. A Hősök tere nevű kezdeményezés vendégeként mesélt tegnap az ELTE Pedagógiai-Pszichológiai Karán tegnap az életéről egy megtért neonáci, Christian Picciolini.
Christian_Picciolini.jpg
Christian Picciolini
Egy amerikás olasz család gyerekéről volt szó, aki már a kezdet kezdetétől nem tudta, hová tartozik valójában. Az olaszos, idegen hangzású neve, a viszonylag apró termete kezdettől fogva megaláztatások célpontjává tette és a gyűlöletnél semmi nem táplálja jobban a gyűlöletet. A kisfiúra gyorsan rá is talált Chicago munkáskerületeinek éppen szerveződő náci alvilága és hihetetlen „szerencséje volt”: bő egy év után, amelyet a mozgalomban töltött, beszervezőit lecsukták különböző gyűlölet-bűncselekményekért. Ő lehetett a vezér 16 évesen. A banda nőtt, Christian fáradhatatlanul toborzott és a felfutó skinhead-mozgalom egyik országos vezetője lett.
A skinhead-mozgalom közösséget és célt adott neki, magyarázatot arra, miért van a földön, kik a barátai, kik az ellenségei: egy egész, jól berendezett világot a kamaszkorra széteső világ helyett. Minden a helyére került, mert az ellenséget még csak ismerni sem kellett személyesen: a zsidók, a feketék, a melegek, a kommunisták, akik elnyomják és kiirtással fenyegetik a fehér fajt, nem voltak ismerősek, csak az erő pótlékát adó erőszak tárgyai. Az erőszak a félelem kompenzálása volt számára is, amelyet – szinte tündérmesébe illően – széttört lassan az első személyes érzelem: a szerelem. A lány nem volt mozgalmár és még rasszista sem volt, viszont Christian gyermekének édesanyja lett. A 20 éves fiú pedig azon vette magát észre, hogy nem tudja a „fehér faj” gyarapítóját, újabb példányát látni gyermekében, csak azt a kis karonülőt, akihez mindennél több köze van. De volt benne valamiféle hála, nem akart hűtlenné válni a gyűlölethez, amely annakidején megmentette a kamaszkori kétségbeesésből. Lemezboltot nyitott, skinhead-zenét árult és szépen keresett, mégis eszébe jutott, hogy érdemes lenne másfajta zenét is árulnia, persze csak azért, hogy az ellenség pénzéből finanszírozhassa az eszmét: hip-hopot, rockot, metalt. És bejöttek a boltba az első fekete vevők, az első mexikóiak, az első kipás zsidók és rendeltek és megkérdezték a tulajt, hogy hogy van mostanában. Egy idő után már nem lehetett nem válaszolni. És persze kiderült, ami ilyenkor ki szokott: hogy olyan kétségbeejtően és szívmelengetően egyformák vagyunk. Hogy a fekete srácnak ugyanabban a rákban haldoklik a mamája, amilyenben Christian nagyanyja meghalt, hogy az emberek épp úgy szeretik a gyerekeiket, ha fehérek, ha feketék és ehhez hasonlók. Hogy a világra adott magyarázat helytelen. És az erőszak helyébe újra a félelem tért vissza. A világ ismét elvesztette egyértelműségét, Christiant elhagyta a felesége a gyerekekkel és újra egyedül volt az ellenséges élettel szemben 22 évesen, épp úgy, mint 8 évvel azelőtt. Kilépett a mozgalomból a semmibe, viselte a fenyegetéseket és próbált életben maradni, ha egyáltalán van értelme. Évekig tartott, amíg állást talált, amíg helyreállt a kapcsolata egykori feleségével és a gyerekeivel és újra célt, ezúttal valódi célt talált az életének: ki kell mentenie azokat, akiket ő ismer a legjobban, az erőszak és reménytelenség mocsarából. Meg kell találnia a társait és segíteni kell nekik, hogy a fehér felsőbbrendűség mítoszából ők már ne a semmibe léphessenek csak ki. Szembe kell néznie a történetével és beszélnie kell róluk és hozzájuk, szegény, árva és gonosz neonácikhoz: ez az ő felelőssége, így kell jóvátennie azt, amit vétett.
Megalakította és máig is működteti az „Élet a gyűlölet után” nevű online „leszoktatócsoportot”, amelyet kiábrándult neonácik vagy aggódó rokonaik is megkereshetnek és Christopher az embereivel, megtért neonácikkal, terroristákkal és más jó útra tért erőszak-hívőkkel közösen megszervezi a „rehabilitációjukat”.
A gyűlölet ma más szintre lépett, sok helyen bekerült a politikai mainstreambe – figyelmeztetett az előadó. A gyűlöletpropaganda a szorongásainkra, a gyengeségeinkre játszik és egyikünk sem szerezhet teljes immunitást ellene. A legjobb védekezés mindenesetre az empátia, az együttérzés még olyanokkal is, akik esetleg meg sem érdemelnék. A tevékeny szeretet, amelyről nagyon sokat tanultunk tegnap egy megtért neonácitól. Köszönjük neki és a szervezőknek.
A szervezet honlapja ide kattintva tekinthető meg
Pészah 5786 / 2026: Hol kapható az ünnepi macesz? – Helyszínek és választék
Pészah 5786 / 2026 – Ünnepi széderesti menüválaszték