A ma 75 éves Bob Dylant köszöntjük

A rockzene dicsőséges történetében – számos más területhez képest – viszonylag kevés babér termett a zsidóknak. A legnagyobbak egyike azonban, ha vitatott és problémás módon is – néha ironikusan, néha váratlanul erőteljes ragaszkodással – mégiscsak közülünk való: a ma 75 éves Bob Dylan.

Megjelent: 2016. május 24. 17:20

Apai nagyszülei Odesszából menekülnek a pogromok elől az Újvilágba a múlt század elején, anyai felmenői litván zsidók voltak. Jámbor, micvatartó családban nőtt fel, vált bár micvává, aztán korán elkerült otthonról: magába szippantotta New York, a protestmozgalom, az ellenkultúra, a folkmuzsika és a rock and roll. Így lett Robert Zimmermanból Bob Dylanné.

Második albumán már számos nagy dala megvan, elsősorban a Blowing in the wind, a háborúellenes lázadás himnusza Vietnam idején. Joan Baze-zel, szerelmével együtt vesz részt a polgárjogi mozgalomban, fellépnek azon a tüntetésen is, amelyen King tiszteletes elmondja híres beszédét: Van egy álmom.

Ő az ellenkultúra, a lázadó nemzedék egyik legerősebb hangja Amerikában, aki saját képére és hasonlatosságára teremti újjá a folkzenét, a szociális lázadás retorikáját és a rockot is. Paul Simon szerint egy ideig az ő fellépése határozta meg, mi a folkmuzsika.

Elismeréseinek azóta se szeri se száma: több mint 100 millió lemezt adott el, rengeteg Emmy és Golden Globe-díjat kapott és 2001-ben hazavitte az Oscart is a legjobb filmzene szerzőjeként.

Mindennél lényegesebb azonban, hogy nem csak költő, előadó, hanem kulturális ikon: azok közé a művészek közé tartozik, akiknek műve visszavonhatatlanul megváltoztatta Amerikát és a világot. A Times szerint az elmúlt század hetedik legbefolyásosabb embere volt, igaz, hogy a század elmúlt, ő pedig köztünk van.

Szövegeit átjárja a kulturális-irodalmi utalások hálózata és ő is számos költőt inspirál: barátja és alkalmanként alkotótársa Allen Ginsberg is.

Bár az 1970-es években egy darabig kereszténynek tér meg, a judaizmus hatása lépten-nyomon érezhető legerősebb szövegein egész hosszú pályája során. Az utóbbi évtizedekben erősen kötődik a Chabad-mozgalomhoz, jankiperkor fel-feltűnik lubavicsi gyülekezetekben. Gyermekeit ugyanabba a zsidó nyári táborba küldi, ahová egykor maga is járt.

Az első libanoni háború idején a Neighborhood Bully című dalában tesz hitet a cionizmus és Izrael állama mellett, gyakran járt és többször koncertezett Izraelben – ő beszélte rá a Rolling Stonest is állítólag, hogy menjenek –, egy alkalommal azon is elgondolkozott, hogy letelepedik egy kibucban a családjával.

A sokkal ismertebb Forever Young-ban, egyik nagy dalában megidéződik az atyai áldás, amelyet a családfők mondanak péntek esténként gyermekeikre, ahogy Jákob álma is az égbe vezető lajtorjáról: a dal címzettjét, saját fiát is Jacobnak hívják és maga is népszerű zenésszé vált. További a papi áldás sorai is kitűnnek a dalból: „Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg”.

A With God On Our Side című dalában talán először jelent meg az amerikai tömegkultúrában a holokauszt.

Dylan elutasítja, hogy bármiféle identitást tulajdonítsanak neki, imád ködösíteni hiteivel, meggyőződéseivel kapcsolatban, de a zsidóság bonyolult, sokrétű identitásának mindig is fontos része volt.

Egyszer, sok évtizede virágot küldött Barbra Streisandnek és egy üdvözlőkártyát, amelyen biztosította Barbrát rajongásáról. Mindketten remélték, hogy egyszer majd együtt fognak énekelni. Ez idáig elmaradt, adja Isten, hogy minél előbb sor kerülhessen rá, és hogy mind jelen lehessünk majd, amikor végre megtörténik.