A Fák újéve: Tu Bisvát

Oláh János

Megjelent: 2015. február 03. 10:00

Egyik kevésbé kiemelkedő, ám mégis oly kedves, manapság egyre népszerűbb ünnepünk, héber neve szerint Tu Bisvát, svát hónap 15-ike, a fák újéve, idén február 4-én szerdán ünnepeljük.

A fák újéve (ros hásáná leilánot), mert Izraelben e naptól számítják a gyümölcstermő fák tizedével kapcsolatos előírásokat a három vagy az idősebb fák esetén (M.III. XIX,23-25).

A fák ünnepének (hág háilánot) is nevezik, mert Izraelben ekkor kezdődik a fák rügyezése, némelyek virágzása (például a mandulafa) is. A fák új életre kelnek, ez újjászületésük napja, miként e nap az izraeli parlament, a Kneszet születésnapja is. 1949-ben Tu Bisvát napján nyitotta meg Hájim Weizmann a Kneszet első ülésszakát és kezdődött meg a parlamenti munka a régi-új államban.

Nevezik még az ültetés ünnepének (hág hánotéá) is, mert Izraelben e napon fákat ültetnek. E szép szokást Zeév Jeávec író, tanító és rabbi vezette be, mikor Zihron Jáákov mosávban 1892-ben először ültetett fákat tanítványaival e napon. A fák ültetésnek azután a Keren Kájemet Lejiszráél (Zsidó Nemzeti Alap) tevékenysége nyomán egész „kultusza” alakult ki már azóta. Bölcseink is nagy jelentőséget tulajdonítottak a fák ültetésének.

„Rabbán Johánán ben Zákáj mondta: Ha facsemetével a kezedben állsz mikor megérkezik a Messiás, először a fát ültesd el, s csak utána köszöntsd Őt!” (Ávot dirabbi Nátán)

A nap szokásai, hagyományai, a fák, a természet tiszteletét, az Izrael földjéhez való ragaszkodást és szeretetet fejezik ki. Szokás enni a hétféle terményből, mellyel a Tóra (M.V. VIII,8) Izrael földjét jellemzi. E hétféle termény a következő: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, méz (datolya). Vannak oly közösségek ahol tizenötféle gyümölcsöt esznek, utalásul a hónap tizenötödik napjára. A tizenötös számhoz kapcsolódik, hogy ekkor is szokás elmondani a Lépcsők énekét (Sir hámáálot), a CXX-CXXXIV. zsoltárokat.

Újabb keletű szokás, a kabbala művelőinek kezdeményezésére Cfát városából a XVI. századtól kiindulóan, hogy egy meghatározott rend (széder) szerint, a peszáhi hágádához hasonló forgatókönyv segítségével, történetek, dalok és négy pohár bor kíséretében megemlékezünk a fákról, a természet gyönyörűségeiről, az Ö.való csodáiról. E szertartás Izraelben közismertebb, de lassan Magyarországon is teret nyer, melyet tu bisvát szédernek nevezünk.

Az alábbi történet a fa, az idő és a jövő kapcsolatáról szól:

„Rabbi Honi egyszer az úton jártában látott egy öregembert, ki szentjánoskenyérfát ültetett.
– Kérdezte tőle: Hány év múlva fog ez teremni te öreg?
– Válaszolt az öreg: Hetven esztendő múlva.
– Mondta neki Rabbi Honi: Ennyire biztos vagy, hogy akkor még élni fogsz és eszel belőle?
– Felelte az öreg: Amikor én születtem, oly világra születtem, melyben voltak ilyen fák.
Amint atyáim ültettek nékem, úgy én is ültetek az unokáimnak (Talmud, Táánit 23a).

Jesájá próféta jövendölésében is fontos szerepet kap a fa: „…mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete…” (Jesájá LXV,22). Míhá prófétánál, a Messiás országáról szóló látomásában pedig egyenesen az örök békét testesíti meg: „És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká és nép népre fegyvert nem emel és hadakozást többé nem tanulnak. Ki-ki nyugszik az ő szőlője és fügefája alatt és senki meg nem rettenti őket…” (Míhá IV,3-4)

Részlet Oláh János egyetemi docens: JUDAISZTIKA I. című könyvéből.